Magyar festészet 1905-1925
Galleria Nazionale d’Atre Moderna e Contemporanea, Róma, 2013. június 25 – szeptember 15.

Bortnyik Sándor: Az új Ádám, 1924, Magyar Nemzeti Galéria

Kivételes kulturális esemény a magyar művészet nemzetközi bemutatkozási lehetőségei között, hogy a modern magyar festészet legnagyszerűbb alkotásait bemutató kiállítással találkozhatnak az érdeklődők 2013 nyarán Rómában, az európai modernitás egyik legnevesebb nemzeti közgyűjteményében, a Galleria Nazionale d’Arte Moderna e Contemporanea-ban – a nyugati világ hasonlóan jelentős múzeumában még soha nem jött létre önálló magyar művészeti tárlat. A Magyar Nemzeti Galéria szervezésében most megvalósuló kiállításon a legfontosabb magyar múzeumok és magángyűjtemények anyagából, a magyar festészet 1905 és 1925 közötti időszakából száztíz remekművet láthat a nagyközönség.

A tárlat a modern magyar festészetnek azt a klasszikus vonulatát rajzolja meg, amelynek fő inspiráló forrásai Párizsból, Berlinből és Rómából eredtek. Rippl-Rónai József az első igazi modern magyar festőnek tekinthető. Párizsi fekete korszakával az európai posztimpresszionizmus egyik legnagyobb hatású művészcsoportjához, a Nabik köréhez kapcsolódott. Párizs az 1900-as évektől kezdve szinte minden magyar művésznek úti céljává vált, s a 20. század modernizmusának olyan nagyhatású alkotói, mint pl. Czóbel Béla vagy Berény Róbert már Párizsban értek tudatos művészekké. Czóbel, aki 1905-ben a Salon d’ Automne-ban a Fauve-ok termében állított ki, 1906-ban már a nagybányai festészetet forradalmasította, Berény pedig a magyar avantgárd első művészcsoportjának, a Nyolcaknak lett egyik meghatározó mestere. Az 1913-ban Budapestre is eljutott Nemzetközi futurista és expresszionista kiállítás új élményeket jelentett a radikálisabb utakat járó fiatal művészek számára. A Kassák Lajos köré szerveződő aktivista művészek (többek között Mattis-Teutsch János, Uitz Béla, Nemes-Lampérth József) hittek a radikális művészi cselekvés társadalomformáló erejében, de a történelmi viharok következtében 1919 után sokan közülük emigrációba kényszerültek. Az 1920-as évek futurizmusát, expresszionizmusát vagy a geometrikus absztrakt stílusát képviselő művészek számára Berlin kínálta a legtöbb megjelenési lehetőséget. Moholy-Nagy László, Bortnyik Sándor, Péri László vagy a kései expresszionista vonulatot képviselő Kádár Béla és a futurista ihletésű Scheiber Hugó a berlini Der Sturm galéria állandó kiállítói voltak.
A késő húszas évek pedig már annak a neoklasszicizmusnak a korszakát képviseli a magyar művészetben, amelynek egyik központja éppen Róma lett. Róma és a modern Itália művészete a futurizmus megjelenésétől kezdve a klasszicizáló, árkádikus kifejezésmódban éreztette hatását a magyar művészetben. A magyar modernista törekvéseket bemutató egyedülálló válogatáshoz a Galleria Nazionale d’Arte Moderna állandó kiállítási anyaga kiváló környezetet biztosít.
A kiállításhoz gazdagon illusztrált, életrajzokkal, kronológiai és bibliográfiai mutatókkal kiegészített olasz–angol nyelvű katalógus készült a kiállítás kurátora, Gergely Mariann művészettörténeti és Szücs György kultúr- történeti tanulmányával.