Bánáti + Hartvig Építész Iroda Kft., 2022, szerkesztő: Molnár Zsuzsanna,
könyvterv: Klebercz Kriszta, 152 oldal

Szöveg: Tatai Mária

A betonszürke, elegánsan formált kötetben 25+1 épületet láthatunk fotókkal, tervrajzokkal, szövegekkel – mintegy 100 munkából válogatta ki az évfordulóra az idén 25. évét betöltött építésziroda.
A Beköszönőben ismerhetjük meg a két cégalapító, Hartvig Lajos és Bánáti Béla építészek szakmai hitvallását. Indulásuktól kezdve az alábbi fogalmak vezérlik őket: „ráció, funkció, kommunikáció, jövőorientáltság”, de időközben különösen fontos lett számukra a „környezet” és a „fenntarthatóság” is. Környezetbarát és szerethető épületeket kívánnak létrehozni. Csapatmunkában dolgoznak – a honlapjukon jelenleg 47 munkatárs szerepel –, ahogy írják: „tudásunk, tapasztalataink és értékeink nem összeadódnak, hanem összeszorzódnak”. A bemutatott objektumok alátámasztják mindezt. Bánátiék vallják, hogy a szakmai tudás mellett lelkesedésre is szükség van, s hogy alapvető a másikra való komoly odafigyelés, legyen szó munkatársról vagy megrendelőről.
Egy-egy épületet 2-10 oldalon mutatnak be. A szövegek szerzői az irodát máig vezető építészek mellett más építészek, szakírók, valamint a könyv szerkesztője, Molnár Zsuzsanna. Az elsőként bemutatott mű valójában a „plusz egyedik”, amely időben az utolsó (2021): a saját irodájuk épülete (lásd Tatai Mária: Varázslatos átlényegülés, MÉ 2021/5). Ezzel a munkával nemcsak megmentettek egy használaton kívüli, de sokak számára kedvelt épületet, de valódi új életre is keltették. Az épület fenntarthatóságból és újrahasznosításból is példát mutat, emellett valódi team-munka eredménye: koncepcióját, funkcionális rendszerét belső pályázat alapján alakították ki, a nyertes terv Lőcsei Vera munkája volt.
A 25 mű színes palettát tár az olvasó elé. Van köztük rekonstrukció, bővítés, sok új alkotás, de pályázati mű is. Végiglapozva ezeket az olvasó megtapasztalja, hogy nagyságrendtől függetlenül is lehet minőséget alkotni, s talán a kreativitást is segít ébren tartani a sokszínűség. Az épületek többsége lakófunkciót szolgál, a családi háztól a társasházakon át a hotelokig; racionális egyszerűség jellemzi őket, és gyakori a fehér homlokzat, de a Green Court Residences ritmikusan megmozgatott homlokzati megformálása jelzi, hogy a tervezők időről időre a geometrikus játékosság eszköztárát is bevetik, ami érdekessé és barátságossá teszi a nagyobb léptékű lakóegyütteseket.
Nagy hangsúly kerül az oktatási épületekre, egy korai és egy nemrég átadott példát 10-10 oldalon mutat be a kötet. A budapesti német iskola több lépcsőben épült komplexumán 1997 és 2016 között dolgoztak, a nemrég átadott kecskeméti egyetemi campus (lásd Tatai Mária: A Tőzsdetojás háza, MÉ 2020/03) áramvonalas tömegéhez 2015-ben készültek a tervek. A két nagyon eltérő karakterű munkát valami mégis összeköti: fénnyel átjárt, levegős, emberléptékűre formált épületek.
A repertoárban rekonstrukciók is szerepelnek. Olyan, a budapestiek számára fontos paloták újultak meg az iroda közreműködésével, mint a Dreschler-palota (2017), a Wellisch-palota (2013), vagy a Gerbeaud (1197) irodaház. Mindegyik példás munka, a három közül a legkésőbbiben, a volt Balettintézetben finoman hozzátett, kortárs szellemiségű részleteket is találunk – például az udvar üvegfedését, vagy a tetőtéri ablakokat.
A 25. projekt az Új Nemzeti Galéria terve a budapesti Városligetbe, amelyhez a nemzetközi tervpályázat győztese, a japán SANAA építészstúdió kérte fel magyarországi partneréül a BH-t. A könyvben interjút is olvashatunk a tervezés menetéről. Bánáti Béla a projekt kapcsán a tanulási folyamatot emeli ki, azt, hogy egy nagyságrenddel magasabb igényszintű és precizitású építési kultúrával bíró ország olyan csapatával dolgozhattak együtt, amely – a BH-hoz hasonlóan – ún. evolúciós építészetet folytat, azaz az iroda állandóan továbbfejleszti működését, de megtartja a bevált módszereket. Egyedi színfoltot képvisel a könyvben a Gondolatfolyamszabályozó, amelyet a Szeresd Budapestet ötletpályázatra készített Hartvig Lajos. A különleges műtárgy terve bizonyítja, hogy az iroda „játszani is enged”, hiszen a játék színvonalas szellemi terméket hozhat létre.
A betonra emlékeztető borító jól jelzi, hogy kortárs építésziroda mutatkozik be a könyvben, amely nívós portfóliónak is tekinthető, és egy építtető számára megalapozhatja a bizalmat. De pusztán az építészet iránti érdeklődésből is megéri forgatni, mivel közérthető és minőségi módon járul hozzá jelenkori hazai építészetünk megismeréséhez.