Szöveg: Szegő György

Rozsnyai József- Szakács Béla Zsolt: A magyar építészet rövid története, 2017. 319 oldal

A sorozat hatodik darabjaként megjelent kötet a fiataloknak szánt összefoglalók közé illeszkedik (eddig a magyar festészet, zenetörténet, irodalom, film és színjátszás kötetei jelentek meg, előkészületben a magyar népművészet). A szerzők, akik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténet Tanszékén oktatnak, úgy bántak az anyaggal, hogy az is megértse a könyvet, aki soha nem foglalkozott építészettel. Ezért a 20 fejezetben az egyes stílusok köré mindig az adott korszak törekvéseit összefoglaló „keretes” szöveget rendelnek, kitekintéssel a Kárpát-medencén túlra. Ezt követi a korszak néhány kiemelkedő épületének elemzése.
Az első 8 fejezetet a török kor végéig Szakács, a többit a késő reneszánsztól a kortárs irányzatokig Rozsnyai jegyzi. A zárófejezet a szakmai kifejezéseket magyarázza – dicséretesen képekkel is –, és a témában való további elmélyüléshez háromféle irodalmat is ajánl: az összefoglalókat, az egyes emlékeket, emlékcsoportokat feldolgozó műveket, valamint építészmonográfiákat és építészekről szóló munkákat, utóbbit a szerzők szimpátiája szerint. Jól használható a helynévmutató, különös tekintettel a határon túli példákat illetően.
A szöveg az avatott olvasó számára is izgalmas szemszögből láttatja a vitatott korokat és a még kevéssé kanonizált, hozzánk közel eső alkotókat. A kíváncsiságot leginkább az egész 20. századi és az ezredforduló utáni időszak gyakran megosztó megítélése élteti. A modern, szocreál, késő modern és organikus irányzatok (1945–1989) fejezetében az Erzsébet téri buszpályaudvar, Nyíregyházán a Megyei Művelődési Központ, Sárospatakon a Művelődési Ház bemutatása a kiemelt anyag. A kortárs irányzatok (1990-től máig) fejezetében a beremendi Megbékélés Kápolnája, a budapesti Művészetek Palotája és a debreceni Szent György templom szolgálnak demóként. A válogatás értékelvűsége vitathatatlan, a szerzők – és a kiadó – a jövőt építik.

Ybl és Lechner vonzásában. Szerk. Rozsnyai József, 2018, 215 oldal

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténet Tanszékén 2014. június 7–8-án rendezett konferencia előadásaiból szerkesztett kötet fókuszpontjában az 1814-ben született Ybl Miklós és az 1914-ben elhunyt Lechner Ödön áll. A kettejük által végigélt 100 évben a romantika és a historizmus, illetve a szecesszió korszakait és alkotóit pásztázta a Rozsnyai József és Kopócsy Anna szervezte konferencia. A képzőművészeti tárgyú előadások az elmúlt években az Ars Hungaricában jelentek meg, az építészeti témájúak – köztük számos hiánypótló kutatást tesz közzé – ez a kötet publikálja.
A kötetet Sisa József értő ajánlása vezeti be, kitérve a historizmus fogalmi problémáira és a stílus(ok)ból való kitörést megvalósító Lechner magyar formanyelvet kereső munkásságára, amivel – mint kiemeli – egyetemes rangot ért el. Werner Hoffmann Földi Paradicsomától (1960) indult az újrapozicionálás, most a honi viszonyok közt alakult egyediség felé kormányozzák a témát a konferencia szerkesztői és előadói. A két kulcsalkotó mellett további hat, speciális elemzést tartalmaznak a 12 szerző által jegyzett tanulmányok. Pákei Lajos, Fort Sándor, Hültl Dezső, Körössy Albert Kálmán, Baumhorn Lipót és Kovács Károly építészek munkássága mellett Kolozsvár, Újvidék vagy Fiume kultúrtörténeti építészeti emlékeire teszik egy-egy előadás hangsúlyát.
A két alkotónak a társművészetekkel való viszonyát is láttatják az előadások. Ybl a szobrászokat és a festőket egyenrangú partnernek tekintette, és ez megsokszorozta teljesítményét. Lechnernél a formák és díszítőmotívumok erőteljes hangsúlya kiszorítja a képzőművészetet, az nem tud a korábbi korok építészetéhez hasonló harmóniában maradni. De nála a népművészet az anyaghasználat – elsősorban a kerámia – illetve az acélszerkezetek és egy-egy kísérlet a vasbeton alkalmazására új, saját esztétikummal rendelkeznek, új építészetet ígérnek. A konferencia és a kötet a 19. század új, nem a modernizmus kritikai szemüvegén át ítélkező tudományos munkák friss hangú dokumentuma.