BTM – Kiscelli Múzeum, 2024. 11. 16. – 2025. 04. 06.

Szöveg: Szegő György
Fotók: BTM – Kiscelli Múzeum

A múzeumi évad kiemelkedő eseménye Ország Lili tárlata. Kurátora, Árvai Mária bátran élt a helyi gyűjtemény és maga a helyszín rejtette lehetőséggel. 2019-ben doktorált e témában, melyet évtizedes kutatómunkája előzött meg. Kiderült, hogy a magyar festészeti kánonban régóta rangos helyet elfoglaló életmű legalább annyi titkot őriz még, mint a kortársak által eddig magányosként leírt művész élete. Árvai az utóbbi évtizedekben kialakult emlékezettudomány (memory studies) bázisán elindulva mindent újragondolt és lenyűgöző kiállításformába öntött.

A templomba belépőt kettős meglepetés éri: a monumentális térben a téglafalra több helyütt felkúszó képek, és a középen álló, minimalista, nyersfa kápolna adta intimitás. Épp ez volt Árvai Mária kurátornak a Kálmán Eszter színházi látványtervezővel kialakított vizuális koncepciója. Egyrészt a szakrális képeket alkotó Ország Lili is vágyott festett templomi munka után, másrészt a hatvanas, hetvenes évek bútoraival megtörve a hely ürességét, bravúrral megidézték a festő garzonlakás-műtermének léptékét is. Ország Lili csodálta Itáliát, itthon nemzetközi baráti kört építve meg is tehette, sokat utazott oda. A templom a templomban fakápolna is most itáliai analógiákat kínál, nekem például az Assisi óvárosán kívüli Santa Maria degli Agnelli reneszánsz terében álló 13. századi Porziuncola kápolnát, amire úgy emlékeznek, mint Szent Ferenc kedves helyére. Ebben őrzik azt a fatáblát, amelyen elhunyt, és amin éppen e képéről San Francesco mesterének nevezett anonim festő (aki amúgy Giotto mestere volt) megörökítette a szent vonásait.
A kiállítás katalógusa a levelezést kutató, izgalmas műtörténeti nyomozást követő egyik tanulmánya szerint az osztrák Feldkirch magánkápolnájának tulajdonosa Ország Lilit 1963-ban a Szent Margit téma festésére kérte fel. A terv nem valósult meg. Most azonban a kiállítás fa-kápolnájának falaira került Ország Lili egyik főműve, a hét képből álló Rekviem elpusztult városok és emberek emlékére (1963). Amint más alkotókorszakait is áthatja a fal és a háború téma, a holokauszt emlékezete. Az emlékező- és gyászmunkának többek közt az áhítatos, de precíz Pompeji vázlatrajzok, a Prágai temető, a Labirintus vagy a Panaszfal képek is részei. A Jeruzsálem és más városképei, illetve a Kőtáblák, az Exodus emlékezés-ikonként jelenítik meg a koherens, megrendítő oeuvre-t.
A kurátor igen korán elhatározta, hogy Ország Lili betűelemekből – az informel sajátos individuális változataként – épített képeit „írásként” olvasva „megfejti”. Már az egyetemi évek előtt végzett becsüs tanulmányai során találkozott Ország Lili képeivel. A tárlaton ezt meg is valósította: a szakrális témájú titkosírás-képletet vizuális élményként lehet dekódolni. A kérdésre, hogy tudott-e a festő héberül olvasni, úgy válaszolt: Ország Lili járt tanfolyamra, de ez a stúdium a műalkotások dimenziójában szublimálódott.
A projekt része a monografikus, 440 oldalas bibliofil kötet. Németh Lajos már 1974-ben kismonográfiát, S. Nagy Katalin 1993-ban monográfiát írt a festőről. 2016-ban az MNG rendezett átfogó, teljességre törekvő tárlatot. Most kiderült, hogy a közben eltelt időben az emlékezéstudomány megteremtette egy új szempontú feldolgozás lehetőségét: Árvai Mária és a szerkesztő Merényi Ágnes az eddigi történelmi kontextushoz hozzáillesztették a festő személyét. Az életmű egészen új megvilágításba került. A kiállítás és a kötet kiteljesítik egymást. A Kiscelli templomterének falai pedig – nem először, legutóbb Lugo kiállításánál – a tudásátadást és a műélvezetet segítő csúcskiállításban váltak „társalkotóvá”.