Harry Seidler kiállítása

Velence, Procuratie Vecchie,  2025. 05. 09. – 07. 13

Szöveg: Szegő György
Fotók: San Marco Art Center

Harry Seidler (1923–2006) osztrák születésű építész a modernizmus egyik vezető ausztrál képviselője lett, aki a hetvenes, nyolcvanas években még meglehetősen tradicionális ízlésű Ausztráliában – 57 évnyi praxisban – átütő erővel harcolt a Bauhaus modern építészeti alapelveiért. A 19. Velencei Építészeti Biennálé egyik kísérő kiállítása őrá emlékezett. A 14 éves Harry Seidlert jómódú bécsi zsidó származású szülei a hitleri fenyegetés elől egy oxfordi műszaki középiskolába menekítették. Csakhogy amikor Winston Churchill  miniszterelnök lett, már hiú remény volt egyezkedő tárgyalást folytatni Hitlerrel, így Anglia hadba lépett. Az országban lévő a németeket (és az Anschluss előtt még osztrák állampolgárokat is) potenciális ellenségként munkatáborokba zárták. Ez megrázta a 16. évét éppen betöltött Harryt. 273-as fogolyruháját a szabadulásakor kicsempészte, egy életen át őrizte, néha viselte is, és most posztumusz retrospektív kiállításán a San Marco Art Center (SMAC) is vitrinbe tette.

A háború alatt Seidlert Kanada, majd az USA fogadta be. A Bauhaus bezárásakor még csak tízéves volt, de az életmű elemzői a Bauhausszal hozzák őt összefüggésbe, hiszen az USA-ban emigráns Bauhaus-tanároknál tanult: 1945-től ösztöndíjjal a Harvard Graduate School of Design hallgatója lett, Walter Gropius és Marcel Breuer irányítása alatt. A szünidőben Alvar Aaltóval dolgozott Bostonban, ahol az MIT Baker Kollégium terveit rajzolta. Ezután a Black Mountain College-ban Josef Albers festőnél tanult, Marcel Breuernél dolgozott New Yorkban és New Canaanban. Végzett építészként érkezett Ausztráliába.

1958-ban feleségül vette Penelope Evattet, aki később ugyancsak építész lett, és akivel a világot beutazva Seidler szívesen fotózott építészetet, sőt a The Grand Tour c. fotókönyvében meg is jelentette a képeit. Penelopé a Seidler and Associates építész- és pénzügyi vezető munkatársa lett; alkotó éveiket közösen harcolták végig a konzervatív ízlésű Sydneyben. Harry Seidler több mint 180 épületet tervezett, és végül állami elismerést kapott mint az ausztrál modern építészet egyik megteremtője. Munkái a modernista tervezés módszertanának demonstratív megnyilvánulásai voltak. Ezekben tudatosan három elemet ötvözött: a társadalmi használatot, a technológiát és az esztétikát. Ugyanakkor ragaszkodott hozzá, hogy nincs rögzített „stílusa”, mivel e három paraméter mindig változik. Munkái így a legkülönfélébb anyagokban, formákban, megnyilvánulásokban testesülhettek meg, az ötvenes évek faházaitól (Rose Seidler-ház) kezdve, vasbeton házain át az 1960-as, 1980-as évekig, amikor már íves formákban gondolkodott. 1990-re eljutott az ívelt tetőkig (Berman-ház), az 1977-es Párizsi ausztrál nagykövetségének főbejárata pedig már organikus forma. A legnagyobb formagazdagságot a Horizon feszített beton szerkezetű lakótoronyban érte el. A háromdimenziós formálásban – az éghajlatra reagálva – merész nap- és esővédő beton ereszeket alkalmazott, akár még a felhőkarcolóin is (Grosvenor Place, Riverside Centre és a QV1). Seidler szívesen működött együtt képzőművészekkel; munkatársai között olyan híres vagy figyelemre méltó személyiségek szerepelnek, mint Alexander Calder, Frank Stella, Lin Utzon, Victor Vasarely, vagy Norman Carlberg.