Szépművészeti Múzeum, 2022. 06. 30.-10. 16.

Szöveg: Szegő György
Fotók: Szépművészeti Múzeum

A budapesti Szépművészeti Múzeum és a párizsi Pompidou Center 150 Matisse művet mutat be – ez nemzetközii tekintetben is kiállítási szenzáció. A cím Louis Aragon szerint Matisse művészi törekvéseit kifejező, saját nyelvi lelemény. Nyolc szekció követi a festő megszállott keresését: hogyan talál rá a vonal és a szín, az enteriőr és az alak összefüggéseire. A gazdag életmű bemutatása az Auguste Perret-vel együtt felépített dominikánus kápolnába tervezett nagyszabású Matisse üvegablak-installációval együtt válik teljessé.
A kurátoroknak sikerült az útkereső és a főműveknek ismert festményekből és több szoborból hiteles és szép kiállítást összerakni. Néhány Matisse-ra ható festő nevével, emblematikus pályaállomások sorával megpróbálom itt körvonalazni a 20. század festőóriása titkát. 1869 szilveszterén született, családja vetőmag- és festékboltot vitt. Húszévesen egy teljes évet kórházban töltött, ahol ágyszomszédja – képeslapok nyomán – tájképeket festett. Matisse lelkesedése láttán anyja bevitt hozzá egy festőkészletet. Gyógyulása után, bár ügyvédnek tanult, reggelente egy textiltervezőket képző rajziskolába járt. Mellette ügyvédbojtár lett. Főiskolai előkészítőre a szimbolista Gustave Moureau-nál tanult. Átmenetileg csak a párizsi iparművészeti főiskolára vették fel. Már 1904-ben volt egy kiállítása, ahol vásároltak is tőle. Saint Tropez-ben Paul Signac szomszédja volt, ő szintén vett tőle képet. 1905-ben Derain mellett dolgozott – ez a fauve-ok éve volt, akik felhagytak a perspektívával, a térhatást inkább a tiszta színek használata mögött keresték.
1907-ben Matisse bejutott az École des Beaux Arts-ra. Az impresszionistákkal szimpatizált, de a – hamarosan barát – Picasso ugyanekkor már az Avignoni kisasszonyokat festette. Matisse három év után kilépett a Beax Arts-ból. Hamarosan már a modern műpártolás sztárja, Gertrude Stein szponzorál6a Matisse-t és Picassót. 1908-ban Berlin és Moszkva voltak sikeres pályaállomásai. Scsukin és Morozov gyűjtők vásárlásai nyomán ma korai főművei orosz múzeumokban vannak. Maga így fogalmazta meg koncepcióját: „…ha a 20. század elejére az eszközök annyira megkoptak, akkor vissza kell térni az alapokhoz (…) A fauvizmus kiindulópontja a bátorság, hogy visszataláljunk a tiszta eszközökhöz.” A magabiztos ars poetica ellenére, a New York-i, San Franciscói sikerek után is úgy érezte, még el kell mennie Tahitire is – ott még lehet újabb tanulság.
A Szépművészeti kiállítása most a szobrai közül is válogatott, mivel Matisse „fontosnak tartotta kipróbálni mindent, amire képes”. Itt van egy monumentális plasztikai műve, az 1909 és 1930 között készült, több elemből álló Hát-sorozat. Bár állította, hogy tiszteli a szobrászat hagyományait, e műve mégis merőben új műfaji kísérlet volt.
A kiállítás szekciói végigvezetnek a kanyargós oeuvre mentén. Élmény az egész pályán át festett, emblematikussá vált szobabelsőket látni. Az 1921-es Vörös nadrágos odaliszk vagy az 1936-os Ülő rózsaszín akt igazi főművek. Utóbbi – melyet kedvenc modelljéről, Lydiáról festett – feltárja Matisse kereső festő-technikájának rejtelmeit. A ’40-es évektől kezdve Vence-ban élt, ahol egy súlyos műtét után gyakran tolókocsiból festette varázslatos enteriőrjeit, köztük a most is kiállított Sárga és kék enteriőrt (1946). De súlyosbodó betegsége miatt ez az időszak már táblakép-festészetének záróakkordja.
A ’30-as évek végétől egészen 1954-es haláláig egyre inkább „festett” ollóval. A papírt előbb színezte, majd a kivágott elemekből komponált képet. A tárlat egy teremnyi, nagyszabású válogatást mutat be ezekből. A montázstechnika egyik ágán született terv a vence-i domonkos Rózsafüzér-kápolna felújítása, liturgikus részleteinek összművészetként kezelt megalkotása (1948–1951). Papírmodellekben formálta meg e a kápolna 15×9 méteres új terét, ólomüveg ablakát, kerámia oltárképét. Hozzá a szertartáskellékek terveit is szinte totális műalkotásként fogta fel. Aguste Perret-vel együtt – ahogyan az utókor megítéli – „újraértelmezték a műemlékekkel való bánásmódról alkotott korabeli elképzeléseket.”