• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Későmodern épületek Budapesten

    A „Későmodern épületek Budapesten – Virtuális leletmentés” című projekt anyagból nyílt plakátkiállítás a budapesti Városháza Parkban. A hazai későmodern építészet sorsa az utóbbi években mostohán alakult; sok, nívós és fontos épület tűnt el a föld színéről, mint a várbeli Teherelosztó vagy a Diplomata ház, esetleg fenyegeti bontás, mint például a Déli pályaudvart. Hosszú háttérmunka után 2022 februárjában indult el a köz számára is látványosan az folyamat, amelynek során nagy számban kerültek fővárosi védettség alá kifejezetten későmodern épületek. Ennek az örökségvédelmi folyamatnak a háttérmunkáiba enged most betekintést ez a kiállítás, ugyanis a BTM Kiscelli Múzeum munkatársai 2014 óta folyamatosan dokumentálják az 1945 utáni budapesti későmodern épületeket, majd a fotókat a múzeum honlapján teszik elérhetővé. A virtuális leletmentés azért is különösen fontos, mert nem egy épület mára eltűnt a városszövetből – így az időben elvégzett dokumentáció pótolhatatlan forrást jelent a jövő számára. A plakát formában bemutatott 12 kiválasztott épület között ott van a közelmúltban lebontott Teherelosztó, a VITUKI toronyház, a Kossuth-téri MTESZ székház épülete, de a ma is bejárható Honvéd Művelődési ház és a Déli pályaudvar utascsarnoka is szerepel a plakátokon. A kiállítás, melynek kurátora Branczik Márta művészettörténész, figyelemfelhívás a tizedik éve zajló dokumentáló munkára, a Virtuális leletmentésre. A cél az, hogy minél többen megismerjék ezt a gyűjtést, és ellátogassanak a bővebb fotóanyagot bemutató weboldalra is: http://www.kiscellimuzeum.hu/virtualis_leletmentes

    A kiállítás megtekinthető 2024. október 20-ig. 

     

    Forrás: budapest.hu