Gerle János válogatott írásai

Szöveg: Turi Attila

A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával a Magyar Építőművészek Szövetsége Gyógyító építészet címmel jelentette meg az éppen tíz éve elhunyt Gerle János (1947–2012) építész, szakíró írásait tartalmazó kötetet. Mérete és formátuma, papírkötése könnyen forgatható könyvet sejtet, de ez csak a látszat.
Már a borítókép is elgondolkodtató: Gerle János felvételén II. Ferenc (1433–1488), Bretagne hercegének a nantes-i katedrálisban található síremlékének az „Erkölcsi Erő” allegorikus kőalak részlete látható. Az oroszlános sisakot viselő, páncélos nőalak torkon ragadja – megfékezi – a torony falrésén kiszabadult sárkányt. Milyen összefüggés van az építés, a rontás, az erkölcsi erő, a női princípium és a születés között? A kötet tartalmát – 22 írást és egy riportot – a borító szellemi mélysége hatja át, mert ez volt Gerle zsinórmértéke, a morál talaján kivirágzó szellemiség, a gyógyításra képes építészet: „Az építész az, aki a legnagyobb felelősséggel viseltetik az emberek sorsáért, az építész gyakorolja a legnagyobb befolyást az emberek sorsára, anélkül, hogy az emberek erről tudomást vennének és anélkül, hogy erről maguk az építészek tudomást vennének.”
Itt egy kötet, tíz évvel a halála után a szakíróról (szakírótól), aki annyit írt építészekről és építészetről. Most ő a főszereplő, ő, aki mindig csendesen a háttérben maradt, s lenyűgöző szorgalommal kutatott, rendszerezett és összegzett. Nevéhez fűződik többek között A századforduló magyar építészete, a Makovecz Imre műhelye, a Holnap kiadó Építész Mesterek sorozat szerkesztése, de még Kós Károly: Testamentum és agrikultúra hasonmás kiadása is. A könyvben feltárul Gerle érzékeny, épített és természeti környezetünk problémáit szimptomatikusan szemlélő gondolkodása, amely a jelenségek mögötti erőket, azok rendszerét, befolyásoló impulzusait tárja fel, illetve szemléletmódot ad azok kibontására.
Hasznos olvasmány, közérthető nyelvezettel. A mély összefüggéseket olyan közlési móddal tálalja, ami több rétegben olvasható. Az írásokban midig visszatér egy szellemiség, melyet Gerle a századfordulóban látott meg, s melynek tovább élését látta a szerves építészetben, annak szemléletmódjában. 1983 óta szabad gondolkodó, nem csak eszmei, de egzisztenciális értelemben: ez – is – mutatja mély elkötelezettségét a magyar és egyetemes kultúra, a gyógyító építészet iránt.
Szokatlanul, de arra biztatom a kedves olvasót, hogy fordított sorrendben haladjon, először az írásokat olvassa el és utána az emlékezeteket. Érezze meg Gerle gondolatainak mélységét, azok csöndes, de következetes kibontását, szelíd figyelem irányítását. János nem volt „megmondóember”, a legtávolabb állt tőle ez a szerep. Kutatott, feltárt, publikált és szervezett, hogy figyelmünket ráirányítsa azokra a jelenségekre, melyeket elfeledtünk vagy következményként élünk meg. Nos ezért javaslom, hogy előbb gondolkodását próbálja befogadni a tisztelt olvasó, s utána döntse el, hogy Ferkai András emlékezetében „operatív történetírás” meghatározása helytálló-e.
Mindenesetre hiánypótló könyvet tart kezében a kedves olvasó. Tele nyitott, tovább gondolható gondolattal. S ha ezek sokszor a világ sötétebb oldalát, lehúzó erőit is felfedik, Gerle János reménykeltően írja: „Ha a távolban mégis fény pislákol, az bennünk van. A játszma nem nyerhető meg odakint, csak idebent.”