Szöveg: Klein Rudolf
Fotó: Botzheim Bálint

Fájdalommal vettük a hírt a szerkesztőség munkájában rendszeresen részt vállalt Kapy Jenő haláláról. Rendkívüli műveltségét és mély gondolkodását tükröző írásait örömmel közöltük, több tematikus lapszámunk vendégszerkesztője volt, aktív részvételével valósítottuk meg 2005-ben az Építészet és tudomány, majd 2007-ben a Szellemi impulzus című több napos, nagy sikerű konferenciákat; az előadások szövegei az akkor mellékelt Utóiratokban ma is aktuális olvasmányok. Az alábbi írással a szerkesztőség is búcsúzik szeretve tisztelt kollégájától – a szerk.
Kapy Jenő halálával igen eredeti és színes egyéniséget veszített el Magyarország építészeti közélete. A jó kezű és újító építész az Iparterv nemes hagyományain felnőve elsajátította a strukturalizmus gondolkodásmódját, ami egybeesett a távol-keleti szellemiség iránti érdeklődésével, de nem mondott ellent protestáns származásának sem.
A halk szavú, álmodozó tekintetű építész mindig lelkesen fogadta az újat építészetben, tudományban és filozófiában: posztstrukturalizmus, dekonstruktivizmus, skin- és parametrikus építészet stb. Szellemi frissességének egyik fő forrása a filozófiában kimunkált bölcsész- és építész-gondolkodásmód, mellyel nem mindenki értett egyet – ez számára tragédia lett volna –, és a teljes nyitottság. Ez a nyitottság mások felé tette őt eszményi pedagógussá.
1991 és 2006 között, vándoréveim során működtem együtt vele, meghívott néhány előadásra a posztgraduális kurzusába. A bolognai rendszert annak bevezetése előtt Kapy Jenő már sikeresen foganatosította, fájdalommentesen ültette át az angolszász (építész)oktatás struktúráját a kelet-közép-európai körülmények közé, ami még egy-két évtized elmúltával sem lett magától értetődő hazánkban. Építészmonográfiáimból szervezett előadásokat (Jože Plečnik, Tadao Ando, Peter Eisenman és Zvi Hecker), melyekhez a hallgatók hozzászólhattak. Megdöbbentem, hogy a diákok meg tudtak szólalni, eredeti módon gondolkodni, ami akkor még ritkán jellemezte a kelet-közép-európai (építész)karokat, és leginkább a MÉSZ Mesteriskolájának kiválóságára emlékeztetett, csak BSc alapokon.
Megelőzte korát. Az Ybl műszaki alapjaira szakmai és szellemileg interdiszciplináris fokozatot épített fel, neves értelmiségiket hívott meg, akik a hallgatók előtt megnyitották a világot, megvilágították az építészet tudományos háttér-diszciplínáit. Szinte 100%-ban külsős oktatókat hívott be előadni és konzultálni is, és nem csak építészeti témájú előadások voltak, hanem mindenféle tudományág képviseltette magát, a képzőművészettől a közgazdaságon és akár a holisztikus filozófián át a zenéig, egyszóval igazi értelmiségi képzés volt. Így meg lehetett ismerni még az iskola alatt a fél magyar építész szakmát (általános szakmai tájékozottság, műveltség növelése, szakmai kapcsolatok kialakítása, stb). Ez abban is segített, hogy az ember kicsit jobban el tudja helyezni magát a szakmai környezetében. Azt mondta, nem föltétlenül a szakma csúcsán kell lenni, hanem pont azon a szinten, amilyenek a képességeink: se alatta, se fölötte, mert ebből adódnak az egyéni tragédiák…
Fontos volt az is, hogy nem csak tervezési feladatok voltak, hanem úgynevezett kreatív gyakorlatok is, ami próbálta a sztereotípiákba berögzült gondolkodásokat „feltépni”, és teljesen más megközelítésből indítani egy-egy probléma megoldását is – szerintem ettől lettek sikeresek többek között a Kapy-tanítványok: nem másoltak, hanem másképp gondolkodtak. A „Kapy-iskolában” a koncepcióalkotás nagyon erős volt, és így belefért a stilárisan teljesen különböző (organikus/cool) irány, a lényeg, hogy a terveknek „feszesnek” és indokoltnak kellett lenniük.
Voltak nyári táborok, szakmai gyakorlatok is, szintén utánozhatatlan egyedi és személyes, egy életre meghatározó élményekként; kreatív gyakorlatok és Kapy-féle jóga-gyakorlatok hajnalonta a nagymarosi Duna-parton, merthogy a tanár úr másik fontos útravalója volt, hogy „az építészet a leggyönyörűbb szakma, de nagyon strapás…”
Megszállott elhivatottsággal tanított. Nyitott volt, kísérletező kedvű, derűs kedélyű. Újszerű, összetett gondolathálóval borította be mindannyiszor a hallgatóságát, amit a legváratlanabb pillanatban oldott fel sajátos humorával. Évtizedekig a tanítás volt lételeme, több neves építész szakmai mesterének vallja. Tanítványi köre igen erős, összetartó közösségként működött, mai napig baráti körként tud egymásról.
Kapy Jenő a kommersz és digitális/virtuális aranyborjak, divat-fétisek korában kapcsolatot és dialógust folytatott természettel, épített környezettel és a másik emberrel: megrendelőkkel, kollégákkal és legfőképpen tanítványaival. A ő lelküknek él tovább.
Isten nyugosztalja. Köszönjük a mintaadást!