Utazás a „jövő laboratóriumaiba”
18. Velencei Építészeti Biennálé, 05. 20. – 11. 26.
Szöveg: Szegő György
Fotók: Rosta József, Szegő Hanna
Az előző évek művészeti és építészeti velencei biennáléi tükrözték – és rangjukkal közvetve elő is idézték – a vizuális kultúra területén mind jobban megvalósuló, említett súlyponteltolódást, az európai kultúra hatósugarának visszaszorulását, a reményben „emberiség-megváltó” globálissal szemben. A látens folyamat most erősen manifesztálódik.
A Lesley Lokk ghánai-dél-afrikai építésznő, főkurátor meghívta kiállítókból 89-en afrikaiak, ill. afro eredetűek, akik a „változás” témája mentén mutatkoznak be. A Giardini központi kiállításán 16 olyan projektet láthatunk, amelyek Lokko szavaival: „az afrikai és diaszpóra-építészet erejének esszenciáját hivatottak képviselni”. Az Arsenaléban elaprózódik a koncepció. Itt többnyire fiatal alkotók reflektálnak Afrika súlyos problémáira, a dekolonizáció és a dekarbonizáció jelszavai mögötti, más földrészekre, sőt az egész bolygóra árnyékot vető valóságára. Az egész kiállítás legfelkavaróbb egységének vetítőterme sokkolja a nézők tömegét. A Gyilkos építészet című kiállításrészben Alison Killing londoni/rotterdami team-vezető 2016-ban a kínai-ujgur Xinjiangban életveszélyes körülmények között készített riportfilmjét és hozzá vágott szatelitfotókat láthatunk. A milliós muszlim közösségből Kína sokakat bűnözőként börtöntáborokban tart fogva.
Itália pavilonja a regionális szépségről szól: „Csukd be a szemed, és képzeld el a régi parasztházat a kerttel és a borospincével, a gyertyafénnyel.” Az installáció viszont az ipari szeméttel, mérgekkel működő gazdálkodás képeit is felmutatja. Kína kiállításán a lózung: „China, State of Mind”. Semmi kétség, 80 plexi hirdetőoszlopban ugyanennyi top terv finom modelljét állították ki. A pavilon tükörmozi-installációjában Sanghaj folyamatos megújulása pereg. A látványos filmet a West Bund – az 1920-as években gründolt banknegyed – város- és műemlékvédelmi szövetsége szponzorálta.
Spanyolország: a lazán fűzött filmrészek a korszerű mezőgazdaság gyomorforgató, piszkos hátterét, energiapazarlását látványosan ütköztetik a földi élet más, régi léptékének gyógy-mágiáival, a régi gazdálkodás munkamozdulatainak tánccá formálásával.
Belgium egy kompozit sci-fi anyaggal, a Mycelliummal, egy „organikus” módon növelhető, regenerálódó önkreációval képviselteti magát. Tégla is készül ebből, és a network kommunikációjára is képes. „A Mycelliummal szeretnénk építeni és a Mycelliumban élni” – a belga kiállítók sörpulttal szegélyezik ezt az ideát…
Hollandia: roppant képzelt-rajzolt animációsfilm gyárváros „terveit” látjuk. A Verne-regények régi kiadásainak grafikai modorában megrajzolt társadalmi parabolában a Bábel tornya urbánus gépezete pénzt gyárt. The Waterworks of Money szerzői, Carolyn Kingma, Thomas Bollen és Martyn Jeroben van der Linden az apróbb részleteket is kidolgozták. Képernyőiket ironikus installáció veszi körül, gyár helyett fusi műhely.
Ausztria a saját nemzeti pavilonjának történetéhez utópiát tesz hozzá: terjeszkedjen, növekedjen a Biennálé – az ő pavilonjuk terjedjen át Santa Elena szigetre. Építettek is ehhez egy, a „hídra vezető” lépcsőt. Ez hasonló kilátóként működik, mint a magyar pavilon korábbi tornya.
Görögország: A víz teste cím alatt az elmúlt száz évben épített völgyzárókkal felduzzasztott mesterséges tavaikat mutatják be. A teremtés és az emberi akarat „faragta” víztömegek negatív szobrok: magas- és mélyművészet, ami árt a környezetnek, ám hasznot is hajt.
Kanada a bevándorlást kihasználó ingatlan-boom környezetfaló diktátuma ellen szól, Németország pavilonja korábbi identitástörlő gyakorlatát összegzi/folytatja, Japán épp ellenkezőleg, glóriát emel a 1952-es, Takamasu Yosuzaka tervezte pavilonja és annak alkalmazkodó képessége köré. Dél-Korea egy 2086-os 8K víziójában ütközteti a kanadai és az afrikai fejlesztés-koncepciókat – az egyik környezetvédő, a másik arra kevéssé figyelő. Franciaország a társadalmi nemek élő színházával feszít. Anglia egy videóval, a Hold táncával csinál színházat, az installációt a migráns kultúra művészetét gyűjtő Victoria és Albert Múzeum adja. Svájc és Venezuela a 1952-ben épült modernista pavilonjai közötti rácsot bontják le – Svájc ki is álltja. A Skandináv pavilon eltűnő kultúráiknak állít emléket, de 50 évre előretekintve, azokat még nem tekinti végleg letűntnek. Dánia Koppenhága ingatlanfejlesztésében felkészül, és láttatja, hogy a tengerszint drasztikus növekedése nem fikció. Nagy-Koppenhága helyett inkább tömörít, a védett területeket csökkenti. Az USA a műanyaghulladék művészeti újrahasznosítását prezentálja.
Izrael különleges reakciót ad jelen összetett világpolitikai helyzetre: az ’52-ben épült modernista épületet bejáratát elfalazták. Csak az udvarára lehet belépni, ahol néhány precízen formált beton bunker-makett látható, ezek kommunikációs multicégeknek emelt közel-keleti technikai régióközpontok épületei. Egy Izraelt érő esetleges támadás a környező (amúgy Izraelt fenyegető) olaj-országok, sőt talán az egész világgazdaság összeomlásával járna. Lehet, hogy éppen a „vaskupola” miatt települtek ide – más titkuk sem kizárt.
Brazília pavilonja, a Gabriela de Matos és Paulo Tavares kurátorok által gondozott Terra/Earth kiállítás nyerte a 18. Velencei Építészeti Biennálé Nemzeti pavilonok Arany Oroszlán-díját. A legjobb kiállító Arany Oroszlán-díját DAAR (Alessandro Petti+Sandi Hilal), az Ígéretes Fiatalok Ezüst Oroszlánja Olalekan Jeyifous, az Arany Oroszlán Életműdíjat Demas Nwoko nigériai származású designer kapta.
Reziduum – Velencei Biennálé, Magyar Pavilon
Velence magyar építészeti kiállításain az elmúlt időszakban ritkán láthattunk kiemelt, megvalósult architektúrát. Az idei túlzóan szociális érdeklődésű Biennálén pedig éppen a magyar a pozitív kivétel. Nálunk a 2022-ben – a Liget Budapest Projekt keretei közt befejezett – Néprajzi Múzeum épülete áll a középpontban. Az építész Ferencz Marcel (Napur Architects), de a kiállításban több, szorosan kapcsolódó művészeti-kulturális összetevő együtt jelenik meg. Kondor-Szilágyi Mária kurátor fogja össze a tárlat négy elemét, a nemzeti biztos Fabényi Júlia.
Az udvar a koncepciót közvetíti: a múzeumépület széles sávban elhúzódva köti össze a várost és a Városligetet. Átmenetként, mert 7000 m²-es teteje növényekkel van beültetve. A két szárny földszint feletti tömbjeit egy 1 km-es virtuális kör ívére szerkesztették, ez a geometria néz szembe a belépővel. A Ferencz Marcel tervezte épület (lásd MÉ 2022/3) függőleges felületein körbefutó fém árnyékolószerkezet rácsozat-mintázatát a múzeum néprajzi anyagának művészeti hagyományaiból/mintáiból kortárs ornamentika-átiratokká formálták. A perforált „szalag” motívumai a velencei pavilon nagyterében jelennek meg úgy, hogy azokat akusztikai és fényeffektekként hallhatjuk, élhetjük át (fénytervező: Haász Ferenc). A zenei kiterjesztést Z. Halmágyi Judit ötlete alapján Mátrai Péter építész-zeneszerző komponálta, és egy új, rokonelvű hangszert is szerkesztett hozzá.
A múzeum a saját anyagát egy animációs kisfilm (ethnozoom) és egy interaktív számítógépes program, a Motívumalkotó révén mutatja be. A néző a MOON42 fejlesztette alkalmazással több mint 1000 vektorizált népi motívumdíszt tud érintőképernyőn kialakítani, saját motívum-kompozíciót alkotni, és azt akár a világhálón nemzetközi közösségi műalkotás részeként a ma emberéhez közelebb hozni – fogalmaz a koncepció. Régóta kérdés, hogy a múzeumokban általában és a velencei biennálékon kit akarnak megszólítani a kiállítók: a szakmát vagy a szélesebb közönséget? Ezúttal a törekvés: mindkettőt.
A magyar pavilonban van két elem, ami egyértelműen mind az építészeket, mind a kulturális szórakozást, népszerű élményeket keresőt megszólítja. Az egyik az udvaron látható, nagyméretű Liget Budapest Projekt makett, amelyen az egyes épületek jól beazonosítható módon érzékeltetik Európa jelenleg legnagyobb kulturális városfejlesztési programját. Ennek mind a Néprajzi Múzeum, mind a Zene Háza nemzetközi szakmai díjakkal kitüntetett épületei. Magyarországon tudjuk, hogy a Szépművészeti és a Millennium Háza felújításai is hasonló építészeti-műemlékvédelmi csúcsteljesítmények. Az építészetről üzenő tudást a magyar pavilon megkísérli átadni a világnak.
A másik – egyszerre zenei és design – elem a Mátrai Péter építész-zeneszerző által tervezett-feltalált Hanghenger, amely egyszerre dobként és pengetős hangszerként, a lyukkártya-elvű gépzongorára hasonlító belső hangképző lemezekkel modellezi a Néprajzi homlokzatának perforációját. A házat hengerformaként felidéző zenegépet a látogatók nagy kedvvel mozgatják. Összességében a multimédia kiállítás építészethez és néprajzhoz kevéssé kapcsolódó elemeivel fokozottan képes bevonni és bevonzani a látogatót, az architektúra és a zene kapcsolatának bűvkörébe.
A Néprajzi Múzeum 150 éves intézményének először van a funkcióra kialakított épülete. A magyar pavilon megnyitóján a rangos magyar és nemzetközi gyűjteményről Kemecsi Lajos főigazgató – a Biennálé főkurátori koncepcióra is reflektálva – hangsúlyozta, hogy a gazdag anyagot nem gyarmatosítóként, hanem önfeláldozó tudósai által gyűjtötte Magyarország.