Erdély, Hargita megye, Gyimesközéplok, Borospatak

Szöveg és fotók: Szász István

A 2,9 hektáros területet a Szász család vásárolta meg a területet 2002-ben, ekkor még csak egy kis faház és a hozzá tartozó csűr volt rajta. A ház körül gyümölcsfák, hosszan a patakig krumpliföld volt, a dombon a legelőt pár fenyő és nyírfa foltozta be. Később azonban ideális helyszínt tudott biztosítani az évek alatt csiszolódott építészettörténeti és turisztikai együttesnek.
Eleinte koncepció nélkül, egy mentőhelynek lett használva a terület, amelyen autentikus gyimesi házak épültek fel, mint falu a faluban. Régi faanyagot keresett újsághirdetésekben a vállalkozó Szász István és felesége, Marika, amire a helyiek reagáltak ajánlatokkal. Több mint ötven tradicionális gyimesi és csíki faházat kínáltak elbontásra, tűzifának. Az akkori fiataloknak útban voltak ezek a házak, amikből a nagyszülők eltávoztak az örökkévalóságba, helyükre a modern építőanyagokból, modern formavilághoz hasonlítani próbáló épületeket kívántak építeni, ami mára a faluképet nem kis mértékben tette, teszi tönkre. Ezt a felismerést még idejében észrevették, és nagy gonddal, figyelve a részletekre elkezdték megmenteni, áttelepíteni az enyészetre ítélt házakat.
Sok házat bútorostól, szőttesekkel, írottas falvédőkkel, képekkel a falon adtak el, így komoly régiség gyűjtemény is került a birtokukba. Már fél tucat ház sorakozott a területen, amikor a tevékenységük kibővült az épített értékmentés mellett turisztikai tevékenységgé, és lassan egy skanzen jellegű vendéglátó egységgé fejlődött. „Csángó értékmegőrző tábor” elnevezéssel indultak az első rendezvények, amelyek főleg a gyimesi népi kultúrát aktívan beépítve szépen rajzolták ki a jelen hozadékát.
Szász István, Szász Marika építővállalkozók és Köllő Miklós műépítész tervezték meg 2006-ban a rendezvénycsűrt, ami a csűrök újrahasznosításának egyik első példája volt. Ennek a mintájára épült a gyergyócsomafalvi csűr is, a Borsika Panzió rendezvényterme. A rendezvénycsűr a terveim alapján kibővült egy konyhával, ami lehetővé tette a nagyobb események lebonyolítását. 2014-ben terveztem meg a kápolnát, melynek a kiindulópontja a bontott csűrből származó 16 méteres gerendák voltak. Igyekeztem ötvözni a helyi építészeti hagyományokat az Árpád-kori kápolnák stílusjegyeivel, keletelt, hagyományos nyeregtetővel, harangtoronnyal és szentéllyel, oldalt sekrestyével. A végeredmény egy ökumenikus keresztény kápolna lett, amely hordozza a katolikus, református, unitárius sajátosságok mellett a romokból felidézett középkori kápolnák jegyeit is. Jelenleg még két ház épül, az egyik iskolamúzeum lesz, a gyakorlatban recepció, a másik pedig egy szolgálati lakás.
Építészként izgalmas feladat részt venni egy olyan nemes feladatban, mint az értékmentés. Nagy öröm látni, hogy változott a trend, és egyre több fiatal vásárol és ment meg régi hagyományos házakat.