Szöveg: Válóczy Balázs

Mit kell túlélnünk? Egyáltalán túl kell-e élnünk? Esetleg inkább meg kellene élnünk? A fenti kérdések bennem merültek fel az eddigi pályám során különböző korszakaimban. Mivel sok autonóm- és ökoházat terveztem, sokféle építtetői hozzáállással találkoztam. Mindenféle túlzás nélkül mondhatom, hogy volt, aki a világvégére készült (túl akarta élni), és volt olyan is, aki szimplán csak ego oldaláról közelítette meg a kérdést, hogy az ő háza ilyet is tudjon. Vadul kerestem a tégla és a vasbeton alternatíváit, mindenáron természetes anyagokkal akartam helyettesíteni minden mesterséges építőanyagot, és igyekeztem a megbízóimat is ebbe az irányba terelni. Ma már tudom, hogy nem ez fogja megmenteni a világunkat, és a tömegek hozzáállása sem ez lesz. Ugyanakkor nem sajnálom, hogy átmentem ezen, mivel sok tapasztalatot szereztem a „hagyományos”, valamint az „öko” építőanyagokkal kapcsolatban, azok minden előnyeivel és hátrányaival. Ennek köszönhetően megtanultam értelmes kompromisszumokat kötni a „mindent mértékkel” elvet követve.
A túlélés egyféle módon lehetséges: megéléssel, a saját fejlődésünk által. Ha ez megtörténik, akkor megjelennek és hozzárendeződnek a szükséges külső tényezők/segítségek is. Önmagában hiába készülünk fel fizikailag az elme által létrehozott legkedvezőtlenebb lehetőségekre, mert a valóság sokszor túlhaladja az elmét. Meglátásom szerint a belső érettség, bölcsesség biztosítja azt, hogy a legváratlanabb helyzetekben is a lehetőségekhez képest legkedvezőbb döntést tudjuk meghozni, túlzások és szélsőségek nélkül. Ez legalább annyira vonatkozik a tervezőre, mint a megrendelőre, mivel a végeredmény mindig az egymásra hangolódás és az így végzett közös munka során jön létre. Ezek nélkül nem fog működni.