Sipeki-Balás villa rekonstrukciója, Budapesten

Építészek: Falvai Balázs, Nagy Márton, Ónodi Bettina, Török Dávid
Szöveg: Vannay Miklós
Fotók: Bánhegyesy Antal

Amikor megérkezünk egy házhoz, ahogy feltárulkozik előttünk, az mindig fontos, kiemelkedő pillanat. Egyből megmutatja magát. A régi mivoltát. De ami itt, most feltárulkozik előttünk, azt már ismerjük a megújulása előtti időkből. Ez Lechner Ödön egyik utolsó munkája. Amit látok: egy romantikus villa, mozgalmas, összetett tömeg, összművészeti alkotás, eredeti fémszerkezetű télikerttel az előkert felé fordulva. A homlokzatán népművészeti ihletettségű díszekkel, a Jankovics-féle népmesei mézeskalács-ház benyomást csak tovább erősítve ezzel. Kicsit túlzó, kicsit habos, kicsit túl meseszerű. Lechner népi motívumai talán nem a népművészet valós megismeréséből, a megértés vágyából, inkább a kor divatjából építkeznek és a német-osztrák építészeti irányok elleni csendes ellenállásként kerültek az épületre.
Ez egy öreg, de felújított ház, a régi időkből, a tervezők gondos figyelmességével helyreállított épület. De közelítve feltárulkozik a terasz és az azt körbe ölelő új mellvéd, U-alakú piros műkő elemekből. A ház homlokzati díszeit idézi. Nem másolva, nem utánozva azt, hanem finom viszonyba kerülve annak történetével. Kommunikál a kerttel, rávezet a házra. Már látszik: ez nem pusztán egy épület helyreállítása, hanem bővítés, átalakítás, kortárs módon. A színes látszó beton lábazat, mint a pótlásoknál, illeszkedik a régi ház műkő lábazatához, de színben elválik attól. Finoman jelzi az új jelenlétét. Minőségben azonos, csak a színével tér el kissé, de harmonizáló módon.
Így érkezünk meg hátra, ahol megmutatja magát a rendezvényépület, melyet erre a nehéz, színes alaptömbre helyeztek. Mérete ellenére, viselkedésével a régi kerti üvegpavilonokkal igyekszik rokonságba kerülni. De más a funkció, más a szerkezet, és talán más a lépték is. Így nem tud olyan könnyeddé válni, mint azok egykor, de a hivatkozás egyértelmű. Itt, hátul kialakult a régi és az új között egy kicsi, védett, süllyesztett udvar. Innen is beléphetek mindkét épületbe. Ez az udvar, ez a távolságtartás régi és új között lehetőséget adott arra, hogy a ház hátsó homlokzata szabad maradhasson.
A Lechner-ház felújítása önmagában, a bővítés nélkül is komoly feladat lett volna. Az épület a második világháborúban bombatalálatot kapott, hátsó homlokzata megsérült, majd ezt a sebet elfertőzte a kommunista időkben hozzáépített bővítés. Ezáltal a hátsó kert felőli homlokzat felismerhetetlenségig eltorzult, maradványai csak a korábbi bővítés elbontásakor kerültek elő. A bontás során előbukkant egyfajta kollázsként a megoldás, de nem hiánytalanul, a hibákat, sérüléseket az eredeti tervek hiányában a tervezőknek fejben kellett kipótolniuk. A tervezők nem próbálták kitalálni, mi lehetett ott pontosan, de nem is akartak kontrasztot állítani a múltnak. Nem reanimálták az épületet, hanem tovább írták annak történetét. Az új elemek tiszteletben tartják az eredeti épületet és annak értékeit. Segítik a háznak betölteni funkcióját, segítik a gyengénlátókat és vakokat a tájékozódásban. Bútorként is viselkednek, néhol összeépülve ajtókkal ablakokkal, részt véve a ház belső díszített világában.

Generáltervezés: dmb műterem Kft.
Vezető tervezők: Falvai Balázs DLA, Nagy Márton DLA, Ónodi Bettina, Török Dávid DLA
Építész munkatársak: Fekete Tünde, Györgyi Ábel, Megyesi Miklós, Soltész
Angéla
Tartószerkezetek: dr. Medek Ákos
Épületszerkezetek: Higi Balázs
Gépészet: Mangel Zoárd Gyula
Elektromos tervezés: Rajkay Ferenc Vilmos
Akadálymentesítés: Pandula András
Kertépítészet: Massány Edina
Útterv: Tódor Dénes
Közművek: Székely Lajos
Művészettörténészek: Csomortány Levente, Gömöri Judit, F. Dóczi Erika
Megbízó: Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége