Teknős Tanösvény, Dunakeszi

Építészet: Paradigma Ariadné
Szöveg: Mizsei Anett
Fotók: Molnár Szabolcs

A játékos, és játékosságában is komoly emberhez szól a Paradigma Ariadné (Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs, Smiló Dávid alapítók és csapatuk) 2023-ban átadott dunakeszi Teknős Tanösvénye. Építészeti eszközökkel szó szerint és jelképesen is hidat képez ember és táj között. Építészeti, grafikai eszközökkel és interaktív elemekkel szólít meg, tanít és mesél. A hely adottságaihoz, a fák, domborzat, növényzet „testsűrűségéhez” alkalmazkodó pallókkal, hidakkal és megállópontokkal tagolt építmény jól tematizálja a tanösvény edukációs tartalmait, de ami még ennél is fontosabb: képes az emberben érzelmek felébresztésére. Az induló állomás a helyi bevásárlóközpont parkolójának hátsó sarkában tulajdonképpen a tanösvény megállóinak alapképletét mutatja.
Az objektum, akár egy iránytű vagy rejtjeles útjelző, épp csak árulkodik arról, merre kell indulnia a látogatónak. A felvezető szakasz pallóin lépdelve még átmeneti, sérült – visszafelé jövet még inkább kiábrándítóan szegényesnek tűnő – ökoszisztémával találkozunk. Az első megállópont, a gyülekezőhely még a lápon kívül épült meg. Ez az utolsó olyan jel, amely konkrét formai utalást tesz bizonyos társadalmi interakciókra – akárcsak egy körbeülhető asztal vagy tábortűz. A láp területére való belépés misztikus pillanata az átkelés a 15 méter hosszú hídon: a lassan csordogáló csatorna túloldalára érve hirtelen változnak meg a hangok, a hőérzet, a páratartalom. E ponttól fogva formai szempontból semmilyen archetípus vagy direkt utalás nem jelenik meg, a szerkezeti geometriából létrejött lépcsőzetes objektum mégis valamilyen mély, mentális jelentést, emlékképet hoz létre. Az érintetlen láptól vállaltan idegen épített elemek azonban nem akarnak semmire hasonlítani. Ez a formai függetlenség egy olyan önreflexív megközelítést jelent, amelyet tudattalanul vagy tudatosan, de alighanem minden látogató átérez valami módon. Végighaladva, bejárva a hidakkal összekötött állomásokat, egyszerre magától értetődő, ahogyan az épített elemek „úsznak” a tájban. Szakrális hatását anélkül éri el, hogy patetikussá válna vagy szándékosan hatásvadász eszközökkel élne. Egyszerűségében is képes önmagáról, a környezettel való viszonyáról állításokat tenni, de teret enged az őt felfedező ember szabad asszociációinak is.
A projekt megvalósításának sajátossága, hogy a Paradigma Ariadné csapata a kivitelezésben is részt vett. Ennek magától értetődő következménye az is, hogy az építmény minden tekintetben megtart egy mértéket. A fa elemek akkorák, amelyeket kézi erővel lehetséges megmozgatni. A szerkezeti rendszer olyan ismétlődő struktúrát hozott létre, amely azonban nem válik unalmassá, sorolása nem kiüresíti, hanem minden egyes állomásnál más használatot, más jelentést, más érzéseket közvetít. E „kézműves” technológia öntudatlanul is a tájjal, talajjal, klímával, anyagokkal és a kultúrával való kölcsönhatásokból nő ki, amely a kollektív emlékezetből és a testi tapasztalásból merít.

Építészek: Árkovics Lilla, Kiss Virág, Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs, Smiló Dávid
Interpretáció tervezés: Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete, Berecz Zsuzsa, Bőczén Árpád
Grafika: Kiss Virág
Beruházó: Ceetrus Hungary Kft.
Fejlesztő: Nhood Services Hungary Kft.
Generálkivitelező: Paradigma Ariadné Kft.