A mariazelli zarándokegyüttes megújítása

Építészek: Feyferlik/Fritzer
Szöveg: Vukoszávlyev Zorán
Fotók: Paul Ott

A „cellabeli Mária” kegyhelyének története 1157-re nyúlik vissza, amikor egy Lauternachból érkező bencés szerzetes kis cellát épített az eredettörténet szerint magával hozott Mária a gyermek Jézussal szobor számára. Korai magyar vonatkozásai Nagy Lajos királyhoz kötődnek, neki tulajdonítják a Mária-kegykép donációját, a történetnek a gótikus főkapu béllet-mezőjének domborműve állít emléket.
Mariazell hamar igen kedvelt zarándoklati központtá vált. A magas középtoronnyal gótikus stílusban kiépült templomot a zarándokok számának növekedésével a megtelepedett szerzetesek már kicsinek tartották, és 1644-ben elhatározták a török által többször feldúlt templom barokk stílusú átépítését: a lilienfeldi ciszterci monostort és a rend voraui anyamonostorát is tervező Domenico Sciassiat kérték fel a bővítésre. A késő gótikus torony mellé kísérőként két kisebb barokk épült. A középkori liturgikus tárgyak sora is folyamatosan gazdagodott, főoltárát a 17. század végén a Salzburgban sokat foglalkoztatott szobrászból lett építész, Johann Bernhard Fischer von Erlach tervezte, a mozgalmas kompozíciót 1704-ben szentelték fel. Sajátos magyar vonatkozás a 19. század elejéről, hogy a napóleoni csapatok elől időlegesen Temesvárra menekítették legjelentősebb egyházművészeti kincseit. Császárok és uralkodónők fordultak meg a szobornál kegyeletüket tenni, a népi ájtatosság célpontjává vált a stájerországi Mariazell: nem csak a Monarchia, de Közép-Európa legismertebb Mária-kegyhelye.
Az Alpok magas láncolataival övezett völgyek találkozásában húzódik a kis városka, a zarándokutak magas hágókról ereszkednek le a település középpontjában álló együtteshez. A vallási és kultúrturizmusnak itt is ára van – egyként a kiemelt figyelem, mely az ősi helyet illeti, és ugyanakkor az önmagába zártság, melyet a figyelmet kihasználó környezet generál. Megfeszített türelemmel kell átkelni a szinte vásári forgatagon, ami hol jó lelkületű kegyárusok, máshol a legelemibb világi hívságokat árusító standok gyűrűjét jelenti a templomkerület körül. Fallal körülvett, zárt platóra érkezünk, egyszerre köszönt csend és békéltető megnyugvás, ahogy hátramarad a nyüzsgés. De ugyanakkor új feszültség ébred – évszázadok történéseinek rétegződése tapintható itt. A templom és mellette a zárt kubatúrájú kolostorépület mentén, között és bennük a történeti folyamatosság lüktet. Immár több mint nyolc és fél évszázada.

Építészek: Wolfgang Feyferlik, Susanne Fritzer
Projektvezető: Anton Nolz
Statika: Markus Zechner
Főrestaurátor: Erika Thümmel