• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Zsindely és üveg

    Normafa Síház rekonstrukciója és bővítése, Budapest

    Építész: Szabó Levente
    Szöveg: Vincze László
    Fotók: Danyi Balázs

    A Normafa sokak véleménye szerint a hazai síélet születésének helyszíne. 1919-ben adták át itt az első komolyabb magyarországi síugrópályát, azóta eltelt 105 év. A kerületi önkormányzat 2013 májusában készíttette el a hatásbecslési dokumentációt a Normafa Park történelmi sportterület rehabilitációjához. Ez az átfogó vizsgálat alapozta meg az eltelt tíz év fejlesztéseit, melynek legfrissebb eredménye az 1930-ban épült Síház felújítása, bővítése. A terv a többször átalakított épületet visszarendezte eredeti formájába, és egy vadonatúj pavilont helyezett mellé, az üvegezett főhomlokzati teraszt megnyitotta, a hátsó homlokzaton új nyílást bontott, és rendezte a funkcionális tereket. A bővítés igényéből fakadó, az öreg épülethez üvegezett folyosóval kötött pavilon közvetlenül a gyalogos sétány mellé került. A két tömeg között így megszületett tér egy új „aura”. A pavilont körbeölelő új teraszok visszaadják a kitekintést a Normafa lejtőre, összekötik a tájat, az áthaladókat és az épületet. A védett épület belsőépítészeti részletei jól igazodnak a ’30-as évek modorához, az újba történő átvezetést is remekül oldották meg a tervezők.

    Megrendelő: Budapest XII. ker. Hegyvidéki Önkormányzat
    Generáltervező: Hetedik Műterem Kft.
    Építész társtervező: Studio Konstella Kft.
    Felelős tervezők: Szabó Levente DLA, Bartha András DLA
    Építész tervezők, munkatársak: Gyulovics István DLA, Alkér Katalin DLA, Tóth Szilvia
    Belsőépítészet: Hetedik Műterem Kft., Studio Konstella Kft. és Mtenga Bianca, Bagota Réka
    Tartószerkezet: Dr. Hegyi Dezső, Dr. Ther Tamás
    Épületszerkezet: Schreiber Gábor, Lengyel Dávid, Sipeki Dániel – S-4 Mérnökiroda Kft.
    Épületgépészet: Cser Ildikó, Vajda Zoltán – Cser & Cser Mérnöki Iroda Bt.
    Épületvillamosság: Sápi József – Orfireusz Kft.
    Villámvédelem: Messerer László – Messvill Kft.
    Világítás: Haász Ferenc, Reinisch Orsolya – Made by Light Zrt.
    Akusztika: Józsa Gusztáv, Sebő Imre – Józsa és Társai 2000 Kft.
    Tűzvédelem: Pukánszky Gabriella – Nokesy Design Kft.
    Tájépítészet: Billing Tamás, Bancsy Réka, Szalay-Szakály Zsuzsanna, Vidacs Borbála – PLAN-T Field Design Kft.
    Épületfelirat: Polgárdi Ákos
    Generálkivitelező: Archibona Kft.