Kelet-európai videóművészet 1989-2009. Lumú, 2010. március 7-ig

2009-ben a magyar művészeti élet sokféleképpen dolgozta fel a rendszerváltás óta eltelt húsz esztendőt. Ezek egyike volt az a nagyszabású vállalkozás, amelyet András Edit vezetésével a Ludwig Múzeum – bolgár és német társintézményekkel közösen – volt szocialista blokk videóművészetét tekintette át. 2009 végére létrejött egy száz videómunkából álló komoly archívum – ez a Ludwig Múzeum könyvtárában bárki számára hozzáférhető –, valamint egy angol nyelvű monográfia, ami kísérő tanulmányokkal és a videóművek leírásával tekinti át, hogyan alakult a műfaj és a rendszerváltozás közös története ebben a két évtizedben. Ezzel párhuzamosan a kommunikáció, a képalkotás demokratizálódása, illetve a rendszerváltozás utáni poszt-traumák is figyelmet kapnak a kötetben.

21 videómű és a hozzá tartozó információk láthatók a terekben. A videó önmagában nem látványos kiállítási tárgy, de a kiállítás designját tervező sporaarchitect nagyvonalú megoldása telitalálatnak bizonyult. A Ludwig Múzeum óriási termeiben elhelyezett összesen huszonvalahány monitor köré szimbolikus teret formáltak, mindegyik műnek külön szobával; a semleges, szürke-fehér labirintust szűk átjárók és hirtelen kiszélesedő terek tagolják, néhol fekete függönnyel leválasztott zugokat is találunk. A különálló térrészek kapcsolata finoman jelzi a geopolitikai viszonyokat; mindegyik közel van egymáshoz, mégis bonyolult úton-módon jutunk át egyikből a másikba, mindenütt irányt kell váltanunk. Középen egy fallal két részre osztott, magas, robusztus lelátó fogad, a lépcsők egyben padok is, a két részben egy orosz és egy lengyel videó látható – itt a kiállítás hatalmi súlypontja, ez nem vitás. A fizikai tér ilyen erőteljes jelzésrendszerré alakítása a kiállítást egységbe fogja, a természetesen fölmerülő retro-érzések helyett egy kemény, akadályokkal nehezített terepet kínál, ami megtagadja az érzelmi viszonyulást, illetve azt mindenestül a képernyőkön látható művek felé irányítja. Ez a minimális eszközökkel, egyszerűen a tér sűrű közeggé formálásával létrehozott atmoszféra tökéletesen hozzásimul a művek gyakran megdöbbentő tisztaságához, a bennük kifejeződő szubjektív tartalmak mély átéléséhez.

Látványterv: sporaarchitects – Dékány Tibor, Finta Sándor, Hatvani Ádám, Vadász Orsolya, Projektépítész: Soltész Noémi

A kiállításon szereplő, erősen társadalomkritikus alkotások ezt a konfliktusokkal terhelt régiót és időszakot dokumentálják, elemzik és kontextualizálják. Végleges válaszok helyett olyan kérdéseket feszegetnek, melyeket a régió országai a nyilvános közbeszédben többnyire megkerültek vagy szőnyeg alá söpörtek. Témává lesz a szegregáció, a faji megkülönböztetés, a családok, nemzedékek ellentéte és a szovjet rendszer ma már szürreálisnak tűnő értelmetlenségei. A kerek évforduló jó alkalom volt áttekinteni és rendszerezni ezt a gazdag anyagot, és jó kiindulópontnak látszik a további, már megfelelő távlatból végzett korértékeléshez.

G. E.