Szöveg: Gerle János

Tudjuk, hosszú időn át küzdött betegségekkel, tudomást sem véve fenyegetésükről. Ezért hittük, soha nem jön el az a pillanat, hogy nincs köztünk. Most váratlanul ránk nehezedik a felismerés, hogy innentől minden másképp van a világban. A sorolhatatlanul sok dolog között, amit szemléletéből elsajátítottunk, hirtelen különös fontosságot nyert, hogy a feladatunk az életben azokhoz kötődik, akikkel együtt, egy időben adatik élnünk. Most már azzal kell gazdálkodnunk, amit eddig kaptunk, de közvetlenül már nem kaphatunk meg tőle.
Makovecz Imre egyedülálló jelenség a magyar építészetben. Soha nem volt a magyar építészetnek ilyen nemzetközi tekintélye és ismertsége, mint amilyen általa lett a nyolcvanas évektől. Soha nem volt iskolateremtő erő a szakmában, amely ilyen tudatosan és eredményesen működött volna. Soha nem volt magyar építész, akinek a hazai hagyományba kötődő alkotásai a határokon túli követőkre találtak volna. Soha nem fordult elő, hogy egy nemzetközi építészeti áramlaton belül magyar építész munkái váljanak mértékadó minőséggé. Nem volt rá példa, hogy építész hozzá hasonló mértékben alakítsa a társadalmi folyamatokat, járuljon hozzá a kisközösségek fejlődéséhez. Építészete, amelyet stílusteremtő mesterként művelt, eszköz volt a kezében arra, hogy az általa egyedül elfogadhatónak tekintett társadalmi normalitást szolgálja, az ég és föld közötti harmóniát újra és újra megteremtse. Művei önmagukban is csodálhatók, de nem érthetők meg történetük, egyedi drámájuk ismerete nélkül. A helyzet mély megismerésén alapuló bátorsággal vetette bele magát az alkotásai révén létrejövő drámai folyamatokba, hogy a katarzissal gyógyítani legyen képes, a művészet legősibb, legszentebb hivatását betöltve. Minél nagyobb, átláthatatlanabb közösségekről vagy földi hatalmasságokról volt szó, annál nehezebb volt uralni a drámákat. Sok terve ezért maradt megvalósítatlan, amelyeknek nem csak a „megtörténhetett volna” birodalmában kellett volna szellemi nagyságát hirdetniük; ha „megtörténtek volna”, általános érvényű mondanivalójukat a szerves építészet mibenlétéről, szerepéről, társadalmi felelősségéről jobban ismerhetné a nagyvilág. A huszadik századi építészet mérföldkövei lehetnének a sárospataki művelődési házhoz, a visegrádi erdei művelődési házhoz, a paksi templomhoz, a piliscsabai Stephaneumhoz hasonlóan a soproni Nagytómalom üdülőtelepe, a velencei tavi ifjúsági központ, a kivitelezés során tönkretett győri áruház, a húsz egynéhány éve befejezetlen szigetvári színház, a németországi witteni főiskola, hannoveri Demeter-ház, a londoni kiállítási pavilon, a piliscsabai egyetemi templom. Legnagyobb szabású látomása, művészetének szintetizáló alkotása a felső-krisztinavárosi templom. Aligha van építész, akinek nem Gaudí Sagrada Familiája jut eszébe a számítógép tempójában és stílusában élő korunkban felfoghatatlan igényességű ceruzarajzok láttán. De nem csak a kereszténység lényegének dogmáktól idegen felfogásában és építészeti formába öntésében van a hasonlóság, hanem abban a kihívásban is, amit a terv sugároz. A bátorságban, amely a legnagyratörőbb álom megvalósíthatóságában bízik, mert tudja, hogy csak a tökéletesre való törekvésnek van értelme. Gaudí úgy hagyta az utókorra a templom építését, hogy a katalán nép a felépítésével bizonyíthatja saját fennmaradását és annak jogosságát. Makovecz Imre még csak terveket, a munkatársai által engedélyezési szinten megrajzolt terveket hagyhatott ránk. És a kihívást. Azzal az ösztönző teherrel, hogy a tehetségéhez, jelentőségéhez gondolkodói nagyságához méltó feladat megvalósítását megtagadta tőle az a társadalom, amelynek méltóságát visszaadni segített, nagyon kevesekhez mérhető eredményességgel. A sors különös kegye és intése, hogy Makovecz Imre halála előtt két hónappal nyílt meg a Vatikán VI. Pál pápáról elnevezett, Pier Luigi Nervi által tervezett csarnokában hatvan művész kiállítása, akiket a pápa hívott Rómába, hogy az egyház és a kortárs művészet kapcsolatának új lehetőségeit műveik segítségével bemutassa. A Vatikáni kiállítóterem falán függ a felső-krisztinavárosi templom rajza Niemeyer, Piano, Zaha Hadid, Portoghesi, Chipperfield, Botta, Calatrava munkáinak társaságában. Makovecz Imre helyét a nemzetközi építészetben ez a névsor világosan kijelöli. A templom felépítésével a mester közössége és tisztelői is kijelölhetik a maguk helyét a világban.