Laudáció

Szöveg: Balázs Mihály

Létezik – és talán nem csupán bennem él – egy erős kép a hetvenes évek második feléből. A Műegyetem K épülete elé komótosan begurul a kis fehér „Bogár”. Török Ferenc tanár úr kiszáll az autóból és nyugalmat sugárzó kiegyensúlyozottsággal lépdel az aulán át, fel a másodikra. Feltűnő, hogy egyedül a Közép Tanszéknek van nagy, üvegezett ajtaja, ki-be tekintést lehetővé tevő kis vitrinnel. Tanár úr ide igyekszik. Az ajtón belépve nem tűnik el, útját, ha akarjuk, egy ideig kintről is figyelemmel követhetjük. Ez a „kapu” az idők során jelkép lett, sokak, sokunk számára az építészet tágas világába vezető út legfontosabb állomása. A nyitottság, a befogadás, a kapcsolatkeresés szimbóluma, ami mögött egy építészeti „műhely” húzódik meg. Török Ferenc ennek az iskolának egyik meghatározó alakítója volt, évtizedeken át közvetlenül, de tanítványain keresztül közvetve ma is.
Építészeti alkotó tevékenységét tanári működésétől, közéleti szerepvállalásaitól különválasztani lehetetlen. Építészetről vallott gondolatait a Vallomások című portrésorozat róla szóló könyvében így foglalta össze: „Én az országúton mendegélő vagyok. Kicsit talán illeszkedő stílus az enyém, de az építészet mindig illeszkedés is. … a nagy egész harmóniáját talán éppen az illeszkedők teremtik meg.” A szavak az építészetről szólnak, a mondat az életről, éppen ez a finom, de határozott kettősség a sajátossága életfelfogásának. Az illeszkedés itt nem önfeladást jelent, sokkal inkább körültekintést és figyelmességet, a környezethez való felelősségteljes közelítést feltételez. Az illeszkedés Török Ferenc építészetében és világképében nem formai viszonyulás, hanem a jelenségek biztos etikai alapon való megközelítésének módja. Alkotó építészként a 20. század második felének meghatározó egyénisége, aki főként – az akkor feltűnést keltő – templomépítő tevékenységével tűnt ki pályatársai közül. Másfelől hiteles tanár, közéleti személyiség, biztos kiindulási, viszonyítási pontot jelentő példakép. Mester, akinek tanítványai ma a kortárs magyar építészet alakítói, és aki remélhetően megelégedéssel nyugtázza, hogy az elvetett magok termékeny talajra hullottak.
Erős, vonzó kép ez az „országúton mendegélő”, különösen a mai felgyorsult világban, melyben jelenlétünk egyre tünékenyebb. Jó lenne társul szegődni ebben az országúti menetben, lassan, de nem céltalanul együtt bandukolni. Egymásra figyelni, előre-hátra is tekinteni, néha kicsit megpihenni, szemlélődni. Török Feri – mert a legtöbben így szólítjuk – hetvenötödik születésnapján sokan, együtt elénekelni a köszöntőt, amit a görögkatolikusok szoktak szertartásaikban és ünnepi alkalmakkor, és amit én éppen tőle tanultam: „Éljen soká, éljen soká, éljen soká, számos éven át. Egészségben, békességben, éljen soká, számos éven át.” Jó lenne.