Gerle János-Csáki Tamás (szerk.): Lajta Béla. Holnap Kiadó, 2013., 256 o.

Szöveg: Szegő György
Fotók: Klein Rudolf

Lajta Béla: A Vas utcai iskola előcsarnoka

Az Építészet mesterei sorozat friss kötetének előkészítését Gerle János 2009-ben kezdte meg, több szerző közös munkájában bízva. Egy évvel a mai megjelenése előtt elhunyt, s az egyik közreműködő, Csáki Tamás fejezte be a szerkesztést. Csákinak a világhálón megjelent a Lajta Béla Virtuális Archívumban módja volt az utóbbi évtizedek Lajta-kutatásait, forrásszövegeit publikálnia. Most a friss kötet is erősen épít erre a kutatásra, hozzá az egyik szerző, Klein Rudolf Lajta épületeit bemutató ihletett építészeti fotóira.
Gerle János posztumusz bevezetőjéből idézem: „Lajta nem tartozott stílushoz és nem próbált stílust sem teremteni. Művének formanyelvét megalkotta, majd folyamatosan maga mögött hagyta. Módszert keresett arra, miként lehet az emberi civilizáció számára fontos ősi üzeneteket hordozó jeleket, mintákat, építészeti elemeket, kifejezésmódokat folytonosan továbbgördíteni a stílusváltozásokon.” Azaz a 20. század felgyorsult, ipari, társadalmi, kulturális tempójában felismerte, hogy a stílusokhoz való kötődésben gyorsan elévülnek pótolhatatlan értékeink. Ezért lett a kifejezés hitelének permanens kutatója. Gerle János így folytatta: „Alkalmasan megválasztott motívumai egy-egy kárpát-medencei tájegység népművészetéhez éppúgy kötődhetnek, mint a biblikus zsidósághoz, a monumentális építészet legkarakteresebb keleti formáját megalkotó mezopotámiai kultúrához vagy a reneszánszhoz, hogy a mindenkori korszerű eszmék mellett a hagyományt is megjelenítsék. Ezzel az építészetértelmezéssel Lajta Lechnernél – akinek stílusa zsenialitása ellenére is követhetetlen – erőteljesebben követelheti saját helyének kijelölését az általános európai építészeti fejlődés történetében.”