Aczél Gábor – Csontos János – Lukovich Tamás: Volt egyszer egy VÁTI. Pro Régió Ügynökség, 2013, 88 oldal

Szöveg: Götz Eszter

Nyár elején mutatta be a Magyar Urbanisztikai Társaság a három szerző jegyezte kis kötetet, amely a sokféle névváltozatot viselő, de mindenki számára VÁTI néven ismert tervező-kutató intézet történetének nagyjából ötven évét dolgozza fel, az 1949 végi alapítástól a Paksy Gábor igazgatói korszakát lezáró 2004-ig. A történet bukéja mindjárt a bevezető végén olvasható: a kézirat lezárásával egy időben jogilag is megszűnt a VÁTI. Az összefoglaló így akaratlanul is gyászbeszéddé lett.
Nem a sok tervezőiroda egyikéről van szó, hanem a hazai településtervezés és -fejlesztés, urbanisztika, városépítészeti gondolkodás legnagyobb és kivételesen haladó szellemű műhelyéről. Egy olyan cégről, amely fénykorában hatszáz munkatárssal működött, aminek kevés magyarországi település nem viseli magán valamilyen módon a keze nyomát, ötleteit, kutatási eredményeit. Sokan, sokféle területen vettek részt a műhely munkájában, akik a szocialista évtizedek gondolkodásmódjához, szemhatárához képest itt sokkal tágabb szellemi térben léteztek. Önállóságát, viszonylagos politikai függetlenségét – a korban teljesen szokatlan módon – éppen ennek a sokoldalú szaktudásnak, az interdiszciplináris gondolkodásnak köszönhette. Persze emellett nagy formátumú tervezőknek és vezetőknek is, akik a Kádár-korszakban ügyesen aknázták ki a mesterségesen fenntartott társadalmi konszenzust. A VÁTI-ban fogalmazódtak meg a korszerű településrendezésnek, a történeti városok rehabilitációjának és a műemlékvédelemnek alapelvei, kiadványokat készített, magas szintű szakmai továbbképzést folytatott.