Nosztalgikus jelentés egy balatonakarattyai nyaralóépületről

Építészek: Fortvingler Éva, Bulcsu Tamás
Szöveg: Vukoszávlyev Zorán PhD
Fotók: Bujnovszky Tamás

Van abban valami bájos, hogy országunk legnagyobb tavát „magyar tenger” névvel illetjük. Még az ezredforduló fiatalabb generációi is nosztalgikus hangulattal gondolnak az előttük járó korosztályok „egyetlen és célok netovábbjaként” megélt balatoni nyaralásaira – legyen az családi Szot-üdülő hangulat vagy hétvégi, ellazuló társasági együttlét. A képek és emlékek átíródnak, kedvesebbé válnak, az élmény eléréséhez szükséges pakolás viszontagságai és az M7-es sztráda trappolós-döcögő betonpaneljei a feledésbe merülnek.
A „Balaton” (tehát így, ekként, aposztrófba emelve) a régi, ha levesszük a kényelmességben és kiszolgálásban történt jelentős változásokat, melyek „európaivá” változtatták az egykoron „balkáni” viszonyokat. Még ha ama régi jobb is volt, az autópálya kétségtelenül javított a helyzeten.
Ma már csak röpke egy óra Budapestről a Balaton keleti vége, így akár szuburbánus pihenőházként is használható egy akarattyai nyaraló. A dinamikus életvitelt folytató, fiatal család számára épült kompakt villaépület intenzív használata igazolja az építészek karakterformáló szándékát. Fortvingler Éva és Bulcsu Tamás differenciált térhasználatot leképező, egyedi térstruktúrákból építkező látásmódja korunk nyaraló-fogalomhoz kötődő általános szemléletének határait feszegeti. Az építtetők magasfokú nyitottsága és a korukbeli építészek iránti bizalma fogalmazta meg a mobilitáson alapuló életvitelt legjobban kiszolgáló nyaralót. Meglepő, hogy a nemzetközi mércét megütő megoldásokkal komponáló építészeti magatartás éppen a kortárs magyar építészet nívóját őrző főépítészi szinten ütközött legnagyobb ellenállásba az engedélyezésnél, és végülis egy „hivatalnoki” osztályvezetői döntés adott lendületet a különleges tervnek, hogy a fiatal építészek terve ne vesszen el a magastetős szabályozás-követelés esztelen kritériumrendszerében.

Akarattya különleges földrajzi adottságára köszön a kétgyermekes család által meglelt telek: az északnyugati lejtőn a víz felé fordulva a Balaton hossztengelyébe láthatunk bele, a messzi horizontba húzva vész el a látvány. Az építészekkel közösen választott csöppnyi telek elhagyatottsága intenzív tereprendezéssel és szelektív növényritkítással különleges hangulatú környezetet teremtett. A magas, oszlopos hatású feketefenyők szálfái közé mélyen a telekbelsőbe nyúlik a karakterelemében természetszerűen lágy, mégis erőteljesen keskeny épületszárny.
A kötelező előkertbe pergolás gépkocsi-beállóval induló feltárulást tekinthetnénk rejtőzködőnek is, de az erősen lejtős terep adottságait az építészek a telekbelsőre (és a kilátás irányába) koncentráló telepítéssel oldották meg, így értelemszerű volt az utcai tömörfalas megjelenés. A terepbe mélyen belevágó lépcső közvetlenül a kertszintre visz, ahol a nappali életterek lenyűgöző dinamikával nyílnak a művészien strukturált kertfelületre, mely az Új Irány Csoport koncepcionális megfogalmazásában bővíti ki a lakótereket. A csöppnyi épületet középen átmetsző közlekedősáv oszlopokkal alátámasztott épülettömeg alá visz ki, ahol lépcsős teraszrendszerben pihenőfelületek formálódnak, majd beleolvadnak a közeli, hátsó telekhatár felé húzódó gyepfelületben. A fenyő-szálfák lírikus varázsa magával ragadó, és az építészek intenzíven nyitnak e kontrollált erdő-részletre: a fák között eltekintve feltűnik a part és a nagy vízfelület. Az épület közepére helyezett kandalló szervezi a vertikális tengelyt, mely a középen haladó, minimalista részletképzésekkel megfogalmazott, térbeli elemként is plasztikailag szép, egykarú lépcsővel visz fel az emeletre. Az utca felé hátfalakkal zárt hálószobák a kert felé üvegezett homlokzatokkal nyílnak fel, a középtengely kiemelésére nagy üvegfelületekkel komponált ékként, a karcsú fatörzsek közé benyúlik a vendégszobaként is használható kilátó-ücsörgő. Már-már bántóan szép meditatív tér fogalmazódik meg a lábakra állított tömegelemben. A narrációt kissé visszarántja a földhöz az oszlopok vaskossága, de a tördelt épület-kompozíció intenzív környezet-válaszaival mégis nagyon megtalálja helyét a rejtett domboldalon. Fortvingler és Bulcsu a tudatos környezetkapcsolattal a skandináv organikus modern építészet szellemi alapjait citálja, ugyanakkor a kortárs spanyol építészet érzékeny plaszticitásával komponál – egyedi világot teremtve egy fiatal pár „trendet igazoló” életszemléletéhez, ezredvégi olvasatot adva egy balatoni történethez.

Építészek: Fortvingler Éva és Bulcsu Tamás – munkacsoport.net
Kert koncepcióterv: Tihanyi Dominika, Kovács Árpád – uilandscape arhitects
Statika: Kilián Anikó (kiviteli terv), Medek Ákos (eng.terv)
Gépész: Goda Róbert