Párhuzamos konstrukciók / LUMÚ, 2009. 10. 09. – 2010. 01. 03.

Nemes Péter blogfala (A Goldoni család sírkápolnája Bolognában, 1940-42; Meteor, Róma, 1954; Cosimo Boccardi fotomontázs, 1960-62; A béke őre Anzióban, 1976)

Amolyan mea culpa tárlatot rendezett a Ludwig Múzeum: a Kádár-korszakban ünnepelt, világhírű Amerigo Tot, emigráns (1931) baloldali szobrász szinte elfeledett munkásságának lehetséges új szempontjait kínálja Mélyi József kurátor, Nemes Péter szakértő és a kiállítás designját jegyző Batisz Miklós. Hátrányból csináltak előnyt, mivel Bencsik Barnabás igazgató szerint is a 3T korának sok alkotását raktárakba, szoborparkba száműzték, de valamiféle „össztársadalmi kárpótlási folyamat képzőművészeti területre gyakorolt kompenzációjaként (…) a korábban kényszerpályára állított, napjainkra pedig szakmailag nemzetközi szinten is magasra értékelt és nagyra tartott művészek munkásságát sem érthetjük meg a maguk komplexitásában…” – pl. Amerigo Tot hatását nélkülözve. Nem elemezném itt ismét, hogy e 20 év alatt megosztott, változatlanul „pártos” kultúraszemléletünk mennyire nem volt sikeres a magyar vizuális művészetek nemzetközi elismertetésében. Nem volt az. De az ehhez hasonló, Keletet a Nyugattal, generációkat egymással párhuzamban szembesítő, experimentális, elgondolkodtató tárlatok végre rangjukhoz illő helyre tehetik az érdemes magyar alkotókat.

Az első termek felidézik a 70-es, 80-as évek „külföldre szakadt művészeinek” kiállításait (az elsőn az 56-osok nem vehettek részt). Nyilvánvaló, a hatás nem maradt el. Érezni a Termini- és az Autoclub-relief, a Kennedy-emlékmű, a Meteor, a Goldoni család síremléke, a Béke őre társművészeti hatását a szocialista városközpontok építészetére, társművészetére, a szocialista köztéri szobrászatra, konkrétan Makrisz Agamemnonra, Borsosra és – fura – még Schaárra is. E három igen eltérő plasztikai toposz az oeuvre széles perspektíváján túl egyúttal jelzi Totnak megbízóival (a Vatikánnal és egy-egy honi megyei tanácselnökkel) való nyitott viszonyát is. És azt is, hogy műveinek honi jelenléte, bár hatott, egykorú látás-forradalmat itt mégsem idézett elő, máig nem. A szocialista urbanisztikán nem foghatott e művek mágiája.

Késleltetett hatása a kortársban most mégis mutatkozik. Csoszó Gabriella fotó-installációja, a kecskeméti Mikrokozmosz a makrokozmoszban, a veszprémi Őfelsége a Kilowatt, a gödöllői Mag és a pécsi Komarov-emlékmű közvetíti a közterekkel való tehetetlen viszonyunk változó állandóságát. Menesi Attila Posztumusz Tot / A megsüllyedt síremlék, 2009 c. installációja az „emlékművek” keletkezését és pusztulását meséli el finom iróniával.

Az építészet és társművészet elveszett utópiája nevében még szarkasztikusabb művel perel  Várnai Gyula Az őz árnyéka című bábszínházi installációja. „A látogatók az Amerigo Tot kisplasztikái alapján készült kesztyűbábokkal egymást szórakoztathatják. Egyazon emberek lehetnek előadók és nézők… a városkép (színpad) fölé hajolva – valamely réteg közé bedugva bábozó kezüket – kereshetnek talapzatot a bábszobroknak és fűzhetnek hozzá történeteket. A háttér ugyanis fekete-fehérben kivitelezett városmontázs, közterekkel, üres posztamensekkel. Ezen a terepen próbálhatják ki, élhetik át játékos formában történelemformáló, tájrendező képességüket” – írja Várnai. Élesebb építészet- és kultúrakritikával rég nem szembesültem.

Nemes Péter a centenáriumon bejárta és blogra tette (www.amerigotot.blogspot.com) a Tot-életmű itáliai „helyeit”. Kitűnik a sorból az a Tiltakozás c. széria (1960-62), melyet Cosimo Boccardi fotóssal a világ elgépiesedése ellen készített. A vízió-montázsok egyikén Tot két „ufója” a Kínai Nagyfal – naptár(!)horizontján sétál – a Star Wars (1977) robotjait 15 évvel megelőzve. Parallel magyar fotós alkotó lenne a ’73-ban emigrált Lőrinczy György. Ő sisakos, szuperszonikus pilótát montázsolt Nevadába, gipszrendőrt, kerti-törpét Párizsba, New Yorkba (l.: Lőrinczy K.-Szegő Gy.: Lőrinczy György / Magy. Fotogr. Múz.-Glória Kiadó, 1995). S ne maradjon ki a tárlat erős vizuális része, a néhai, elfeledett, mára vicces hangulatú, film- és TV-híradók kontextusában szereplő Amerigo Tot se, mondván: így múlik el a médiavilág glóriája.

Szegő György

Várnai Gyula: Őz árnyéka, bábszínház installáció