München, Pinakothek der Moderne

Szöveg / text: Szegő György

Baron House, Skane, Svédo., 2005 © J. Weber

A Müncheni TU Architekturmuseum és a Pinakothek der Moderne ezúttal nem pusztán egy fedél alatt kínálja építészeti és grafikai kiállításait, hanem ütközteti azokat, párbeszédre késztet. A múzeum Pawson, az angol szuperminimalista építész retrospektív kiállítását a reformáció purizmusával 500 éve szembeszálló, kora és a jövő architektúráját erősen meghatározó római barokk-klasszicizmus rajzművészetének tárlatával párosítja. Bár e tárlatok két pólust láttatnak, a két világkép mögötti a művészetfilozófiák mégis egyként a teremtés tökélyére, a természetre hivatkoznak (l. még: Natural History, in Szegő Gy.: Herzog & deMeuron No250, MÉ 2006/4).

John Pawson minimalizmusa, TU Architekturmuseum – Pinakothek der Moderne, 02. 29. – 05.

Novy´ Dvůr apátság, Cseho., 2004 © J. Weber

Az 1949-ben Halifax/Yorkshire-ben született építész három részre tagoltan mutatja be eddigi pályáját. Az új Brandhorst Múzeumra néző ablaksávval szemben egész falnyi kronológia és funkció szerinti hálós diagram tekinti át az alkotó nagyszámú megépült, és néhány tervben maradt munkáját – sok bélyegméretű, és egy-egy nagyobb fotó segítségével. A hosszanti tér középső sávjában e munkák kisebb léptékű modelljei rímelnek Jens Weber fotóira, míg a fény felől, az ablakból érkező természetes, a kinti napszakokat közvetítő megvilágításban a jelenleg futó, illetve frissebb házak óriás-makettjei állnak. Szemmagasságban kínálnak betekintést a belső terekbe, ezek fényviszonyait is a külső napfény segítségével érzékeltetik. E térbeli munkarészek láttán követhető leginkább az az egyszerűség-eszme, melynek forrása Pawsonnál a buddhizmus és a ciszterciek filozófiája (l. Simon Mariann tanulmányát a 2012/1. Utóiratban). Ez az ideál a tisztaság, az áttekinthető világosság: a tökéletesség és a kvalitás függvényeként értelmezhető. Az építész ennek demonstrációjához gyakran idézi az amerikai művészetfilozófus, festő-szobrász Donald Judd definícióját: „A minimalizmus a komplex gondolkodás egyszerű kifejeződése”. Talányosabb formában:

Novy´ Dvůr apátság, Cseho., 2004 © J. Weber

„Kezdetben a legnehezebb rátalálni a kezdethez vezető útra”. Fontosak Pawson számára Judd 1989-től készített „stacked plasztikái”, falra szerelt „elemi ismétlődés-szobrai” is. Az „elemi” a természet mintája szerint érdemes a sorolásra. Ez az elv indirekt módon leszűkíti a formák használatát, elhagyni, rostálni késztet. Pawson munkái alapján az „elhagyás művésze”. Így akarja érvényesíteni az elemi minőségek: a tér, a fény, az arányok és az anyagok befogadásának primer élményét. Példabeszédekként jelennek meg most Pawson saját londoni házának (1999), az ugyancsak londoni Kew Garden taván épített gyalogoshídjának (2006), a cseh Nový Dvúrban épített Miasszonyunk cisztercita kolostorának (2004) vagy a svéd Baron House (2005) redukált formáit, szigorú anyaghasználatát bemutató makettek és fotók. A modellek fázisai, a korábbi változatok „kéznél tartott szerszám-szerű” jelenléte a végső állapot bemutatásán túl, az ahhoz vezető tudományos alaposságú kísérletező munkába is bepillantást enged.
A kiállító tér előtti vetítőteremben a diasor egyszerre vizuális inventár és magyarázat. Azt prezentálja, hogy Pawson nem tesz elvi különbséget egy étkészlet, egy ház, egy templomi padsor vagy egy balett díszleteinek tervezésénél. A tömeggel, a volumennel, a felülettel, a proporcióval foglalkozik, s közben mindig visszatér a geometria szépségének befogadásához, a fény, a rítus, és a természet diktálta ismétlés alapkérdéseihez. Pawson egyházi épületeit – a most záruló Pannonhalma-rekonstrukciót is, amiről a nyár elején a FUGA kiállítása számolt be – a kevéssé ismert ciszterci és a reformáció szakrális művészetének nálunk ismerős purizmusa hatja át, amely éppen ellentétes az ellenreformáció, majd a neo-stílusok elkápráztató törekvéseivel, miközben a keresztény világ ma hasonló, de immár globális kihívássokkal néz szembe – mint ötszáz éve, az európai reformáció idején.

Rajzolók az ellenreformáció korának Rómájában 1550-1700, Pinakothek der Moderne, 02. 11. – 05. 13.

Claude Lorrain: Tájkép épületekkel és romokkal, 1640-45 © Staatliche Graphische Sammlung München

A Modern Képtár grafikai anyagából a barokk csúcsát idéző, Róma egykorú vonzását bemutató lapokat válogatták össze. Ezek a tridenti zsinat (1545-63) esztétikai-propagandisztikus célját vázolták-váltották valóra – a reformáció ellenében. XIII. Gergely 1578-ban adta ki rendeletét a festészet, a rajzművészet és a plasztika „hanyatlásának” megállítására. A San Luca Accadémiát is e terv szellemében nyitották meg 1598-ban. Az első képzőművészeti főiskolán újradefiniálták a rajz tárgyát, a gipszmodellek utáni és a természet utáni táj- és állatábrázolás került a képzés centrumába. 1655-től élt Rómába a konvertita Krisztina svéd királynő, az ellenreformáció kultikus figurája. Excentrikus személyiségébe belefért a szisztematikus gyűjtőszenvedély is, amihez Giovanni Pietro Belbori művészetteoretikust alkalmazta kurátorként. A gyűjtésből tudomány lett, kezdtek Rómába özönleni a spanyol, francia, német és németalföldi művészek és művészjelöltek. A túlkínálatban kialakulhattak a nagy grafikai gyűjtemények. A 150 évnyi válogatás Poussin, Guido Reni, Elsheimer, Michel Il Corneille lapjaira összpontosít. De kiemelkedő művek láthatóak Berninitől, a két Zuccaritól, Claude Lorraintől vagy Caraccitól is. Számos rajzról tudni: olyan barokk csúcsarchitektúrák falképeihez készültek vázlatként, tanulmányként, mint pl. a VIII. Orbán (Barberini) pápa palazzójának szalonjába készült mennyezetfreskó – Pietro da Cortonától. Vagy az Il Gesu etalonná váló, illuzionisztikus, „feltáruló égboltja” – Giovanni Battista Gaullistól.
Bár e korban is akadtak univerzális alkotózsenik, de a reneszánszhoz képest a manierizmus – Rómában a „barokk-klasszicizmus” – az első olyan korszak, amelyben immár a szobrászok, a festők és a díszítő műiparosok külön-külön teljesítményét teátrális összművészetként fogták egybe, a Gesamtkunstwerk modern értelmében. Történetietlen, a műtörténet számára közömbös kérdés, hogy sor került volna a reformációra, ha a katolikus egyház a ciszterciek útján megy tovább? John Pawson minimalista építészete paralel látható a Rómában rajzolók tárlatával, utóbbi éppen az ellenreformáció művészeti paradigmaváltását mutatja be a nézőnek. A kurátorok a témák kontextusában egy hasonló karakterű, ellentétes irányú mai szemléletváltás lehetőségére kérdeznek rá.