Holokauszt emlékhelyek

Szöveg: Balogh László Levente

A budapesti gettó-emlékfal, fotó: Klein Rudolf

Mára a holokauszt vitathatatlanul az emlékezetkultúra középpontjába került, és minden más, korábbi vagy későbbi történelmi katasztrófa referenciális keretévé és mércéjévé vált. Ez elsősorban arra vezethető vissza, hogy a holokauszt, mint a kollektív emlékezet tárgya, egyre elvontabbá vált, miközben eltávolodott és eloldódott azoktól a helyektől, ahol az események lezajlottak, és azoktól a személyektől, akik részesei vagy szemtanúi voltak a történéseknek. (lásd még: Kovács Péter – Sugár Péter: egy holokauszt-emlékhely rétegei, MÉ 2014/3. – a szerk.)
Ezek a holokauszt és Auschwitz fogalmában sűrűsödtek össze, és váltak univerzális, a konkrét körülményekhez egyre kevésbé kötődő elbeszélésekké és emlékezethelyekké. A fogalmak mára abszolutizálódtak, így magukba sűrítették és megjelenítették a 20. század és az egész modernség legnagyobb katasztrófáját a nyugati világ számára, amivel azonban máig nem sikerült megbékélni. Számtalan játék- és dokumentumfilm, regény és életrajz, múzeumi kiállítás és emlékmű közelített a témához a legkülönbözőbb módokon, anélkül, hogy a legalapvetőbb kérdésekre választ tudott volna adni, miközben az évfordulók és emléknapok miatt a hozzá kapcsolódó emlékezet elvesztette spontaneitását és egyre inkább intézményesült és ritualizálódott. Ezzel egy időben bontakoztak ki a holokauszt más katasztrófákkal való összehasonlíthatóságáról és összehasonlíthatatlanságáról szóló tudományos és társadalmi viták, amelyek egyszerre hangsúlyozták annak egyedülálló, és mégis univerzális jellegét.