Családi ház Budafokon

Építész: Szentmáry Szabolcs
Szöveg: Botzheim Bálint
Fotók: Szentirmai Tamás, Szentmáry Szabolcs

A múlttal való párbeszéd nehéz feladat egy olyan kontextusban, mint Budafok kertvárosi területe, ahol az erős borászati hagyomány építészeti értelemben semmilyen szinten nem mutatkozik meg. Ugyanakkor a „genius loci” érezhetően jelen van és lenyomatokat hagy az arra érzékenyek keze által. Stílustól, formától, anyagtól függetlenül.
Budafok, egykori nevén Promontor a 17. századtól kezdve virágzó szőlőtermelő területté fejlődött. A terület alatt húzódó mészkőrétegnek köszönhetően a bányászat is fellendült. A hatalmas, sziklába vájt kőfejtőket idővel bortároló pincékként kezdték használni. A 19. század végén a filoxéra járvány véget vetett a szőlőtermesztésnek, de a borkereskedők és pincetulajdonosok nemzetközileg ismert borászati központtá fejlesztették a települést.
A Budafok történelmi magjához kapcsolódó patakvölgyet egykor a betelepülő szőlősgazdák pincéi és a hozzájuk kapcsolódó telkek formálták utcává. Mára azonban ez a terület építészeti szempontból igen vegyes képet mutat. A patakmeder meredélyei két oldalt egy-egy teleknek ad helyet. Ahogyan a patakot követve haladunk nyugat felé, egyre magasabbra, lassan szélesedik a völgy és szerteágazó utcák szövete kezd kibontakozni. A domboldal lassú emelkedése miatt viszonylag szűk az a látókúp ahonnan a telek feltárul. A környező beépítéseken felfedezhető az egykori szalagtelkek geometriája. Az építési előírások szigora is ezt hangsúlyozza.