Kőnig és Wagner építészek, Ráday Könyvesház, 2012, 320 oldal

Szöveg: Götz Eszter

Megható, rokonszenves, szeretnivaló könyvet készített Wagner Péter és Kőnig Tamás arról a harmincnyolc évről, amit egy közös építésziroda tervezőiként töltöttek el eddig. Semmi nagyképűség, semmi fontoskodás nincs a több mint háromszáz oldalon, ami ma, itt, ebben a szakmában igazán példaértékű. Lapozgatás közben itt-ott el is bizonytalanodtam: kiknek szól ez a kötet valójában? Annyi szellemes cím, olyan finom, kedves humor járja át az egészet a bemutatkozástól a szakmai életrajzokig, mintha leginkább a maguk kedvtelésére csinálták volna. Az írások mindegyike már korábban megjelent a sajtóban, de most itt, ebben a miliőben új értelmet nyernek. A rengeteg – többségében szerencsére fekete-fehér – fotó és rajz, a fejezetek logikája, a könnyed áttekintése ennek az igazán nem könnyű harmincnyolc évnek nem csupán a két építész munkáját mutatja be, de a kort, a szakmai és emberi esélyeket, a küzdelmeket és csalódásokat, az elfeledett nagy sikereket és az utóbbi évek hazai építészeti életében elmélyült szellemi kátyúkat is. A megvalósult épületek és a „sohanapján kiskedden” kategóriában maradt tervek egy klasszikus építészeti gondolkodáson edzett, összetartó tervezőpárost rajzolnak ki. Sikereiket sokan ismerik: az egykori Parisiana mulató, az Europa Nostra-díjassá lett Új Színház rekonstrukciója, a soproni Petőfi Színház, a budapesti Andrássy út egyik legszebb palotája, az óbudai üvegfal mögött kialakított irodaház, vagy a magyar szecesszió egyik legszebb alkotásaként ismert Schmidl-sírbolt műemléki felújítása mind az ő életművük része. Ahogyan az évek óta romosan álló Rumbach utcai zsinagóga terve is – még mindig várva a megvalósulásra –, vagy az esztergomi zsinagóga felújítására készített elképzelés.
A fotók és rajzok néhol szinte filmszalagként sorakoznak, pillanatfelvételeket mutatnak kiállításokról, barátokról, a házakról és a környezetükről. Minden ízében jelen idejű ez a könyv, összegzése is a pillanatnak szól, hiszen lehetne másképp, máshonnan is nézni ezt a harmincnyolc évet – érezzük át a szerzők szándékát. Ők innen és így szeretik nézni: örömmel, a szakmai iránti szeretettel, ahol a ház nem feladat, hanem: barát. Magát a könyvet is egy barátnak ajánlják: Dávid Ferenc művészettörténésznek, aki annyi kitűnő munkában együttműködött velük.