Lyka Károly egykorú megemlékezése, Művészet, 1914/6

Lechner Ödön történelmi időpontban hunyt el: másfél héttel a szarajevói merénylet előtt. A hosszú 19. század ekkor ért véget, a békés Európa hirtelen felborult, egy hónappal később kitört a nagy háború. Lechner halálhíre ebben a helyzetben annyira eltörpült, hogy a Magyar Építőművészet következő lapszáma csupán néhány sort szentelt az Építőművészek Szövetségét alapító mester emlékének. Építészettörténetünk doyenje, Kubinszky Mihály Lechner-kutatásai alapján tudjuk, hogy szakfolyóiratunk hosszabb ideig nem is jelent meg a háború kitörése után, de mozgósították pl. Kodályt és Bartókot, hogy a mindenhonnan behívottak katona- és népdalait gyűjtsék össze. Az Építőművészek Szövetségének nekrológja helyett az évfordulóra emlékezve Lyka Károlynak a Művészet 1914 június végén megjelent számában napvilágot látott méltatását közöljük – a szerk.

Történeti jelentőségű pillanata a magyar művészetnek az a tragikus perc, amelyben az ősz Lechner Ödön kilehelte nemes próféta-lelkét. Egy nagy gondolat, amely vele, benne és általa élt, elköltözött körünkből.
Igaz, állnak még épületei Budapesten, Kecskeméten, Szegeden s ezek mindenkor beszédesen fogják tolmácsolni, hogy élt köztünk egy szinte misztikussá vált építő-géniusz, amely mindent ebből az áldott anyaföldből akart, próbált és tudott előteremteni. Igaz, hogy vázlatainak rengeteg tömegéből jó egy nemzedék tudna még folyton-folyvást új és új eszméket tettre váltani, de maga a mester, aki fel tudta villanyozni közvetlenségével a mindig lassan mozgó építőművészetet, aki köveivel és majolikáival úgy tudott lelkesíteni, mint a legkitűnőbb szónok és úgy értett a legmélyebb zöngésű hangulatok átplántálásához, mint egy istenadta zenész, maga ez a varázsló, ez a próféta, örökre elnémult.
Valóban, amióta van nálunk építészet, ily hatással senki sem volt az emberekre Lechner Ödönön kívül. Mily száraz elementomnak látszik egy építészeti alaprajz, egy homlokzatnak a kiképzése, egy háztető silhouette-je. És e száraz elemek a nagy varázsló kezén szeretetet és szenvedélyt, fanatizmust és lelkesedést tudtak oltani művészekbe, írókba, a közönség javába. Ez nem mindennapi dolog a legvirulóbb külföldi művészeti központokban sem, nálunk pedig soha nem látott jelenség. Értékmérője a mester jelentőségének.