Unger Ödön gyűjteménye a Manor-Houseban
Írta és összeállította: Martin József, Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, 2010, 143 old.

Szöveg: Szegő György

Bársony mintázat arany-brokát alapon, részlet , iszfahán, 17. század

Unger Ödön (1918-2010) egyike azoknak a londoni műgyűjtőknek, akik a Picadillyn létrehozták az Ázsia Házat, az európai és ázsiai kultúrákat összekötő intézményt. Tehette ezt Unger, mert olyan iszlám kollekcióval rendelkezett, amelyből jelentős darabot adományozott a Victoria & Albert Museumnak, de egy 20 tételes műtárgycsoporttal megajándékozta a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeumot is. Magyar kötődésének köszönhető az is, hogy a Nemzeti Múzeumnak segített külföldön megvásárolni az 1748-as aranyozott ezüst, háromkancsós ún. Andrássy asztali-díszkutat, valamint több magyarországi muzeológus nemzetközi tájékozódásának szakmai tanulmányútjait finanszírozta. 2007-ben 150.000 angol fontot adott az Iparművészeti Múzeum igen jelentős keleti szőnyeggyűjteményét bemutató múzeum-egység alapítására. Bizony, komolyabb szándékot is sejthettünk (volna) emögött, mert Ungeré a világ harmadik legnagyobb iszlám textilgyűjteménye, de a magyar múzeumok körülményeit megismerve a januárban elhunyt gyűjtő ezt – egyelőre 15 évre – a példásan működő berlini Pergamon Múzeumba tette letétbe…
A neves magyar publicista (amúgy, anyai ágon Unger rokon) által lejegyzett kalandos élettörténet szellemi emigrációnk fontos dokumentuma. Az Unger családé volt a 19. században a pesti Magyar utca, többek között ők építtették Ybl Miklóssal az emblematikus Múzeum krt. 7. számú, Unger (Henrik) féle átjáróházat, a régi Belváros egyik első „kitörését” a falakon kívüli modernizálódó nagyváros felé. Még korábbi építészeti szál, hogy Pollack Mihály volt Ödön ükapja. Az apa, Unger Richárd, 1912-ben megvette a Rákóczi út – Múzeum krt. sarki ingatlant, és azon 1912-ben elkezdte építeni az Astoriát. Ezt alagúttal akarta összekötni a Grassalkovich telkén 1912-es pályázat alapján építendő Nemzeti Színházzal. Az Astoria 1914-re elkészült, a színház – ott, mint tudjuk – sosem. A New York-i Waldorf Astoria 15 év múlva saját metróállomás-recepciót épített… A hotelben ülésezett 1918-ban Károlyi Nemzeti Tanácsa, és az életrajz olvasójának az az érzése, hogy a hotel története segíthetett Unger Ödön 20 évvel későbbi emigrációjában. Előbb azonban Ödön Angliában jogot tanult, a második világháború alatt a legfiatalabb ügyvéd volt Pesten. Azután üldözötteket mentett, sikerrel igazolták, újraindíthatta az Astoriát. A Pollack hagyaték részeladásából 1947-ben felújította a szállót, amit 1948-ban államosítottak, ezután kivándorolt.
Angliában alulról kezdte a vendéglátóipart, de később Oxfordban honosította jogi diplomáját, végül a Gold Coast-on (a későbbi Ghanában) lett királyi főügyész. Az 1957-ben függetlenné vált ország, majd több egykori afrikai gyarmat kereskedelmi- és olajkapcsolatait építette – egyebek mellett – Kelet-Európa felé. 1962-ben települt vissza Londonba, ahol az egyre gyarapodó Keir-szőnyeggyűjtemény elhelyezése miatt megvásárolta a Gilbert Scott építette műemlék Manor-House-t. A ház régi, és Unger-féle újabb története, a magyar irodalmi szalon egy külön história. Nem elhanyagolható, hogy Unger Ödön édesanyja, Erzsébet annak a Gajári Ödönnek a lánya, aki az előző századfordulón Az Újság című sajtó-etalont indította, melyet később a fővárosról kiváló regényeket író Kóbor Tamás tulajdonolt, s ahová Márai Sándor is rendszeresen írt. Unger a rendszerváltás táján házában újraélesztette családja irodalmi legendáját, számos jeles kortárs magyar költő és író volt a Manor House szalonjának vendége.
Martin József egész kis lexikont mellékel Unger vallomása mellé, melynek egyik része segít eligazodni a 60 oldalnyi iszlám műtárgy reprodukció szerteágazó művelődéstörténeti befogadásában. Másik része a „magyar polgárság emlékkönyvéhez” ad lábjegyzeteket. Nem tudom, hogy Unger Ödön ismerte-e az Oxfordi St. Antony’s Collegeban Theodor Zeldin kortárs történészt, aki 1994-ben adta ki Az emberiség intim históriája c. alapművét. Abban írta – írhatta akár Unger Ödönről is – „nem a vagyon teszi az embert polgárrá, hanem a mód, ahogy az illető a pénzt megszerzi és elkölti”.