Dávid Ferenc köszöntése műemlékes kollégái nevében

Szöveg: Lővei Pál

Dávid Ferenc a FUGÁ-ban rendezett ünnepségen, fotó: Hadik András

Dávid Ferenccel 1977 őszén találkoztam először. Az Országos Műemléki Felügyelőségen Sallay Marianne és ő fogadott, amikor tanárunk, Tóth Sándor javaslatára Mentényi Klárival bemutatkozó látogatást tettünk az intézményben, a tanulmányi ösztöndíjunk és a végzésünk utáni műemlékes állásunk megbeszélése ügyében. Addig csak a könyvtárt ismertük, ahol Bardoly Pista kedvesen undokoskodott a mindig készségesen kiszolgált egyetemistákkal. Ettől kezdve azonban bíztatóan mosolygott ránk a titkárságon Terike néni és Borbély Magdika, amikor csak arra jártunk, nem is beszélve Györffy Katáról a szomszéd szobában.
Az ötödéves egyetemi gyakorlatomra természetesen már a betanítás jegyében került sor, Dávid Feri és Lukács Zsuzsa vezetése mellett Mosonmagyaróváron, még Feritől kölcsön kapott vattakabátban és falkutató-kalapáccsal. 1978-ban részt vehettem már a Feri szervezésében Sopronban szervezett műemlékvédelmi tudományos konferencia-sorozat aktuális programján, amelynek fő célja a korábbi évtizedek előzményeire építve Feri által kidolgozott komplex falkutatási módszertan ismertetése volt, de ennél szélesebb körben nyújtott lehetőséget a műemlékvédelem tudományos feladatairól folytatott eszmecserére – itt hallottam például először kimondva azt, hogy a legfontosabb műemléki cél az eredeti állag megóvása: ez azóta is állandó harc terepe, és egyre inkább vesztésre állunk.
Mikor 1979 szeptemberében bekerültem a Felügyelőségre, azonnal önálló kutatási feladat várt, a fertődi Muzsikaház, természetesen Dávid Feri ellenőrzésével és a szervezési kérdések letárgyalásában nyújtott, felbecsülhetetlen segítségével – ez is a képzésünk része volt: Feri mestere volt a tanácselnökökkel, egyháziakkal, levéltárosokkal, vállalatigazgatókkal, építészpartnerekkel, meg persze a kivitelező munkatársakkal, falkutatási segéderőkkel folytatott kommunikációnak.