Bécs Kelenföldje: az új Hauptbahnhof Wien

Építészek: Albert Wimmer, Ernst Hoffmann, Theo Hotz
Szöveg: Szegő György
Fotók: Szegő Hanna, ÖBB/Roman Bönsch

A Hauptbahnhof Wien nagyszabású fejlesztése az európai tendenciák látványos példája. Ma a régi fejpályaudvarok szerepét az átmenő pályaudvarok veszik át, ezt követeli a felgyorsult élet és az ennek megfelelően alakuló vasúti infrastruktúra modernizációja. A télen átadott új bécsi pályaudvar hátterét az egykori, egymással szomszédos bécsi Déli és Keleti fejpályaudvarok (Trieszt–Róma, ill. Budapest–Isztambul fővonalak) összevonása adja, hagyományosan komoly ingatlanfejlesztés keretében. Az igények, az adottságok – még a sínek topográfiája is – kísértetiesen hasonlítanak a mi Kelenföldi Főpályaudvarunk egyre csak tervezett „előléptetésére”.
Az I. bécsi Déli és Keleti pályaudvarok építését 1836-tól báró Sina György finanszírozta. A helyválasztást később is meghatározta a Monarchia keleti politikája és a hozzáépített bécsi Arsenal kaszárnya-komplexum közvetlen közelsége (lásd még: Theophil Hansen, MÉ 2013/4). Az ekkor épített pályaudvarok és vasúti beruházások tervezői a Stuttgarti Politechnikum mérnöki képzéséből kerültek Bécsbe, a csarnoképületek „Arsenal-stílusához”, pedig a dán Hansen architektúráját vették mintául. Ennek az iskolának kiemelkedő alakja a stuttgarti Wilhelm Flattich is, aki majd a II. Déli pályaudvar tervezője és egy bécsi periféria-koncepció atyja is volt. Pályaudvarát a bécsi Parlament fennkölt oszlopsorának másolata díszítette.