Purvciems lakótelep, Riga, Lettország, 1965–78

Szöveg és fotók: Benkő Melinda

Lettországban – Lengyelországhoz, Cseh Köztársasághoz és Bulgáriához hasonlóan – a rendszerváltozást követő privatizációs folyamat számunkra ismeretlen eredményeket hozott. A volt mezőgazdasági területeken lévő földeket a háború előtti tulajdonosok örököseinek adták vissza. A lakótelepeken így kétszintű tulajdonosi struktúra alakult ki: az egyik lent, a talajon a régi telekrendszert követi, a másik fent, a modernista panelházakban, ahol a volt bérlők váltak tulajdonossá. A szabad terek nem közterületek többé, a modernista beépítéstől és a térhasználattól függetlenül tagolódnak magán- és közterületekre.
Az építésük korában szakmailag elismert európai paneles lakótelepekről indult cikksorozat, a Lakótelepsors újabb állomása a kétmillió lakosú Lettország fővárosának, Rigának legnagyobb lakósűrűségű lakótelepe. A környéket a helyiek még mindig lápvidéknek nevezik, mert a mai lakótelep területén lévő mocsarat csak a 20. század elején töltötték fel. A frissen keletkezett területet parcellákra osztva értékesítették, ahol családi házas övezet kezdett kialakulni. A kertváros fejlődése azonban Lettország Szovjetunióba kerülése után (1940) megszakadt. 1962-ben ezt a még ritkán beépített területet jelölték ki a város egyik paneles technológiával készülő, 60 000 lakosú új városrészének helyszínéül. Az 1965 és 1978 között épült Purvciems microrayon – a lakótelep megnevezése a volt szovjet tagállamokban – kisebb, hasonló egységekre tagolódik: a főútvonal felé magas, 9-12 emeletes sávházak alkotnak szigorú határt, mögötte ötszintes, 120 fokos szögtörésekkel építkező panelházak vesznek körbe egy játszótérrel felszerelt, autómentes zöldterületet. A házak közti, hatszög formájú tágas közterületek az egységek „belső udvarai”, ahol napjainkra a közel 50 éves növényállomány a Baltikumra jellemző ligetes erdőt alkot, alig van burkolt felület, ösvények rajzolják ki az elmúlt évtizedekben rögzült gyalogos közlekedési útvonalakat.