A budapesti Széll Kálmán tér újjászületése

Építészek: Fialovszky Tamás, Hőnich Richárd
Tájépítész: Szakács Barnabás
Szöveg: Götz Eszter
Fotók: Bujnovszky Tamás

Másfél évnyi bénultság után elkészült Buda legnagyobb közlekedési csomópontjának rekonstrukciója. A Széll Kálmán tér új megjelenése heves vitákat váltott ki, megosztja a szakmát és a közönséget is. A hivatalos átadás megtörtént, és bár korántsem készült el a tér minden eleme, de a lényeg már jól látszik. Ahogyan a viták oka is: a Széll Kálmán – vagy mégiscsak, még mindig: Moszkva – tér évtizedek óta Budapest egyik óriási kérdőjele.
A bizonytalanság a hely felemás identitásából fakad. Valójában nem tér, hanem rendkívüli forgalommal terhelt közlekedési csomópont, e szerephez mérten hálátlan, sőt majdnem reménytelen földrajzi pozícióban. A naponta több tízezer átszálló, ide érkező, itt várakozó városhasználó ugyanis belekényszerül egy gigantikus gödörbe – valaha, az 1920-as évekig ez is volt a térszerű képződmény neve –, a köré rajzolható háromszög szárain a legforgalmasabb budapesti villamosjáratok futnak, alatta metró, a hegyek felé innen induló út keskeny kürtő a budai hegyek között, ennek megfelelő forgalommal. A Moszkva tér évtizedeken át problémahalmazt jelentett a fővárosnak: nem bővíthető, a zsúfoltsága viszont egyre csak nő, amit még a Fény utcai piac és a két bevásárlóközpont közelsége is tovább terhel. A nyolcvanas években kialakult emberpiac lassan mozdult ki innen, a kóbor árusok a villamossíneken is megtelepedtek, káosz közepette használta nap mint nap óriási tömeg a teret. Identitása csak a közepén álló órának volt, mint a város legismertebb találkozási pontjának. A tér egyetlen máig megmaradt építészeti értéke az 1972-ben emelt metróépület vasbeton legyező-teteje; a 70 éves beton függőlépcső és a zsebkendőnyi árnyékot adó pavilontetők, a „gombák” réges-rég elaggottak, a görög kommunista szabadságharcosokat éltető csobogókút koszlott rongyként hatott a villamoshurok közepén, de legalább le lehetett ülni a peremére.
Ebben a helyzetben a rekonstrukciónak csak egy kis része maga az építészeti beavatkozás. A 2011-es pályázat nyertesei, az Építész Stúdió, illetve a Lépték-terv Tájépítész Iroda tervezői a feladatot a maga összetettségében értelmezték, a korlátos lehetőségekkel együtt. Felmérték, hogy sem műszaki, sem finanszírozási oldalról nincs mód arra, hogy a forgalom egy részét a föld alá vezessék. Felmérték, hogy a helyből akkor lesz tér, ha identitást kap, ha be tudja fogadni mindazokat az interakciókat, amelyek évtizedek alatt idetelepültek, de rendet teremt bennük. Irányok és térarányok, átlátások, kapcsolatok, funkciók fogalmazódtak meg a tervezés során, és lettek felületekké, burkolatokká, tereptárgyakká, épületekké, fényjátékokká, vízfelületekké, kisebb ligetekké, fasorokká, virágágyásokká. Azt is felmérték a tervezők, amit a közvélemény a jelek szerint egyáltalán nem: a Széll Kálmán térből nem lehet nagy egybefüggő zöldfelületet csinálni, mert egyetlen nap forgalma tökéletesen szétrombolná. Így ráncfelvarrás helyett inkább józan átgondolás történt. Az eredmény ma még csak félig megvalósult ígéret; a városlakók kóstolgatják a megújult Széll Kálmán teret, vizsgáztatják esőben, napsütésben, tömegben és az éjjeli lelassulásban. Hogy valójában mire alkalmas ebben az új formájában, az csak hónapok múlva lesz világos. Az elemzés így nem a jelen állapotból indul ki, hanem azokból a lehetőségekből, melyeket a megújítás kínál a térnek. A legfontosabb a fő irányok tisztázása, a hangsúlyok helyretétele; építészeti értelemben a tömegképzés, a térviszonyokban a sokféle használat okos összefűzése, a funkciók terén a mai városhasználati szokások alapos átgondolása.

Generáltervező: Főmterv Zrt.
Építészet és térépítészet: Fialovszky Tamás, Hőnich Richárd, Sólyom Benedek, Kenéz Gergely, Jedlicska Gergő – Építész Stúdió Kft.; Szakács Barnabás, Liziczai Sándor – Lépték-terv Kft.