A mátraverebély-szentkúti Nemzeti Kegyhely felújítása és bővítése

Építész: Nagy Tamás
Szöveg: Sulyok Miklós
Fotók: Bujnovszky Tamás

Templomok és vallási épületegyüttesek tervezésekor ugyanolyan fontos szerepe van az építtetőnek, mint magánépítkezések esetében. A mátraverebély-szentkúti együttes Kálmán Peregrin ferences testvér, kegyhelyigazgató és Nagy Tamás építész közös műve. Sőt, egy harmadik tényező: a hely szelleme is ott van az alkotók között.
Sokan kérdezik: ha a szentség az emberi lélekben van, miért vannak a zarándokhelyek? A keresztény felfogás szerint azért, hogy idezarándokolván lelki problémánkat letegyük az Isten elé, aki aztán irgalmasságával segít visszatalálnunk önmagunkhoz. Tehát a zarándokhely az Istennel való kiengesztelődés és megbékélés helye. Erdő Péter bíboros így foglalta ezt össze a felszentelésen mondott homíliájában: „… az ember többé nem földrajzi helyekben kell, hogy bízzon, nem tárgyakkal való fizikai érintkezésben kell, hogy reménykedjék és nem puszta külső formuláknak az elmondásában, hanem az Istennel való személyes kapcsolatában. Mert ettől függ, hogy minden az életünkben szent lesz-e, vagy pedig semmi sem lesz azzá. Erről mondja Jézus, hogy a szív az, ami döntő. Az emberi szív, ami tiszta, ami Istennel találkozik.”
Ezek a helyek rendszerint ott alakultak ki, ahol a hagyomány szerint csodálatos események történtek. A Nógrád megyei Mátraverebély-Szentkúton az első csoda Szent László királyhoz fűződik: mikor ellenségei elől menekült, lovának lába nyomán víz fakadt a sziklából. Majd egy évszázaddal később egy süketnéma pásztorfiú gyógyult meg, amikor ivott annak a forrásnak (a mai szent kútnak) a vizéből, amelyet a látomásában megjelent Szűz Mária utasítására ásott. A ma álló kegytemplom és a rendház a 18. század második harmadában épült, a zarándokház az 1930-as években.
A ferences rend Magyarok Nagyasszonyáról nevezett rendtartománya az utóbbi években okosan alakítja a nyilvánosság előtt megjelenő képét. Ennek egyik eszköze a kommunista egyházüldözés alatt tőlük elvett és tönkretett épületállomány rekonstrukciója, amelynek fő indoka persze a vallás iránti megnövekedett társadalmi érdeklődés. A Szeged-alsóvárosi rendház és látogatóközpont, valamint a gyöngyösi Autista Segítő Központ talán az a két intézmény, amely társadalmilag is leginkább láthatóvá teszi a rendet. A szentkúti zarándokhely, a maga évi mintegy kétszázezer zarándokával, szintén ebbe a sorba tartozik.
A kegyhely épületegyüttese a mátraverebélyi völgy végében, a településtől öt kilométerre, az erdő szélén fekszik, hegyek ölelésében. A szerény, erdei búcsújáró hely a barokk templommal, a kevés és méretében is rejtőzködő épülettel, az erdő szélén futó kálváriával a természetet is segítségül hívja az elcsendesedéshez. Az ember–természet kapcsolat a ferencesek számára Szent Ferenc óta a legfontosabb kérdések egyike: az assisi szent fogalmazta meg először és a legmaradandóbban a teremtett világ, benne a természet és az ember Istentől eltervezett egységét és ennélfogva jóságát. „Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,” írja Szent Ferenc Naphimnuszában.
A szentkúti zarándokhely felújítása és bővítése esetében az építészeti tervezés feladatának különlegességét a természeti környezet és a hely szellemének megőrzése jelentette. A zarándokhelyet szolgáló és működtető ferences közösség rendháza nyugalmat és zártságot igényelt (klauzúra), míg a zarándokhely (bazilika, szabadtéri misézőhely, szállás- és fogadóépületek) a folyamatosan, egyes főünnepeken nagy számban érkező zarándokok kiszolgálását.
Szentkút felé közeledve az országútról először szinte alig vesszük észre az épületeket, a földszintes zarándokszállás teljesen beleolvad a hegybe, míg el nem érjük a szintén földszintes fogadóépületet, amely körszegmensívű kolonnádjával ölelő gesztussal állítja meg az utazót. Rómát járt zarándokoknak a Szent Péter tér kolonnádjai is eszébe juthatnak, de budaiak a Pasaréti téri buszvégállomásra is asszociálhatnak. Itt kapott helyet a recepció, az emléktárgybolt, egy vetítőterem és a mosdók. A puritán anyaghasználat, látszóbeton oszlopok, halványszürke vakolat, nagy üvegfelületek, szürke fém portálszerkezet mindjárt megadja az együttes építészeti alaphangját. A rézsűre telepített épület hátsó oldala félköríves beharapásokkal formált. Az építész úgy meséli, a karéjos alaprajz a szentostya készítés melléktermékeként előálló ostya-maradék formájából származik.
A fogadóépülettől továbbhaladva az erdei kálvária útjával párhuzamosan előbb a gyóntatóudvarhoz érünk. Itt a szabadtéri gyóntatószékek fölötti födém, ami valójában a rendház terasza, és az azt tartó, lefelé kúposan szélesedő betonoszlopok minimális átalakításon estek át a födém esőcsatornát rejtő álmennyezetének beépítésével, és az új teraszkorláttal. A padlóburkolat itt a travertinre vált a bazalt kiskockakőből, jelezve, már nem „kint” vagyunk, hanem köztes, intimebb térbe lépünk.
A bazilika teljes körű műemléki felújítást kapott. A zavaróan túlformált és fölösleges bejárati vaskaput eltávolították, a padlóburkolat a már említett travertin, ami jótékonyan deríti a belsőt, anélkül, hogy megszüntetné a templom sejtelmes, félhomályos atmoszféráját. A régi, barokk főoltár újra régi fényében ragyog, a kegyszobor lejjebb került, az egész berendezéshez és belsőépítészethez hasonlóan szintén Nagy Tamás tervezte szembemiséző főoltár dísztelen, erőteljes kőtömbje szerencsésen, ellenpontozással illeszkedik a mozgalmas barokk főoltárhoz. A műemléki belsőben új formavilágot elhelyezni nem könnyű: a kompromisszum és a határozottság kényes egyensúlyát követeli az építésztől. Nagy Tamás mindkét erénynek birtokában van. Ahol kell, tiszteli a régi épület régi formáit, de ha lehet, azonnal a legtisztább mai bútorformát választja, mint a papi székek, a hívek padsorai, az oltár, az olvasópult és a gyóntatószékek esetében.

A szabadtéri misézőhely az együttes másik liturgikus központja, ahol a nagybúcsúk alkalmával több ezer ember is részt vehet a szentmiséken. Itt a korábbi ún. Lourdes-i barlang Mária-szobra a pásztorlánnyal lekerült a keresztút alatti támfalba, és a helyén a negyedgömbkupolában, valamint az oltár mögötti falon új mozaikkompozíciók, Marko Rupnik szlovén jezsuita atya és mozaikművész mozaikképei kaptak helyet. Témái az oltár mögötti falon Mária életének jelenetei, a barlangban pedig Mária megkoronázása, Szent István felajánlja Magyarországot Szűz Máriának, valamint a ferences vértanúk ábrázolása, beleértve a hét ferences vértanú-testvért, a kommunizmus áldozatait, akiknek boldoggá avatási eljárása jelenleg folyik a Vatikánban. A ferences rend ikonográfiai programja alapján, archaizáló stilizálással, modern figuratív felfogásban, a római középkori mozaikok színvilágával készültek az ábrázolások. A padsorokat itt kicserélték, park- és tájépítészeti megoldásokkal, fák kőkáváival, a patakmeder rendezésével, korlátokkal tették rendezetté a szabadtéri misézőhelyet. Mögötte a domboldal támfalba került a kegytárgybolt, az elsősegély hely, és az említett Lourdes-i barlang is. A szabadtéri oltár homloklapja bányászati vájatolást idéző, rusztikus kialakítású, míg a bazilika oltára szintén tégla-tömb, de sima felülettel.
A bazilika mögött, az apszis, a rendház és a zarándokház, valamint az erdő között készült el a szerzetesek örömére a rendház új kerengője, így lett az épület igazi kolostor. A helyszín domborzati sajátosságából adódóan lépcsőzetes talajszintű kolostorkerengő jött létre, ami különleges térhatást eredményez és nem gyakori ebben a műfajban. Párhuzamul kínálkozik John Pawson csehországi, Novy Dvur ciszterci kolostorának udvara, ahol azonban a még lejtősebb terepen elhelyezkedő kerengő zárt körfolyosóból és ápolt gyeppel borított udvarból áll, tehát nem a szerzetesek mindennapi tartózkodására szolgál. Három oldalon fa kerítőfal határolja a kvadrumot, ami így kívülről faépítményként jelenik meg. A természeti környezethez jól illeszkedő és a ferences szegénységet és ideiglenességet szépen kifejező fapallóból épült kerengőfal is jelzi: nem luxusturisztikai létesítmény készült itt, hanem az egyszerű hívek számára is elérhető búcsújáró hely. A fapallókból kialakított körfalhoz belül faoszlopok tartotta és korcolt cinklemezzel borított félnyeregtetővel fedett kerengő folyosó csatlakozik. A középpontot a hely szent eleme, a gyógyító víz foglalja el egyszerű tömbként kialakított ivókút formájában („víz húgunk, / oly nagyon hasznos ő, / oly drága, tiszta és alázatos.” (Szent Ferenc, Naphimnusz) Mivel a templom apszisa betüremkedik a kvadrumba, a körfolyosó nem fut egészen körbe, ezzel is a kialakítás rendhagyóságát erősíti. A középponttól északnyugati irányban elhúzva került elhelyezésre egy korábban a templom előtt állott Szűz Mária szobor másolata, bájos provinciális alkotásként vidámságot lop a kerengő udvarba.
A két zarándok-épület közül a régi rendházzal egybeépült, zarándokháznak nevezett, kétágyas szobákat és éttermet tartalmazó tömb az 1930-as években épült rendház-épület átépítésével jött létre, a nyeregtetős kialakítást enyhe hajlásszögű tetőre cserélve, a nyeregtető helyén loggiás emelettel, előtte újonnan épített, fedett éttermi terasszal. A puritán forma- és anyagkezelés itt is uralja a ház külső és belső kialakítását: tagolás nélküli vakolt, homokszínű falazat a külsőben, travertin padlóburkolat az egész házban. A homlokzatot a szellemes megoldással a falra szerelt sínekben csúsztatható ablaktábla és a második emelet loggiasora élénkíti.

A másik, zarándokszállásnak elnevezett, új, földszintes épület a hegy lábánál helyezkedik el, a lapostetején futó zöldtető miatt a hegy részének tűnik. A mintegy háromszáz méter (!) hosszan húzódó épület mosdóblokkot, konferenciatermet és három szállásegységet (csoportszállások, konyha-tartózkodó előtér és vizesblokkok) tartalmaz. Alaprajza a hegy felőli oldalon annak vonalát követve törtvonalú, a nyílt tér felé pedig egységekre tagolt. Különleges, és helyszíni tapasztalat alapján mondhatom, tökéletesen működő megoldással Nagy Tamás az épület teljes hosszában, kis betontuskókon álló faoszlopok-rácssorozatot helyezett, mintegy tornác módjára a homlokzat elé, ami szinte eltünteti az épületet. Ezek a „tornácok” köztes terek, amikor itt tartózkodunk, a természetben vagyunk, mégis az épület védelmében. Az anyaghasználat és a színezés, ha lehet, az eddigieknél is egyszerűbb és egységesebb: fehér falak, az ablakszerkezetek és a műgyanta padló zöldesszürkéje, a berendezési tárgyak nyírfa színe a belsőben, a barna vagy törtfehér vakolat kívül és persze a farács barnája.
Két erős, de észrevétlen építészeti gesztus fogja össze az együttest: a külső és a belső terek térburkolata. A külső terekben a kiskockakő burkolat a fogadóépülettől az erdő széléig, mintegy négyszáz méter hosszan húzódik, különféle rakásmóddal kialakítva. Az épületbelsőkben pedig, a zarándokszállás közönségforgalmi tereitől a templomon át a rendházig és a gyóntatóudvarig, a világos mogyorószínű, travertin halk nemessége kíséri a látogatót és ad megnyugtató egységességet a tereknek. Az együttes egyes elemeit, mint a fogadóépület, a zarándokház és a zarándokszállás, a kvadrum, a szabadtéri misézőhely, a bazilika belsőépítészete, a gyóntatóudvar, mind-mind sajátosságuknak megfelelően, egyéniségekként kezelte. Ugyanakkor érvényesíteni tudott egy nem erőszakolt egységet közöttük az anyaghasználat és színezés által, mindezt olyan kifinomult arányérzékkel, ami csak a legnagyobbak sajátja.
Nagy Tamás a mai magyar templomépítészet egyik legnagyobb alakja, akinek templomait nemzetközi téren is jegyzik. A szentkúti munkában is példaképe volt Sigurd Lewerentz, Rudolf Schwarz és Hans van der Laan építészete, s velük kapcsolatban a mély csendet, a monumentalitást, a puritánságot emeli ki. Mindhárman az egyszerűség, a dísztelenség, a nyersen megmutatott anyagok feltétlen hívei. A magyar templom építészetből Pazár Béla vagy Golda János nevét említeném társaként.
A szentkúti munka építészeti alapkérdése az volt, hogyan lehet egy erdőmélyi zarándokhelyet nagyszabású beruházás során úgy átalakítani, hogy az építészet ne világiasítsa el a helyet, hanem megtartsa karakterét, engedje érvényesülni a zarándoklat és az imádság lelki csöndjét? Szép és meggyőző válasz áll előttünk Szentkúton.

Generáltervező: Lint Kft.
Építész tervező: Nagy Tamás DLA
Építész munkatársak: Szijjártó Csongor, Meditz Anna, Sziray Zsófi, Radnóczi Kinga, Hajdú Lili, Lévai Tamás, Vörös Balázs, Elekes Gabi, Holló Mátyás
Épületszerkezet: Dobszay Gergely, Hadnagy Csaba
Belsőépítészet: Ignácz Erika
Tájépítészet: Csontos Csenge†, Gyüre Bori
Statika: Puskás Balázs, Késmárky Zoltán
Gépészet: Dobner Péter, Buda Attila
Villamos tervezés: Antal Bence, Bertalan György
Világítás: Radnóczi Ferenc
Közmű: Lambert Mária, Zuppánné M. Andrea
Megbízó: Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
Kivitelezés: Confector Kft.