Vidéki térségek a 21. században

Szöveg: Szabó Julianna

2016 májusában 20. alkalommal gyűltek össze a REA (Réseau des Écoles d’Architecture de la France et d’Europe Centrale et Orientale) hallgatói és oktatói, hogy egy hét alatt körbejárjanak egy aktuális építészeti, városfejlesztési problémakört. A vendéglátó pozsonyi építészkar nehéz témát választott: a vidéki térségek jövőjét a 21. században.
A téma érdekében a találkozó ki is költözött három napra a fővárosból: Modra városkája volt a helyszíne a nemzetközi hallgatói pályázatnak csakúgy, mint a hallgatói műhelynek, és a helyi művelődési házban rendezték az oktatók konferenciáját is.
Modra nem egyszerű téma. A ma kilencezres kisváros első komolyabb urbanizációs ugrását a 17. században tette, amikor Magyarország török megszállása, illetve a végvári harcok leállították a magyar borok utánpótlását a Habsburg területek felé. A piaci rést sikerrel aknázták ki az Alpok lábainál fekvő településsor német szőlőműves telepesei. A lejtőkön zöld veltelinit, rizlinget és ma ismeretlen ásványos fajtákat termeltek, városi kiváltságokat szereztek, nemzetközi exportra dolgoztak, gazdagodtak, városfalakat és templomokat építettek.
A török kiverése után hanyatlott ez a kultúra. A dualizmus erőterében politikailag és gazdaságilag is gyengült a vidék, és nem erősödött a két világháború között sem. Újabb városépítészeti nyomokat csak a 20. század hatvanas-hetvenes évei hagytak. A modernizációs hullám ikonikus épületeket is eredményezett, mint a nyitrai mezőgazdasági egyetem épületegyüttese vagy a pozsonyi rádió, amelyek most szivárognak be az építészettörténeti tudatba. Ugyanez a hullám a vidéki térségekben lakótelepes fejlesztéseket szórt el, a hozzájuk tartozó ipari vagy központi funkciók nélkül. Így Modrán ma a középkori kisváros főterére a megmaradt földszintes beépítés fölött tízemeletes panelek kukkantanak be.