Joanneum, Graz – Schloss Eggenberg, 05. 09-10. 04

Hans Vredeman de Vries: Architektúra-fantázia, 1590 k.

A kastély a 2003-as EKF Graz nagyszabású „Bábel tornya” kiállításával (l. MÉ 2009/4 59.-60. old.) robbant be Ausztria N^o1 múzeumai közé. Hans Ulrich Eggenberg későreneszánsz palotája (1625) most három dimenzióban demonstrálja a Joanneum itteni régi képtárából, Berlinből, Bécsből, Salzburgból, Linzből és a Rhein-i kolostorból válogatott antik kőemlékek és érmék, reneszánsz fegyverek és ruhák, barokk képek és nyomatok üzenetét: Róma antik öröksége sokféleképpen volt jelen a 16-17. század barokk felé tartó Európájának tudatában. Az óvilág ekkor csaknem azonos volt a Habsburg Birodalom politikai befolyása alatt élő,  vallásháborúkban kivérző országok összességével.

A kor elvont politikai-etikai aspektusára Seneca filozófiája, Cicero és a flamand kortárs, Justus Lipsius állametikai életművei hatottak. Róma megidézésének haladó hagyománya azután beépült a felvilágosult abszolutizmus, majd a polgári társadalmak formálódó identitásába is. A kiállított művek fennkölt ünnepélyessége, hősi apoteózisa a katolicizmus diadalát, de a „jó uralmát” is hirdette, melyeket természetesen a főpapi és hercegi arisztokrácia hatalma testesített meg.

Az Eggenberg kastély későreneszánsz udvara Colosseum-motívummal, 1625, fotó: Szegő György

A festmények egykorú barokk szereplői – pl. Lucas van Valckenborch Mathias herceg, mint Scipio (1580) vagy Jan de Baen III Orániai Vilmos, mint római nemes (1667) – antik hadvezérek győzelmi vértezetében, díszfegyvereivel, szinte a mai médiasztárok ruhamárkáinak külsődleges eszközeivel hitelesítették az ábrázolt figura morális legitimitását. A pénzérméken a barokk császárt (pl. I. Józsefet) babérkoszorú övezte, a II. Ferdinánd császárrá és magyar királlyá koronázási allegóriája (1618-19) II. Ambrosius Franckent, Eggenberg hercegét, Jupiter előtt hódolva térdeplő római vezérként ábrázolja – biztosítva a kép nézőjét a rekatolizáció üdve felől. És a kiállításon bemutatott nagyszámú rézkarc nyomat az olajképek portábilis változataként – a modern média funkcióihoz hasonlóan – sokfelé eljutott. Ezek a lapok és könyvillusztrációk azonban nem a drámai módon megfestett fény, hanem a precízen metszett architektúra aurájával, szinte színházi díszletként emelték ki allegorikus mondanivalójukat. És ez az architektúra nem teljesen a fantázia szülötte, hanem a római fórumon megindult ásatások hírnöke, amit szinte a mai építészeti folyóiratok hatékonyságához hasonlíthatunk. Kétféle minta is akad, az egyik városi tájkép, (pl. Viviano Codazzi Róma látképe a Konstantin diadalívvel és a Colosseummal c. vászna (1660 k.), a másik „látványterv” (pl. Hans Vrideman de Vries híres képe a heroikus perspektívájú Architektúra-fantázia (1590 k.).

Vivano Codazzi: Róma a Konstantin diadalívvel és a Colosseummal, 1660 k.

A kettő között, új műfajként jelent meg a capriccio, mely gyakran bravúrosan-ironikusan, néha az építészeti imagináció segítségével lett az állam ideáinak mítosza és a hatalom valós személyiségei között húzódó morális szakadék groteszk tükre. Látványos és aktuális a kurátori koncepció.    

Szegő György