Lechner Párizsban

Szöveg: Barry Bergdoll

Henri Labrouste: A párizsi Nemzeti Könyvtár olvasóterme, 1854-75 © Georges Fessy, MOMA

Lechner Ödönnek az 1890-es években és a 20. század legelején készült, rendkívül eredeti munkáit túl szorosan kötjük a hagyománnyal szakító szecesszióhoz és más tervezők – például a katalán Antonio Gaudí vagy a finn Lars Sonck – stílusához, a népművészettel átitatott szecesszióhoz. A viták nyomán, miszerint Lechner vajon személyes élményeket is szerezhetett-e minderről négy éves párizsi tartózkodása során, jómagam arra a következtetésre jutottam: talán más úton-módon is megtalálhatjuk mindazon elemek forrásait, amelyeket a városi építészet új formanyelvét kereső Lechner integrált sajátosan egyéni és egyedi, erősen kultúrspecifikus építészeti koncepciójába.
Lechner munkássága meglehetősen rendhagyó abból a szempontból, hogy még mielőtt kiforrott volna saját építészeti stílusa, két különleges és meghatározó alkotói korszaka is volt, s ezek a Habsburg Birodalom határain kívül eső, fontos építészeti központokhoz kötődnek. Lechner az 1870. évi francia-porosz háború mindkét hadviselő államában megfordult: építészetet tanult Berlinben, majd szemtanúja lehetett a francia építészet történetében figyelemre méltó kísérleti időszaknak, a Harmadik Köztársaság első éveinek Clement Parent (1823–1895) építész meglehetősen konzervatív munkásságának köszönhetően. Berlini tanárainak hatása egyértelműen kimutatható Lechner munkáiban. A legegyértelműbben talán a felület és tektonika lehetőségeinek társításában, a keret és annak kitöltése témájában mutatkozik meg nála Karl Boetticher hatása: a befolyásos teoretikus a Schinkel-féle Bauakademie-n tanította Lechnert 1866 és 1868 között.