A Műegyetemi Campus R épülete

Szöveg: Urbán Erzsébet

Rimanóczy Gyula nagyobb léptékű tervezői munkássága 1948-tól kezdődött. Az elsők között lépett az állami megrendelések kötelékébe. Ekkor kapta a feladatot a Gépészmérnöki Kar épületének megtervezésére, melyet tervezőtársával, Kleineisel Jánossal készített el. „A magyar építészek többsége megkísérelte elkerülni a szovjet stílus-diktátumok követését. (…) klasszicista előképeket, köztük az 1920-as évek svéd nemzeti romantikus stílusának, Asplund klasszicizáló korszakának példáit követték, mint (…) Rimanóczy Gyula és Kleineisel János a Műegyetem R épületénél.” (Lampel Miklós)

A második világháború hatalmas pusztításai után a fő feladat a legalapvetőbb infrastrukturális hálózat és a lakóházak újjáépítése, illetve a romeltakarítás volt. A szocialista ideológiával szoros összefüggésben a helyreállítás helyett inkább egyfajta újjáépítést tűztek ki célul, melynek egyik legjelentősebb hirdetője Fischer József volt. „Az újjáépítés lesz a fiatal magyar demokrácia tűzpróbája…” – jelentette ki Rákosi Mátyás az 1945-ös Magyar Kommunista Párt úgynevezett pünkösdi konferenciáján.
1947-ben rövid időre újjáéledtek a tervpályázatok és úgy tűnt, hogy az intézményi átalakulások a demokratizálódást szolgálják. Tervpályázatokat írtak ki az elpusztult Duna-parti szállodasor helyreállítására és Erzsébetváros foghíjainak beépítésére. Ezt követően – és persze már ezzel párhuzamosan – elkezdődtek a „szabad nép hatalmát” reprezentáló nagyszabású új középületek terveinek előkészítései. Végül 1948. április 20-án megállapították, hogy az utolsó sérült budapesti tetőt is helyreállították. Az 1947-49 közötti hároméves terv alatt valósultak meg az első fontosabb középületek a háború óta, többek között az Országos Társadalombiztosító Intézet, amely egyszersmind hosszú időre az utolsó nagyobb magánmunkát jelentette az építész szakma számára.