Bútorművészet Magyarországon 1800–1850, szerk. Rostás Péter, BTM, 2012

Szöveg: Götz Eszter

A Budapesti Történeti Múzeum fél évig nyitva tartó kiállításához készült, bár jóval a bezárás után jelent meg Rostás Péter szerkesztésében ez a rendkívül finom ízlésű katalógus-kötet. Egy olyan korszak magyarországi bútorművészetét dolgozza fel precíz rendben, amely a magyar történelem egyik csúcspontja volt – ugyanakkor a stílustörténet sokáig szégyenfoltként tartotta számon.

A 19. század elejétől a reformkor végéig, a szabadságharc bukásáig felpörögtek a magyar társadalomban zajló folyamatok. A korszak kezdetén még éppenhogy hatni kezdtek Mária Terézia oktatási és kulturális reformjai, a végén viszont egy felfordult Európa keleti szélén, néma dermedtségben igyekezett túlélni az ország. A két végpont között pedig kialakult a városi polgárság, létrejött a nemzeti ipar, államnyelv lett a magyar és vezető szerephez jutottak a nemzeti, polgári értékek. Ennek felelt meg az arisztokratikus ízléssel szakító biedermeier bútorstílus. Sokáig a szakirodalom is csupán mint ízlésficamot, sekélyes, fantáziátlan és meddő jelenséget interpretálta, és csak az utolsó harminc év kutatásai tárták fel, milyen fontos hatással volt a következő századfordulón megjelenő szecesszióra és ezen keresztül a funkcionalizmus, a modernizmus formavilágára. A klasszicizmus és a napóleoni divattal hozzánk is beköszöntő empire mellett, illetve azt követően a lakberendezésben egy letisztultabb, takarékosabb irány alakult ki. Elmaradtak a drága, bonyolult fémveretek, réz- és bronzbetétek, leegyszerűsödött az építészeti tagozatokat imitáló szerkezet, a drága – és a napóleoni háborúk miatt nehezen beszerezhető – trópusi fafajták helyett a hazai tölgy, cseresznye, jávor és kőris váltotta fel a bútorkészítés korábbi alapanyagait. A plasztikusabb, szinte szobrászati igénnyel kialakított tagolás helyett a bútor felületéből alig kiemelkedő, laposabb minták jelentek meg, és megkezdte hódító útját a faintarziás vagy furnérozással, művészi politúrozással készült díszítésmód.
A kötetben mindössze három tanulmány olvasható, de ezek precízen végigjárják a korszak bútortörténetét, annak társadalmi hátterével együtt. A sok egészoldalas bútorfotó mellett számos különlegességnek számító rajz, mintalap-részlet, korabeli vázlat, bútorgyártó cégek ajánló mintakönyvei, enteriőröket ábrázoló fotók, metszetek is szerepelnek, így nem csupán az egyes darabokról kapunk képet, de a készülésük körülményeiről, használóik köréről is. A „kedélyes nyárspolgár” lakberendezési ízlése ennek fényében inkább egy öntudatos, a Védegylet-mozgalom eszményeit valló és gyakorlatát követő, józan és a jövőbe tekintő életstílusként körvonalazódik. Rostás Péter tanulmánya kitér a középkorból örökölt céhrendszer és a modern ipari termelés összecsapására, a hazai arisztokrácia polgári értékek felé fordulására és arra, hogy a Mária Terézia által bevezetett kötelező rajzoktatás milyen óriási hatással volt a következő évszázad ízlésére. De megismerjük az első pesti bútorgyárak és lakberendezési üzletek kínálatát, sőt Radnóti Klára írásából még azt a zongorát is, amelyet Vogel Sebestyén mester Beethovennek készítette ajándékba és a Pesti Német Színház 1812-es ünnepélyes felavatásán adta át a zeneszerzőnek. A kötetet végiglapozva a 19. század eleji pesti polgár kilép az élclapok gúnyrajzaiból és egy modernizálódó Európa kultúremberévé lesz.

József Nádor alcsúti kastélyának szalonja, 1900k., KÖH Fényképtár