Bagossy Levente díszletmakettjei
Budapest Galéria, 2013. 03. 14 – 04. 14.

Szöveg: Masznyik Csaba

Moliere: Tartuffe, Katona József Színház, 2001, rendezte: Zsámbéki Gábor, fotó: Szabó Dorottya

A Budapest Galéria márciusi kiállítása ritka témával szolgált: Bagossy Levente grafikus és díszlettervező 32 színházi díszletet ábrázoló makettjét láthatta a közönség. A díszlettervezők többsége – az építészekhez hasonlóan – rajzokat, két dimenzióban ábrázolt látványterveket készít, nem maketteket. A számítógép térhódításával különösen archaikus módszernek tűnik a méretes, nehezen alakítható és nehezen is szállítható, tárolható „babaházakkal” való aprólékos munka. Adódik a kérdés: vajon Bagossy Levente miért készít mégis kitartóan modelleket? Talán azért is, mert nem díszlettervezőnek tanult, hanem grafikusnak, ám rendező családtagokkal körülvéve – idősebb és ifjabb Bagossy László színházi rendezők – óhatatlanul belesodródott a színházcsinálás folyamatába, s ez számára is új helyzetet, a térben való gondolkodás „kényszerét” jelentette. A valóságos, megfogható modell nem csak a tervezőt, hanem a rendezőt és a színészeket is segíti: „A rendezők többnyire úgy viselkednek, mint akiknek van elképzelésük arról, hogy milyen térben szeretnék látni az előadást. Néha érzi az ember, hogy ez egy kicsit bizonytalan, vagy van egy kis blöff szaga; ez később ki is derül, ha nem működik az előadás, mondjuk a díszlet miatt. De az a normális, hogyha egy rendező térben gondolja el azt, amit csinálni szeretne, az összes effektussal együtt, ami benne lesz az előadásban. A próbafolyamat során nagyon sok újdonság jön a dologba; ez egy élő anyag, ami folyamatosan változik, a színészek hozzárakják a saját ötleteiket, lényegében ők kezdik el működtetni ezt az egész masinériát, amit mi létrehozunk a térrel. (…) Ahogy a díszletet használják, gyakran eltér attól, ahogy én elképzeltem: leleményesen belakják, és egészen más aspektusait, dimenzióit mutatják meg, látják meg a dolognak, ami bennem, vagy a rendezőben fel sem merült. Ettől élő a dolog, ettől érdekes. (…) Ez nem csak egy végeredményt mutat, ezek a makettek nem csak egy végeredményt szolgálnak, hanem magát a gondolkodást, ahogy eljutok a végeredményig. Kezdem azzal, hogy megépítem az üres színpadot, amikor még fogalmam sincs róla, hogy milyen díszletet szeretnék, és elkezdek tili-tolizni: különböző tárgyakat, falakat mozgatok bennük. Nem egyedül. Ott ül mellettem sokszor a rendező, megpróbálom az ő ötleteit realizálni, hogy kipróbáljuk, működik, vagy nem működik. Kiderül, hogy nem. Aztán előjön egy másik ötlettel, vagy én jövök elő eggyel… szóval folyamatos makettben való gondolkodásról szól ez a dolog.”
A Budapest Galériában megrendezett kiállítás szándékosan nem sorakoztat fel sem műhelyrajzokat, sem kiviteli terveket, sem a Bagossy Levente közel húsz évnyi munkásságának nagyobb részét képező grafikai anyagokat. Nem a színházi műhelymunka bemutatása a cél. A hullámpapír mint alapanyag lehetőségeit ügyesen kihasználó, mozgatható elemekkel, forgatható színpaddal, fe-le húzható függönyökkel, emelkedő, süllyedő falakkal kialakított, saját világítással rendelkező, sokszor több hetes munkával készülő látványos makettek önmagukban is műalkotások.