Hazai megvalósult megastruktúrák és szerkezeteik

Szöveg: Gurdon Balázs

Az 1960-tól 1990-ig tartó három évtized kétségkívül a nagy számok időszaka volt a hazai városépítészetben: soha olyan mennyiségű lakás nem épült fel még Magyarországon, és valószínűleg sokáig nem is fog épülni olyan gyors ütemben, mint ebben a harminc évben épülhetett.
Korábban a technológia fejletlensége nem tette lehetővé az ilyen nagyarányú építkezést, később pedig a népességnövekedés leállásával, illetve a magyar gazdaság válságának beköszöntével a kereslet és a finanszírozás szűnt meg a tömeges építés mögül. A rohamos léptékű építkezés kényszere, a lakáséhség számos érdekes urbanisztikai kísérletet eredményezett: a cél kezdetben a fejlesztések minél hatékonyabbá tétele volt, később a hangsúly mindinkább áttevődött a mennyiségről a minőségre, és az emberi környezet minél vonzóbbá tétele is egyre inkább szempont lett a korábbi megvalósult városépítészeti együttesek tanulságaiból okulva.
A mind korszerűbb és élhetőbb városért folyó kísérletezés párhuzamos vonásokat mutatott a fejlettebb európai országokban zajló folyamatokkal: számos olyan elképzelés megfogalmazódott Magyarországon is, amely a kontinens többi részén is nagyban foglalkoztatta az építészeket. Ilyen gondolatkör volt például a nagyméretű, több ezer embernek otthont adó lakóépületek világa, amelyet elsőként még az utópista szocialista filozófusok fogalmaztak meg.1 Az ilyen, település léptékű óriásépületek megvalósíthatóságához vezető közvetlen utat Le Corbusier dolgozta ki a két világháború között, aki számos megépíthető tervet, térplasztikát készített hatalmas lakóépületekről.2 Nagyrészt az ő munkásságára épült a hazai megastruktúrákról való gondolkodás is, az általa megfogalmazott elvek alkalmazásának, illetve elvetésének a kérdése megkerülhetetlenné vált a magyarországi óriásépületekről szóló viták során.
A magyarországi építészeti közgondolkodásba az 1960-as évek közepén kerültek be először érdemben a megastruktúrák. Építőiparunk technológiai fejlettsége is ekkortájt érte el azt a szintet, hogy az ilyen óriásépületek megvalósítása egyáltalán szóba kerülhetett. Ekkor már álltak szerte a világban frissen megvalósult példái településléptékű megastruktúráknak,3 amelyeknek hazai értékelésénél a késő modern szellemiség úgyszólván kritikátlan uralma miatt az indokoltnál kevésbé megalapozottan tekintettek el ilyen tömegek ilyen léptékű épületekbe telepítésének társadalmi hatásaitól. Ennek ellenére élénk szakmai vita bontakozott ki a kérdés körül, amely Zalotay Elemér Csillaghegyre tervezett, ám meg nem valósult, 40 emeletes, 2 km hosszú sávházának kritikájában csúcsosodott ki 1965 második felében. Zalotay egy, a Le Corbusier-i elveknek megfelelő, a természettől kevés helyet elfoglaló, valamennyi lakás számára kellő benapozást és dunai vagy hegyvidéki panorámát kínáló, lábakon álló hatalmas épületet álmodott meg, amelyhez a statikus Böröcz Imrével olyan tartószerkezeti megoldásokat kísérleteztek ki, amelyek lényegesen könnyebb és olcsóbb anyagok alkalmazásával is lehetővé tették volna az óriásépület megvalósulását.4
A vitának az Új Írás című folyóirat a kor viszonyaihoz képest meglehetősen szabad kereteket biztosított, számos meghatározó építész tört lándzsát az urbanisztikai kísérlet megvalósítása mellett, amelyet az Építésügyi Minisztérium végül elutasított, és helyette a házgyári technológia térnyerését támogatta. A diskurzust lezáró közleményében az újság szerkesztősége ennek ellenére nem kis bátorsággal annak a reményének adott hangot, hogy az épület hamarosan mégiscsak megépülhet, azonban a megvalósításról végleg le kellett mondani. Bár a csillaghegyi koncepcióhoz hasonló megastruktúrák soha nem épülhettek meg,
kevéssé ismert, hogy lopva azért sikerült elérnie a hazai építésztársadalomnak azt, hogy ha nem is a Zalotay Elemér által megálmodott léptékben, de több száz méteres, több ezer embernek otthont adó óriásépületek mégiscsak megépülhettek Magyarországon. (Zalotay koncepciójának időzítése egybeesett a szovjet házgyári program felfuttatásával, ezért a hatalom ellehetetlenítette, emigrációba kényszerült – a szerk.)
Négy olyan hazai lakóépületet, születésük és megvalósulásuk körülményeit, alkalmazott különleges szerkezeteiket és utóéletüket mutatja be ez az írás, ahol nemcsak az épületek mérete miatt kínálkozik az összehasonlítás a hasonló nemzetközi példákkal, de a városépítészeti koncepció nagyvonalúsága, a tervezői szándék merészsége, a kísérletező jelleg, az alkalmazott épületszerkezetek és a morfológia szoros összefüggései szempontjából is létjogosultsága van az összevetésnek.

S-házak, Miskolc

Miskolc az 1960-as évek derekán egyike volt a legdinamikusabban fejlődő városainknak. Az erőltetett iparosítás következtében tömegesen áramlott a városba a munkaerő, amelynek kimondottan nagy százaléka volt bejáró dolgozó, így a helyi népességszaporulat helyben tartása mellett az ingázók letelepítése érdekében is itt építettek Magyarországon Budapest után legnagyobb számban és arányban lakótelepi lakásokat.5 Az országos viszonylatban is kimondottan nagynak mondható lakáséhség miatt itt létesült az ország egyik legelső házgyára,6 amely megépülte után ontotta magából a házgyári technológiával készült előregyártott építőelemeket. Miskolc sajátosan széttagolt kompakt városszerkezete miatt a városrendezési terv alközpontok létrehozását irányozta elő, ezek egyike, Diósgyőr adott helyett Magyarország egyik legelső panellakótelepének.
A hazai házgyárak korai kínálata korántsem volt olyan változatos, mint később, például az 1980-as években; a panelos építkezés kezdeti szakaszában még kevéssé ismerték fel a kevés modul alkalmazásának negatív szociológiai vonatkozásait. Ugyanakkor a szűk panelválaszték miatt szükségszerűen az izgalmasabb, nagyobb léptékben történő megvalósítására tolódott át a hangsúly: ennek köszönhetően alakulhatott ki Magyarország morfológiai értelemben talán legmerészebb városépítészeti kísérlete, a diósgyőri lakótelep.
A Fekete Miklós és Dávidházy Péter által jegyzett rendezési terv két hatalmas, 800 méter hosszú S-kanyart formázó beépítést álmodott meg. A terv csupán formai hasonlóságot mutat más hasonló léptékű, Le Corbusier nyomdokait követő terepplasztikákkal – mint például Reidy Pedregulho-i íves sávházával –, hiszen a miskolci együttes nem egyetlen épület, hanem 40 db, külön szerkezeti egységet alkotó, kétlépcsőházas, tízemeletes sávház alkotja.

„Akkoriban a Diósgyőri lakótelep tervei készültek, javában folyt a harc az épületek lábra állításáért. (…) Sajnos a csata a beruházó győzelmével végződött, így soronként mindössze két-két lábasház épülhetett meg. Úgy gondolom azonban, hogy mindezek ellenére az ország egyik különleges, emblematikus lakótelepe valósult meg.” (Sári István)

Amikor a diósgyőri lakótelep tervei készültek, nagy küzdelem folyt helyben a szovjet licenc alapján készülő házgyári elemekből építkezés nyilvánvaló korlátai között a Le Corbusier-i elvek – köztük az épületek lábra állítása követelményének – érvényesítéséért, valamint a minden lakás számára adódó szép kilátás céljából a hullámzó magasságú beépítés kialakításáért.7 Végül gazdaságossági szempontok kerekedtek felül, s ezek felülírtak minden változatosságot kínáló, ám többletköltséggel járó módosulást. Így valamennyi épület egységesen 10 emeletesnek épült, ennek következtében a középső sáv felé néző szobákból betonszalag takarja ki a Bükk felé táruló kilátást. Az összes épület a korábbi házgyári tanulmánytervek egyikének továbbfejlesztett változata szerint épült meg, egyforma alaprajzi kialakítással, plasztikusságot nélkülöző sivár homlokzatokkal. A negyvenből összesen csak négy épület került lábakra, a többi földszintjén garázsok kaptak helyet, a szolgáltatásokat, üzleteket külön épülettömegekben helyezték el. A közlekedés szempontjából kulcsfontosságú helyeken lévő négy lakóház-pár speciálisan készült vasbeton lábakon nyugszik, a többi épület a sarkoknál illeszkedik egymáshoz, közöttük lévő mintegy félméteres hézag az átközlekedés szempontjából igen kényelmetlen szituációt teremt.
Mindezek ellenére a diósgyőri lakótelep, mint a hazai panelos telepszerű lakásépítés egyik úttörő képviselője, bár számos „gyermekbetegséget” mutat, mégis szép példája a ’60-as évek hazai vállalkozó építész szellemének. Annak ellenére, hogy máig csak csekély részben lett felújítva, talán a természet közelsége miatt is őrzi népszerűségét: mindmáig Miskolc legvonzóbb lakótelepei közé tartozik.

Kanyarház, Debrecen

Debrecenben, mint jellegzetesen nőtt, halmazos szerkezetű városban, a nagyobb léptékű fejlesztések a 60-as, 70-es években a korábban sánccal övezett belváros külső területeire összpontosultak, mivel a jellemzően földszintes épületállomány állaga nem érte el azt a szintet, hogy megtartása hosszú távon gazdaságos lett volna. (Figyelemreméltó adat, hogy a debreceni házgyár működésének első szakaszában a panelos épületeknek mintegy fele a belvárosban épült fel.8) Emellett a belváros külső részén az egyre növekvő gépjárműforgalom átvezetése is komoly problémát jelentett, így a szervesen kialakult, zegzugos nyomvonalú utcák kiegyenesítése, a nehezen átjárható tömbök áttörése szélesebb utakkal praktikusan összekapcsolódott a lakóterületi fejlesztésekkel. Ilyen kettősen érintett helyszín volt a Csapó utcának az Árpád tér felé eső külső szakasza is, ahol a Nyíregyháza felé vezető főútvonal kétszer is megtört derékszögben, mivel az út nyomvonala sajátosan, Debrecen egykori szomszéd falujával való összenövésével alakult ki.9
Bár a belvárosi beavatkozásoknál a korabeli várostervezők alapvetően ügyeltek arra, hogy megőrizzék a beépítések közötti karakterbeli különbséget, a kialakult utcák nyomvonalát,10 a speciális helyzet, az utca kiegyenesítésének szándéka és a 4-es főút nagy forgalma a Csapó utcában felülírta ezeket a morfológiai és hagyományőrző megfontolásokat. A korabeli tömbstruktúra teljes figyelmen kívül hagyásával, a Csapó utcára merőlegesen befutó utcák elvágásával az út északnyugati oldalán hatalmas, 20 lépcsőházból álló sávház épült meg. A kisvárosias, helyenként már-már falusias beépítés hirtelen nagyvárosiassá válik, a kanyarház valóságos falként emelkedik ki a környezetéből, kulisszaként takarja a mögöttes régi világot, óriási kontrasztot alkotva a megmaradt hagyományos földszintes beépítéssel.

„A hírlapi fotósok kedvenc témája a régi és az új, a kis földszintes házak mellett égbe meredő tízemeletes házgyári épület. Ilyen kontrasztokkal egyre sűrűbben találkozunk, s ez nemcsak arra hívja fel az építészek figyelmét, hogy az épületek elhelyezésénél a környezetbe illesztés szempontjait jobban vegyék figyelembe, hanem arra is, hogy ilyen arányú építés és ilyen arányú épületek elhelyezése a városban már nem mehet sokáig spontán.”” (Szokolay Örs)

Bár az épülettömegnek a városképbe illesztése sok vitát váltott ki, és vált ki mind a mai napig, a debreceni kanyarház jó példája a házgyári építészet lassú humanizálódásának. Például az előbbi, mindössze csak pár évvel korábbi miskolci példával összevetve is szembetűnő a különbség. A nagyobb panelelem-kínálat valamelyest tagoltabb homlokzatot eredményezett: lehetőség nyílt a homlokzati sík megmozgatására, elemszéles loggiák kialakítására. A földszinten csak az északi oldalon alakítottak ki garázsokat, a forgalmas déli fronton az épület teljes hosszában nyújtóznak az előrenyúló előtetővel árnyékolt kirakatok, sétára csábítva a járókelőket. A két részből álló, az előtető által összefogott tömegű óriási épület ugyanakkor a panelos építkezés akkori formai korlátaira is felhívja a figyelmet: a 17 lépcsőházas ház keleti vége finom gesztussal merőlegesen ráfordul az Árpád téri, három egységből álló tömbre, ám íves homlokzat kialakítására alkalmas házgyári sablonok ekkor még nem álltak rendelkezésre, egyedi legyártásuk pedig nem lett volna kifizetődő. Így egyedülálló módon hat ablaktengelynyi sávban monolit vasbetonszerkezetet alkalmaztak, a homlokzat síkjáig előrefutó harántvázas gerendarendszerre ülnek fel a loggialemezek, egészen egyedi karaktert kölcsönözve a panelépület leghangsúlyosabb szakaszának.
Az a tervezői gesztus, amely a leromlott állagú, lényegében értéktelen városrészbe a korábbi tömbstruktúrát figyelmen kívül hagyva helyez el a gyors fejlődés léptékét szimbolizáló épületet, párhuzamba állítható Le Corbusiernek mintegy fél évszázaddal korábbi, Un îlot insalubre című víziójával, amelyben a megálmodott megastruktúra a városszövetbe szervetlenül ékelődve, azt elvarratlanul félbehagyva azt igyekszik sugallni, hogy a városrész többi megmaradt részére is menthetetlenül ugyanez a sors vár, a szanálás és a nyomtalan eltűnés.11 A debreceni kanyarház is egy olyan építési korszak lenyomata, amelyben az egészségtelen régi városrészek társadalma és téri világa felett végérvényesen győzni akart az azt a vélt jobb környezettel helyettesíteni kívánó, mindent elsöprő tervezői lendület.

Szalagház, Kecskemét

Megastruktúra-léptékű épület nemcsak a tömeges, olcsó építésre alkalmas házgyári technológiával létesült Magyarországon, akad olyan példa is, amikor a minőségi szerkezetek és használati igények, valamint a nagy számok világa összetalálkozott: ilyen megvalósult terv a kecskeméti szalagház. Kecskemét 1965-ben elfogadott városrendezési terve a városközpont mellett, a hiányzó intézményi kapacitás pótlása és a lakáséhség enyhítése céljából egy újabb, középmagas beépítésű pólus kialakítását irányozta elő.12 A választás a két körút közötti öv délnyugati részén lévő területre esett. A közel forgásszimmetrikus alaprajzú város hasonló beépítésű részei közül azért ezt szanálták elsőként, mert az alacsony szintszámú, elöregedett városrészek közül az épületek állaga itt volt a legrosszabb.13 A rendezési terv több, több száz méter hosszú óriásépület megépítését irányozta elő, a közéjük zárt szupertömbökben pedig csoportos, alacsonyabb beépítést. Végül a nagyvonalú koncepcióból csak egyetlen szakasz, a Petőfi Sándor utca északnyugati térfalát alkotó szalagház valósult meg az eredeti elképzelések szerint.14
A Zalotay-féle épületóriáshoz hasonlóan ezt a tervet is élénk szakmai vita övezte, a másfél évig húzódó dialógust azonban ezúttal az öt évvel korábbival ellentétben pozitív fordulat követte: az Építésügyi Minisztérium végül engedélyezte a hatalmas épület megépültét. Felmerült, hogy az épületkontúrt négyemeletes, blokkos rendszerrel töltsék ki, a földszinten üzletek helyett pincerekeszekkel, végül szerencsére a magasabb beépítés és az egyedibb szerkezet mellett döntöttek. Peschka Alfréd díjnyertes terve megvalósult formájában az alaprajz, a közösségi funkciók és az alkalmazott szerkezetek tekintetében a hazai épületóriások közül a legközelebb áll a modern építészek által megálmodott megastruktúrákhoz.

„Rágondolni is rossz, hogy milyen városrekonstrukciót eredményezett volna a négyemeletes, blokkos építménytervekkel való építésmód a város magjában.” (Peschka Alfréd)

A házszakaszok teljes hosszukban átjárható függőfolyosós rendszerűek, a lakások egy irányba tájoltak, az épületen a harántvázas vasbeton gerendarendszernek köszönhetően a Le Corbusier-i elveknek megfelelően valamennyi szinten szalagablakok húzódnak végig. Az alkalmazott UNIVÁZ szerkezeti rendszer és a harántirányú gerendák alkalmazása lehetővé tette a házgyáriaknál jóval nagyobb, 6.0 ill. 6.6 méteres fesztávok alkalmazását, így a lakások alaprajza szabadabban szervezhető lett. Például a korai panelos építkezés egyik nagy belsőépítészeti problémája, a kényszerűen a panelelemekhez igazított 3.0 méter széles, nehezen bútorozható nappali itt sokkal szélesebb lehetett. Az épületek ugyan nem álnak lábakon, de a földszinten több helyen keresztirányú gyalogos átjáró szakítja meg az üzletek sorát. Az épület lapostetején kissé az Unité d’ Habitation szellemiségét is felidézően közösségi tetőkertet alakítottak ki: a lakók számára napozóteraszok, zuhanyozók kaptak helyet,15 amelyek a korabeli átlagos lakásviszonyokhoz képest igencsak luxus-felszereltségnek számítottak. A 464 lakásos épület a közelmúltban esett át értéknövelő teljes homlokzati felújításon,16, 17 amelynek következtében átmeneti leromlott állapotot követően új köntösben ismét a város felkapott középosztálybeli lakóhelye lehet.

Faluház, Óbuda

Óbuda a hazai tömeges lakásépítés szempontjából több alkalommal is kiemelkedő fontosságú helyszín volt: az itt létesült kísérleti lakótelepen épültek meg a hazai hagyományos szerkezetű lakótelep-építés típusterveinek mintaházai, és itt épült fel az ország első házgyára is, amely csak a főváros III. kerületében mintegy 38 000 panellakás18 megépítését készítette elő. Nemcsak a felépült panellakásszám tekintetében áll az első helyen Óbuda az ország önálló városai, városrészei között, de a legnagyobb ház tekintetében is: az itt megépült
16 lépcsőházas, 886 lakásnak helyt adó, közkedvelt becenevén Faluházként is nevezett hatalmas sávház hazánk legnagyobb lakóépülete.

„A tervezésnek számolnia kell azzal az igénnyel, hogy az óbudai építkezések közvetlen közelében kezdi meg működését az első magyarországi házgyár. Ennek termékei a beépítés módját és jellegét oly mértékben döntő módon meghatározzák, hogy annak morfológiai megjelenése elkerülhetetlenül ennek függvényévé válik.””

„A terv a központban nem irányoz elő lakásépítést. (…) A központ kiépítése természetesen
folyamatosan, a mindenkori jelentkező igények és gazdasági lehetőségek figyelembe vételével fog történni.”

„… az itt elhelyezkedő középmagas lakóházak az éppen az ugyancsak ezen a helyen települő magasházak közvetlen szomszédságában válnak a legkevésbé léptéktelenné.”” (Heim Ernő)

Az első házgyári építkezések Óbudán a kusza úthálózatú, elöregedett, értéktelen, leromlott állagú épületállomány jellemezte belső területek rehabilitációja keretében valósultak meg a korábbi tömbök helyén úgy, hogy a fokozatosságot is figyelembe vették az ütemezés során: egy ideig a tízemeletes épületek és a földszintes régi házak egymás mellett álltak a lakók átköltöztethetőségének biztosítását szem előtt tartva. A zöldmezős beruházásokkal szemben az itt fellépő lépcsőzetes megújítás kényszere tehát alapvetően meghatározta a városrész új morfológiáját, akárcsak a panelos építés kezdeti szakaszában a szinte minden esztétikai és szociológiai szempontot felülmúló kivitelezési előnyök, a darupályák könnyű mozgathatósága érdekében egy egyenesbe eső tengelyű sávházak építése volt a leggazdaságosabb.19 Az óriási méreteket öltő lakáskereslet hajszolta a panelépítési lázat, bár a mintegy egy hónap alatt elkészülő első panelépületek kivitelezésének tempója valóban imponáló volt a lakosság
számára,20 Óbuda régi központja az 1970-as évek folyamán szinte nyomtalanul eltűnt, és egyhangú, kizárólag 10 emeletes házgyári lakóépületek uralta városkép alakult ki, amelyben a Faluház látványa uralkodó eleme lett a városrész sziluettjének. Az új óbudai városközpont kialakításakor az egyik legfontosabb megfogalmazott elv az volt, hogy a tízemeletes épületeket úgy helyezzék el, hogy azok az Árpád hídról érkezők számára a budai hegyek irányába feltáruló látványt lehetőleg ne akadályozzák.21 Ennek a koncepciónak végül teljesen ellentmond a Faluház megépült változata, amely egyetlen hatalmas falként zárja le a látványt és áll útjában a hegyek felől érkező szélcsatornának. Az óbudai központ városképének sivárságához az is nagymértékben hozzájárul, hogy a lakóházakhoz kapcsolódó, valójában központnak számító irodaház-együttes a mai Flórián tér helyén illetve az Árpád fejedelem útja mentén húzódó zöldsávon mindmáig nem épült meg, pedig a toronyházak vertikálisan mozgalmas sziluettje kellően ellenpontozta volna a sávházak unalmas, horizontális tömegét. Ebből is látszik, hogy a minél több lakás építése mindent felülíró szempont volt, és emiatt a szolgáltató funkciókat befogadó, a városrésznek karaktert adó magasházak és a városrész új központjaként funkcionáló fórum megvalósítására – hasonlóan a Füredi úti22 vagy az Őrmezői lakótelepekhez23 – már nem jutott pénz.
A Faluház az Óbudán megépült három lakóház-alaptípus közül az ún. „kövérház” típusterv szerint épült meg, hazai panelos lakótelepeink közül szinte egyedülálló módon alkalmazva a Le Corbusier-i lábakra állítás követelményeit, a gépészeti berendezéseket a földszint helyett egy önálló magasföldszinti szerelőszinten elhelyezve, az utcaszinten a lábak között a homlokzati síktól visszahúzott kirakatú üzlethelyiségeknek is helyet biztosítva.24 A fogatolt elrendezésű alaprajzok hat lakást tartalmaznak, a két irányban tájolt szintek közel észak-déli tengelyű telepítést determináltak e típusterv számára. Bár a több mint 340 méter hosszan nyújtózó épület homlokzata teljesen homogén, mindenfajta plasztikusságot nélkülöz, a Faluház belső szerkezetében, elrendezésében tizenhat egymás mellett álló, dilatációval elkülönült önálló lakóépület sorozata, amelyben ugyan a 6. emeleten kisebb lakások alkalmazásával ugyan nyílt lehetőség hosszanti közlekedő biztosítására, de ez mégsem jelent olyasféle egységes működést, mint amilyet például a kecskeméti szalagháznál láthattunk. Az épület egységességét valójában a teljes körű energetikai felújítása hozta csak el, amely mintaberuházásként valósult meg az elmúlt években,25 napcellákat is alkalmazó 3(!) év alatt megtérülő közös korszerű energetikai rendszere és Tari Gábor képzőművész által megálmodott színterv nemcsak egységesebbé, de a városkép és a benne lakók számára vonzóbbá is tették Magyarország legnagyobb épületét.

Jegyzetek:

1 Charles Fourier falansztere; Barscs és Vlagyimirov kommunaháza
2 Le Corbusier: Un îlot insalubre (1925), Plan Obus Alger (1930)
3 A. E. Reidy: Pedregulho (1947), Sheffield – Park Hill (1957), Candilis: Toulouse – Le Mirail (1961)
4 http://hg.hu/cikkek/varos/14950-otthon-hetvenezer-embernek-a-szalaghaz-vita
5 Körner Zsuzsa – Nagy Márta: Az európai és a magyar telepszerű lakásépítés története 1945-től napjainkig, 458. o.
6 Csordás Tibor: Panelos lakóépületek tanulmánytervei, 1966
7 Sári István visszaemlékezése – Hajdú Ildikó: Új város épül – Miskolc 1945-1975 56. old.
8 Mikolás Tibor: Új építészeti együttesek Debrecenben, Városépítés 1973/2. szám 11-14. o.
9 Radnai Pál: Új koncepciók Debrecen városképének alakításában, Városépítés
10 Szokolay Örs: Változások Debrecen városszerkezetében, Városépítés 1973/2. szám 7-10. o.
11 Meggyesi Tamás: A 20. század urbanisztikájának útvesztői 92. o.
12 Szmetana György: Kecskemét városközpont rendezési terve, Városépítés 1965/6. szám 28-32. o.
13 Dr. Kőrös Gáspár: Kecskemét Város Rendezési Tervének végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatok –
Városépítés 1974/.1. szám 28-30. o.
14 Peschka Alfréd: Városközpont „A” jelű lakóháza (Kecskemét), Magyar Építőművészet 1970/4.
15 Heltai Nándor – Juhász István: Kecskemét (Panoráma, 1985)
16 http://www.delmagyar.hu/kecskemet/233_lakas_felujitasaval_vegeztek_a_szalaghazban/2244620/
17 http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/sarga-es-zold-lesz-a-szalaghaz-369662
18 Körner Zsuzsa – Nagy Márta: Az európai és a magyar telepszerű lakásépítés története 1945-től napjainkig, 455. o.
19 Birghoffer Péter: A panelos lakóépületek felújítása – Kézikönyv (1994)
20 Óbuda 25 éve (1970) 65. o.
21 Koltai Endre: Óbuda rekonstrukciója, Városépítés 1972/6. szám 9-11. o.
22 Iványi László: Az Örs vezér tér városrendezési és építészeti tervei, Városépítés 1978/3. szám 2-5. o.
23 Őrmezői lakótelep magasházai – Kangyal Ferenc, Magyar Építőművészet 1978/5.
24 Heim Ernő: Városrendezésünk fejlődése Óbuda városrendezési tervének tükrében, Városépítés 1974/6.
25 http://hg.hu/cikkek/varos/9418-az-orszag-legnagyobb-lakohazaban-jartunk

Felhasznált irodalom:

Birghoffer Péter: A panelos lakóépületek felújítása, Kézikönyv, 1994
Csordás Tibor: Panelos lakóépületek tanulmánytervei, 1966
Preisich Gábor: Városrendezés és paneles lakásépítés, 1967
Panelos lakóépületek típusterv-katalógusa, Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet, 1976
Panelos lakásépítés terveinek országos törzsállománya, 1979
Körner Zsuzsa – Nagy Márta: Az európai és a magyar telepszerű lakásépítés története 1945-től napjainkig, Terc, 2006
Meggyesi Tamás: A 20. század urbanisztikájának útvesztői, Terc, 2005
Iványi László: Az Örs vezér tere városrendezési és építészeti tervei, Városépítés 1978/3.
Az Őrmezői lakótelep magasházai – Kangyal Ferenc, Magyar Építőművészet 1978/5.
A XI. kerületi Őrmezői lakótelep (FŐBER-sorozat)
Radnai Pál: Új koncepciók Debrecen városképének alakításában, Városépítés 1970/1.
Radnai Pál: Tömbszemlélet vagy telekszemlélet a városközpont rekonstrukciójának végrehajtásánál? Városépítés 1973/2.
Szabó János: Kellenek-e magasházak Debrecen morfológiájának esztétikus kialakításához?
Városépítés 1973/2.
Szokolay Örs: Változások Debrecen városszerkezetében, Városépítés 1973/2.
Szokolay Örs: Házgyári előtervezés Debrecenben, Városépítés 1972/6.
Mikolás Tibor: Új építészeti együttesek Debrecenben, Városépítés 1973/2.
Barna Gábor: A felszabadult Debrecen 30 évéről, Városépítés 1975/2-3. , 35-39. o.
Orbán Attila: Kerekasztal-beszélgetés Miskolcról, Városépítés 1975/1.
Hajdú Ildikó: Új város épül, Miskolc 1945-1975
Horváth Béla: Miskolc városépítése, Városépítés 1975/2-3.
Heltai Nándor – Juhász István: Kecskemét, Panoráma, 1985
Peschka Alfréd: Városközpont „A” jelű lakóháza. Kecskemét, Magyar Építőművészet 1970/3. 20-23. o.
Dr. Kőrös Gáspár: Kecskemét város rendezési terveinek végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatok, Városépítés 1974/1.
Szmetana György: Kecskemét városközpont rendezési terve, Városépítés 1965/6.
Óbuda 25 éve, 1970
Koltai Endre: Óbuda rekonstrukciója, Városépítés 1972/6.
Heim Ernő: Városrendezésünk fejlődése Óbuda városrendezési tervének tükrében