Magyarország – építés az átalakulás éveiben

Ungarn – Bauten der Aufbruchszeit 1945-1960 Bécs, Ringturm, 03. 26. – 05. 02. Szöveg: Hadik András A bécsi Ringturm kiállítása a második világháború utáni átmeneti időszak és a magyarországi szocreál építészetről kínál átfogó képet. A kiállítás magyar kurátorai, Hadik András és Fehérvári Zoltán 30 épület segítségével azt mutatják be, hogy az 1945 és 1960 közötti […]

Dreamland Alps

Universität Innsbruck, Baukunst-Archiv, március 28-ig Szöveg: Szegő György A kiállításon egyszerre láthatók megvalósult épületek modelljei és fotói, valamint utópiák – pl. egy 30.000 ágyas magashegyi szanatóriumváros tervei. Az Alpok-témát a svájci művészettörténész-kurátor, Harald Seemann egy legendás kiállításon már megragadta. Az ő harminc évvel ezelőtti tárlatán a Monte Verita hegy „misztikuma” volt a fő téma. Az […]

Pritzker díj 2014: Shigeru Ban

2014. március 24. Az építészet legrangosabb nemzetközi elismerését, a Pritzker díjat 2014. március 24-én Shigeru Ban japán építésznek ítélték oda. A szociális problémákkal foglalkozó építész sokszor dolgozik papírral. Épületei között vannak koncerttermek, múzeumok és házak, de szegény országokban, katasztrófa sújtotta területeken számos átmeneti vagy állandó menedék is. A díjat évente odaítélő zsűri véleménye szerint Shigeru […]

Szabadkéz

Rajz a magyar képzőművészetben tegnap és ma MODEM, Debrecen, 2014. március 2. – június 29. A köztudatban a rajz a huszadik századig – alárendelt szerepben – más képzőművészeti ágak kiegészítőjeként élt. A grafika átfogó fogalmához kapcsolták, mely magában foglalt minden papírra készült művet, beleértve az egyedi rajzot, sokszorosított és alkalmazott grafikát. A MODEM kiállítása a […]

Ybl Miklós kiállítás a metróban

Budapest, 2014. március 18. – április 21. Az Ybl Bicentenárium és a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében az alkotó munkásságát bemutató Metró Art Galéria kiállítás látható a budapesti metró szerelvényein. Budapest kiállítással tiszteleg a 200 évvel ezelőtt született építész emléke előtt. A kiállítás március 18-án nyílt a Millenniumi Földalatti Múzeumban (Bp. Deák tér). A kiállítást Csomós […]

Év Belsőépítésze Díj 2013

A Laki Péter által 1998-ban alapított „Az év belsőépítésze” díj immár tizenhatodik alkalommal került átadásra 2014. június 3-án, melyhez az ünnepélyes keretet a Pesti Vigadó Díszterme biztosította. Az eseményen díszvendégként részt vett és beszédet mondott Dr. Finta József Kossuth-díjas építész, a zsűri elnöke, Fekete György Kossuth-díjas belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, dr. Hajnóczi Péter […]

Nemzetközi Építészkongresszus 2014

Bálna, 2014. március 8. Az idei téma a kultúra és építészet, de ezen belül is a múzeumok lesznek fókuszban, szó lesz a még e hónapban kiírandó múzeuminegyed-pályázatról. Martha Thorne, a Pritzker-díj ügyvezető építésze a múzeumépítészetről tart előadást, Fürjes Balázs kormánybiztos pedig a magyar találmányok múzeumának nemsokára kiírandó pályázatáról. A programon túl az izgalmas helyszín is […]

Kiállított tárgy maga az épület

Kiállított tárgy maga az épület – épületbemutatások Pesti Hazai Első Takarékpénztár Székháza Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi terem Még a szakmabeliekre is, de főleg a laikus érdeklődőkre, az épület tervrajza illetve archív fotójánál sokkal nagyobb hatással van a háromdimenziós épület, az anyagaival, tereivel, építészeti és társművészeti megoldásaival, színével-szagával, megépítése óta megélt sorsával, jelenlegi tartalmával…Az épület építészeti, […]

Párhuzamok II.

FUGA, 2014. január 28 – február 16. Kelecsényi Csilla textil- és képzőművész a textiles magyar avantgárd generáció képviselője, az eredmények továbbfejlesztője. A klasszikus iparművész szemlélet reformjában a műfaj egyszerre képviselte a tradíciót és meg is újította a hagyományt, lényegében feloldotta a képzőművészet-iparművészet merev határait. Somogyi Pált, a belsőépítészt erősen kötik az építészeti funkció követelményei. Párhuzamok […]

A nyolcadik templom

Bálint Endre (1914-1986) művészete MNG 2014. február 1 – május 11. Az avantgárd egyik legjelentősebb festője, Bálint Endre születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Galéria életmű-kiállítással idézi fel művészetét. Bálint festő és grafikus volt, de készített objekteket, fotómontázst, kollázst, monotípiát, írt verset, önéletrajzot. Eredeti és változatos életművét utoljára 1984-ben láthattuk. A 350 műből álló […]

Ybl Bicentenárium az Olasz Kulturális Intézetben

Régi Képviselőház – Az Olasz Kulturális Intézet Ünnepe 2014. február 22. 10 óra – A Kiállított tárgy maga az épület programsor keretében a Régi Képviselőház – Olasz Kulturális Intézet épületének bemutatása bemutatja: Ordasi Zsuzsa művészettörténész 11 óra – Bicentenáriumi Emléktábla avatás, az emléktáblát leleplezi Gina Giannotti az Olasz Kulturális Intézet igazgatója és Szmodits Julia az […]

Örök-Zöld-Klub

Az ICOMOS MNB Történeti Kertek és Kertművészeti Együttesek Szak- bizottsága programsorozata, FUGA, 2014. február 26. 17.30
Hogy is volt?
A közelmúlt kert-és szabadtérépítészete Budapesten 1950 és 1980 között
Előadó: Dr. Bakay Eszter, BCE Tájépítészeti Kar