Nemzeti Atlétikai Stadion, 2025. 03. 07.

Szöveg: Tatai Mária

Fotó: Fábry Anna

A 22. Építészkongresszus¹ a Társadalom és transzparencia címet kapta. Az érdeklődés töretlen, most is mintegy 600 érdeklődő jelent meg a stadion 2023-ban átadott épületében. A HÉV-től érkezve fehér napozópadokkal berendezett park mentén haladva közelíthetjük meg a Duna-parti sportlétesítményt, amely a túloldali Kopaszi-gát kortárs épületeivel, a Mol toronnyal és a Vízirendészeti Rendőrörs épületével szemben adja a pesti oldal ikonikus ellenpontját. A konferenciateremnek azért volt némi hibája: a stadion alatt húzódó többcélú, viszonylag alacsony, hosszan elnyúló helyiség nézőtere előtt a központi képernyőnek már a harmadik sorból is csak a felső fele volt látható. Igaz, hogy kétoldalt kisebb képernyők segítségével követhető volt a program, mégis egy szélesebb és szellősebb terem kedvezőbb lett volna a szellemi épüléshez. Az öt megnyitóbeszéd² megnyerően rövid és lényegre törő módon vezette be a színvonalas előadásokat, és a részvétel végül is megérte a „törődést”.

Elsőnek Remco Siebring³ holland építész a szaúd-arábiai Rijád város szélén épülő Misk Művészeti Intézet Galéria és Stúdió tervezését és folyamatban lévő építését ismertette. Lenyűgöző, ahogy a hatalmas épület helyét a város szintjéhez képest mintegy 30 méter mélyen a homoksziklafalba vágták. Az óriási, üvegpikkelyes komplexum valóban „a sivatag jégkockája” lesz. Felülről lehet majd megközelíteni a környező terepszintről bevezető vasbeton hidakon át. A viszonylag hosszú és keskeny, eltolt hasábokból álló épület födémeit vasbeton belső magok tartják. Egyedülálló attrakció az öntött üveglapokból álló homlokzati függönyburkolat. Az áttetsző üveg panelokat egyedileg kísérletezték ki és Kínában gyártották le, a csaknem 2,5 x 4 méteres, 35 mm vastag panelok külső felülete rusztikus. A kettős üveghomlokzat szórt megvilágítást biztosít a belsőben, ráadásul az elhelyezés és az átszellőzés okán gépi klímaberendezésre sem lesz szükség.

A londoni Graeme Brooker⁴ belsőépítész az újrahasznosítás tudósa és prófétája. Tavaly megjelent könyvük⁵: The Pedagogies of Re-Use, The International School of Re-Construction egy nemzetközi műhelymunka dokumentálása, amelyben több mint 100 fő – oktatók, diákok, gyakorló szakemberek – vettek részt a világ különböző részeiből. Mára a földünkön felgyülemlő hulladéktömeg és a klímaváltozás miatt is az építésben megkerülhetetlen az újrahasznosítás, a körforgásos szemlélet. Brooker és munkatársai először is analizálják a selejtté nyilvánított tárgyakat, épületelemeket, feltárják a történetüket és értelmezik őket, majd kidolgozzák felhasználásuk stratégiáját és taktikáját. Bemutatott példáik igazolják, hogy minden létező lehet érték, bármi lehet szép, új környezetben új életet, új jelentést kaphat.

A csikágói Evan Jahn⁶, a világszerte ismert német-amerikai építész Helmut Jahn fia, korábbi épületek korszerűsítésének bemutatásával és néhány új épülettel támasztotta alá, hogyan folytatható következetesen, mégis kortárs módon a több mint 40 éves családi vállalkozás tevékenysége. Az elsősorban magasházairól és középületeiről ismert cégre mindig is jellemző volt a nyitottság, az átláthatóság biztosítása, az üvegfelületek használata. Evan apjának építészeti filozófiáját tartja szem előtt, de a mai elvárásoknak megfelelően maximális transzparenciára törekszik, például a tükröző üvegek helyett radikálisan átlátszó üvegezést alkalmaz.

A párizsi Anne Lacaton⁷  Pritzker-díjas (2021) építész online előadása interneten át is személyes és megnyerő volt. Elsősorban a „to build or not to build”, azaz Hamletre utalva az „építeni vagy sem” témáját járta körül. „A bontás pazarlás, sose rombolj” hirdeti, hiszen akár akupunktúrás beavatkozásokkal, akár bővítéssel a mai igényeket kielégítő remek megoldásokat lehet létrehozni. Egybenyitással, részleges bontással, hozzáépítéssel a zárt terek világossá, szellőssé, szabaddá tehetők, még 50 %-os területnövekedés is elérhető. Szociális lakások, idősotthonok akár úgyis átalakíthatók, hogy lakóik az építés folyamán benne is benne maradnak. Panelos lakóházak megújításakor a homlokzati falakat teljesen felnyitották és eléjük egy új télikertekből álló bővítményt építettek,így tették nagyobbá és kellemesebbé a lakásokat. A bemutatott példák meggyőzőek voltak, érdemes rájuk keresni és tanulni belőlük. Egy dunkerque-i volt hajóépítő műhelyből pedig annak formai megkettőzéssel hoztak létre új kulturális épületet, a FRAC Nord-Pas de Calais-t. Az új szárnyat mai szerkezetekkel építették fel, így született meg a régi-új „kétpetéjű ikerház”.

A 2024. évi Pritzker-díjas Riken Yamamoto⁸ japán építész saját gyerekkori élményeivel támasztotta alá, hogy mennyire fontos számára a szabadság élménye és a szabad terek létrehozása. 1945-ben Pekingben született, két év múlva, apja halálát követően költöztek Tokióba. Kezdetektől fogva érzékelte és megfigyelte a közösségek szerepét, építészetével a közösségi létezést igyekszik elősegíteni. A 2020-ban tervezett zürichi repülőtéri együttes (kórház, szálloda, egyetem, étterem, szolgáltatások) tervezése során a „svájciság” (magas életszínvonal, precizitás) jellemzőinek is meg akart felelni. A 36.000 négyzetméteres terület sűrű beépítésébe a régi óvárosi terek tanulságait igyekezett becsempészni, a kis utcák és terek hangulatát megteremteni. Az elrendezés bizonyítja, hogy nagyban sem lehetetlen emberléptékű helyeket létrehozni⁹. A mintegy 8 méter széles és 40 méter magas arányú utcák nyitott üvegfedését – finom határfelületként – 14 méter körüli magasságban függesztette be, az üveghomlokzatok tagolása változó arányú, a terek világosak. Másik szép példa a 2022-ben átadott Zokei Egyetem Nagoyában, amelyet a metrót áthidalva – és persze földrengésbiztosan –, speciális tartószerkezettel lehetett megvalósítani. A mintegy 10.000 négyzetméternyi óriás komplexum arányai és fehér felületének osztásai révén barátságos környezetet teremt, belső terei világosak, tágasak, áttekinthetők, az egyetemi campus transzparens, kellemes lehet tanulni benne.

Végezetül a konferenciának helyet adó stadionról¹⁰, először is annak bravúros tartószerkezetéről beszéltek röviden Kocsis András Balázs, és Szántó László Gábor mérnökök, majd az idén Kossuth-díjat kapott Ferencz Marcel ismertette dióhéjban a 300 méter átmérőjű és 30 méter magas épület tervezésének és építésének történetét. A bravúrosan elhelyezett, hófehér vázas, mozgó kapcsolatokkal kialakított, méreteit meghazudtolóan könnyed hatású épület a nemzetközi porondon is kétséget kizáróan megállja a helyét. A hagyományoknak megfelelően a tervezők vezetésével a sportcsarnok bejárása zárta a napot.