Szöveg és fotók: Pritzker Prize

Liu Jiakun 1956-ban született a Kínai Népköztársaságbeli Csengtuban. Gyermekkora nagy részét a Csengtui 2. számú Népi Kórház folyosóin töltötte, ahol édesanyja belgyógyász volt. Bár közvetlen családtagjai közül szinte mindenki orvos volt, a kreatív művészetek vonzották, rajzolással és irodalommal fedezte fel a világot. Végül egy tanára ösztönzésére fordult az építészet felé.

Novartis irodaház, Sanghaj, 2014. Fotó: Arch-Exist

Tizenhét évesen a „művelt fiatalok” programjának tagjaként vidéken, paraszti gazdálkodásban dolgozó szakmunkásnak osztották be. 1978-ban felvették a csungkingi Építészeti és Mérnöki Intézetbe (ma Csungkingi Egyetem). 1982-ben építészmérnöki diplomát szerzett, és az első építészgenerációhoz közé tartozott, akiket Kína újjáépítésével bíztak meg a nemzetet átalakító időszakban. Pályája elején a Csengtui Építészeti Tervező és Kutatóintézetnél dolgozott, majd önként jelentkezett, hogy ideiglenesen a Föld legmagasabb régiójába, a tibeti Nagquba költözzön. Ezekben az években nappal építész volt, de éjjel belemerült az irodalmi alkotásba. „Mindig arra törekszem, hogy olyan legyek, mint a víz: áthatoljak egy helyen anélkül, hogy saját, rögzített formát hordoznék, és beszivárogjak a helyi környezetbe, magába a helyszínbe. Idővel a víz fokozatosan megszilárdul, átalakul építészetté, talán az emberi szellemi alkotás legmagasabb formájává. Mégis, továbbra is megőrzi az adott hely minden tulajdonságát, a jót és a rosszat egyaránt” – vallotta.

West Village, Csengtu, 2015. Fotó: Chen Chen

Óramúzeum, Csengtu, 2007. Fotó: Arch-Exist

1999-ben saját építészirodát alapított Csengtuban. Négy évtized alatt a csapatával együtt több mint harminc projektet valósított meg Kína-szerte, az akadémiai és kulturális intézményektől kezdve a polgári tereken és kereskedelmi épületeken át a várostervezésig, és őt választották ki az első pekingi Serpentine Pavilon (2018) megtervezésére. Olyan nemzetközi kiállításokon szerepelt, mint az UIA 1999- évi pekingi világkongresszusára összeállított, fiatal kínai építészek Kísérleti építészet bemutatója (1999), a Young Architecture From China (2001, Berlin); a sanghaji biennálé Urban Creation kiállítása (2002); a sencseni 1., 3. és 7. Urbanisztikai-építészeti Biennálék (2005, 2009, 2017); a 11. és 15. Velencei Építészeti Biennálé (2008 és 2016); az 56. Velencei Képzőművészeti Biennálé (2015); a Now and Here – Chengdu, Liu Jiakun: Selected Works (2017 Berlin), vagy a Super Fusion – Chengdu Biennale (2021). Megjelent írásai között szerepel a The Conception of Brightmoon (Times Literature and Art Publishing House, 2014), amely az utópiák és az emberi élet közötti konfliktust vizsgálja, a Narrative Discourse and Low-Tech Strategy (China Architecture & Building Press, 1997), a Now and Here (China Architecture & Building Press, 2002) és az I Built in West China? (Today Editorial Department, 2009).

„Liu Jiakun a kínai hagyományt nosztalgikus megközelítés és kétértelműség nélkül, hanem az innováció ugródeszkájaként vizsgálja újra” – áll a Pritzker-díj zsűrijének méltatásában. – „Olyan új építészetet hoz létre, amely egyszerre történelmi emlék, infrastruktúra, tájkép és figyelemre méltó köztér. Liu Jiakun mély koherenciával és állandó minőséggel rendelkező, kiemelkedő munkásságán keresztül új világokat képzel el és épít fel, minden esztétikai vagy stiláris kényszertől mentesen. Stílus helyett olyan stratégiát alakított ki, amely soha nem egy visszatérő módszerre támaszkodik, hanem inkább arra, hogy minden egyes projekt sajátosságait és követelményeit másképp értékeli. Ez azt jelenti, hogy Liu Jiakun a jelenlegi valóságot veszi alapul, és úgy kezeli, hogy néha a mindennapi élet teljesen új forgatókönyvét kínálja. A tudáson és a technikákon túl a józan ész és a bölcsesség a leghatásosabb eszközök, amelyeket a tervező eszköztárához ad.”