Szilágyi Mária – Kerner Gábor: Newtrad. A szegedi nagytáj építészeti útmutatója. Interreg-IPA CBC, 2019

Szöveg: Nagy Gábor

„Tedd félre a romantikát és rögzítsd a helyzetet, amit látsz” – ezzel a karakteresen erős mondattal szögezte helyükre a szép számú hallgatóságot a Magyar Építőművészek Szövetségének Kós Károly termében Szilágyi Mária a Kerner Gáborral közösen írt, rajzolt, fényképezett A szegedi nagytáj építészeti útmutatója címet viselő munkájuk bemutatóján. Az ismertetés a szerzők szubjektumával színesítette a színvonalas és hasznos, szép kiállítású kiadványt.
Vegyük kézbe, olvassuk úgy, hogy a sorok megérintsenek. Már a cím, a megnevezés – A szegedi nagytáj – is oly kedves, szívet melengető, a régi mesés egységet idézi, a trianoni kataklizma előtti állapotot. Ebből a helyzetből kell megvizsgálni a változást, egyesek szerint a fejlődést, de inkább a pusztulást. Ebből adódik a megfogalmazott feladat és cél: „elengedhetetlen ennek az örökségnek a feltérképezése, dokumentálása és átörökítése az utókor számára”. Nehéz olvasmány ez az útmutató, ha vesszük a bátorságot, hogy igazán belegondoljunk. Mintha az idővel volna a baj. Nehezen vagyunk mi ezzel az idővel. Ezért is kívánkozik ide Marcel Proust gondolata, aki szintén sokat kutakodott az eltűnt idő nyomában: „Ahogy említettem, mégiscsak a tudatot kell felkérnünk, hogy megállapítsa saját alacsonyabb rendűségét. A fejedelmi koronát ugyan nem érdemli meg, mégis egyedül ő ítélheti oda másnak. Csakis az értelem nyilváníthatja ki, hogy az első helyet az ösztönnek kell elfoglalnia.” Az ösztönt nevezhetjük reménynek. A szegedi nagytáj építészeti karakterének mai vizsgálódásaiban a tudat az idővel eltűnt értékek hiányát regisztrálja. De a tudatot meg kell előznie az ösztönnek, a reménynek. A hiány reményének.