Építészettörténeti írások Guzsik Tamás emlékére
Szerk. Katona Vilmos. Holnap kiadó, 2019, 224 oldal

Szöveg: Jahoda Róbert

Idén lenne hetvenkét éves dr. Guzsik Tamás, a műegyetemi Építészkar fájdalmasan korán elhunyt tanárlegendája. Emléke előtt tisztelegnek közvetlen munkatársai, tanítványai és szellemi örökösei a Holnap kiadó gondozásában frissen megjelent kötetben.
Különös légkör vett körül a Műegyetem minden professzorát, közülük kiemelkedett azonban a nyolcvanas és kilencvenes évek középkori építészettörténet karizmatikus oktatója. Nagyelőadásainak briliáns szerkezete, szabatos beszéde és szinte páratlan rendszerező képessége tantárgyát a legjobban tanulhatóvá tette. Ez akkor természetesnek tűnt, de a megemlékezésekből kirajzolódnak azok az egészségét is felőrlő konfliktusok, amelyeket bátran felvállalt az oktatás hatékonysága érdekében, az erre nem túl befogadó közegben. A történeti korszak tárgyalásmódját újrarendszerezte – a mai napig érvényes logika szerint –, és kijavította a rendszerváltást megelőző korra jellemző szemléleti ferdüléseket. Az európai középkort az egész korszakot átható keresztény eszmeiség figyelembevételével tárgyalta, az ókeresztény építészetet pedig külön periódusként kezelte, ahogyan ezt a nemzetközi szakirodalom is teszi. Ellenzői kevesebb figyelmét kihasználva a kiegészítő felnőttképzésen vezette be a „Középkori magyar építészettörténet” és a „Szakrális terek építészete” tantárgyak oktatását, melyek később a nappali tagozat tanrendjének szerves részei lettek.
A Katona Vilmos szerkesztésében megjelent kötet olvasmányos, jó újra feleleveníteni előadásainak olyan jellegzetes kifejezéseit, mint például a romanika regionális áramlatai. Az egykori tanítványok írásaiból betekinthetünk Guzsik professzor életének legbensőbb pillanataiba, a hitéből is fakadó, szerzetesihez hasonlító életformájába. Mára nevessé vált szerzők mutatják be hagyatékát, mely elvetett magként többszörösen hozza a termését, legyen szó az építészettörténet oktatási módszertanáról, a szakrális építészeti oktatás mai kutató-alkotó-elemző műtermi metodikájáról, a kortárs liturgikus téri reformkísérletekről és azok ókeresztény előképeiről, a középkori templomok tájolásáról, különleges templomtípusokról, kiemelten fontos műemlékekről és síremlékekről, újabb pálos kutatásokról, településekről vagy akár a város léptékű értékvédelemről. Valamennyi írás informatív és gondolatébresztő, közös erényük a kutatás igényessége és a közlés minősége. A könyv akár a kiadó Építészet Mesterei sorozatába is beilleszthető lenne, annak ellenére, hogy Guzsik Tamás nem sok fizikai értelemben megvalósult alkotást hagyott az utókorra – bár a kötet ezzel kapcsolatban is szolgál egy kis meglepetéssel. A magyar építészeti emlékezetkultuszban viszont feltétlenül helye van az olyan oktató egyéniségeknek is, akiknek munkássága és szemlélete hosszan kihat az őt követő alkotó nemzedékekre, azok szellemi és szemléleti iskolázottsága által. Ez a könyv mindenképpen áttörés, és a hasonlóan kiemelkedő nevelő egyéniségekről kapcsolatos olvasmányok minden bizonnyal nagy érdeklődésre tartanának számot, nem csak a szakmai közönség körében.