Szöveg: Götz Eszter

97 esztendős korában elhunyt Dr. Bonta János építészettörténész, prof. emeritus, a Tudomány Doktora, Ybl-díjas építész-teoretikus, építészeti író. 1950-ben szerezte építészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen. Húsz éven át a Weichinger Károly által vezetett tanszéken tervezést tanított. Harminc éve tart előadásokat a kortárs építészetről a BME Építészettörténeti és Elméleti Intézetében. Számos kritikája, elméleti-esztétikai tanulmánya jelent meg, több könyvet is írt.
Impozáns publikációs listája 1950-nél kezdődik és 2015-ig tart. Utolsó könyve, A magyar építészet egy kortárs szemével, 1945–1960 87 éves korában, 2008-ban jelent meg. Előző, rendkívül alapos és átfogó korszakmonográfiája Modern építészet 1911–2000 címmel látott napvilágot. Az erről szóló elemzésében Szentpéteri Márton írt írt: „…A modern építészet hőskora idején, 1921-ben született professzor, aki vitathatatlanul a modern igézetében alkotott fiatalabb korában – könyvet írt például az építészet és tömegtermelés kérdéséről (1963), Ludwig Mies van der Roheról (1974) vagy a Skidmore–Orwings–Merill alkotta SOM-ról (1982) –, lelkiismeretes odaadással, sok kortársát megszégyenítő éleslátással beletanult ugyan a posztmodern diskurzus játékszabályaiba, és értően alkalmazza is azokat, ám a modern kitartó híveként bátran fogalmazza meg a posztmodern intermezzó jellegét, és teszi a modernség befejezetlen programjának folytathatóságát tankönyve alapelvévé. Bonta professzor hosszú évtizedek tapasztalatán alapuló bölcsessége kifejezetten üdítően hathat a hazai intellektuális élet jó néhány szereplőjének nyelvhasználatára…” Bonta János munkássága egyetemi oktatóként és építészettörténészként egyaránt nagy hatással volt a következő generációkra.