Hungarovox Kiadó, Budapest, 2020, 354 o.

Szöveg: Götz Eszter

Valószínűleg a laikusok nem is sejtik, milyen izgalmas egy műemlékvédő élete. Elmúlt korok intim életét tapintja ki a málló falak, aládúcolt templomtornyok, falusi pajták vagy egykor pompás kastélyok ránk maradt szerkezeteiben. De ritka, aki mindezt a nagyközönség számára is meg tudja szólaltatni. 2002-ben jelent meg Nagy Gábor építész, műemlékvédelmi szakértő első esszékötete, majd további négy, és most „ráadásként” napvilágot látott egy újabb, friss, az előzőknél nem kevésbé élvezetes olvasmány. Élvezetes, ezt fontos megjegyezni, ráadásul bárkinek. Hiszen a szerző irodalmi nyelvezettel, mikszáthi derűvel és mérnöki pontossággal cseveg benne a hivatásáról: építészetről és műemlékekről, megmentett vagy megmenteni vágyott épületekről, írókról, költőkről – hol naplószerűen, hol egy-egy, sajtóban már megjelent írásával vagy konferencián, szakmai találkozón elmondott beszédével – a tegnapról, a máról, és ezeken keresztül a holnapról is. Szövegeit olvasva közel kerülünk ahhoz a mindennapos küzdelemhez, amit a műemlékek védelmezői az egyre fogyó lehetőségek, egyre zsugorodó intézményi háttér ellenére is heroikus elszántsággal vívnak. Egy-egy mesteri karcolattal rajzolja fel a mai magyar építész szakma néhány fontos alakját, a szakmai utak élményeit, vagy csupán a kavargó mindennapokból leszűrt, aforizmaszerű, szellemes jegyzeteit. A lapokon felbukkanó, finom vonalú rajzai pedig szinte vallomások: a Nógrádtól Fiesoléig, Velemértől Helsinkiig végigrajzolt várak, házak, utcák ceruzarajzai egy érzékeny, a szépség magját megragadni képes alkotót sejtetnek.