Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen Univ. Press 2022. 184+ 184 oldal

Szöveg: Szegő György

A két, igen tudatosan szerkesztett – szerteágazó tematikájú, mégis összefonódó – kötet az építészetről szól. Az ikerkötetek borítójából egy lányportrét – mögötte a két agyféltekét – lehet összerakni, akinek szúrós pillantása korrelál a szerző látta épített környezetről írott elemzések kritikus hangjával. A borító Rácz Zoltán pasztellképe, az izgalmasan sokarcú – a szerző alapos vizuális és műtörténeti ismereteit tükröző – képanyag is gondolatainak átadását erősítő fontos tartalom.

A provokatív alcím mögött C. G. Jung tétele húzódik meg, miszerint a pszichikum önszabályzó rendszer, az ellentétek kiegészítik egymást, a tudattalan és a tudatos egészséges emberben harmóniát adó összetevők. Rácz ezt kívánja segíteni a MINTHA két kötetével. Szerinte a házak – reményben Rácz saját tervezésű házai is – sem az értelmezést, inkább a szerethetőséget, az érzelmi viszonyulást célozzák. Egy már szeretett és az újszerű közti „mintha” ráismerés a biztonság örömét ígérik.

Az építész-író Guzsik Tamást, Makovecz Imrét és Csete Györgyöt tekinti mestereinek, és amikor szellemi és valós utazásainak tanulságait összegzi – a mellékelt fotók, grafikák nyomán úgy érzem, az európai gótikát közvetve magasztalja. Nem véletlenül érezzük meg Gaudí Colonia Güell altemploma, vagy Makovecz zalaszentlászlói Faluháza architektúrájában a középkor szakrális építészetének fenségét. Rácz Zoltán nem stílusokban gondolkodva fogadja be és közvetíti ezt az élményt, hanem mélyebbre tekint. A Második utazás – Makovecz ég és föld között fejezetében (II. kötet) előbb Gaudít idézi: „Az anyag tisztán, a maga asztrális görbületében tárulkozik majd ki, és akkor majd a világ végre megsejti a paradicsom alakzatait.” Majd a makói Hagymatikumot elemezve saját térélményéről írja: „Itt történik a váratlan minőségi robbanás. Szétágazik, élővé válik, más minőségbe lép át a szerkezet, a felső világ, amely a mennyezetet (Nomen est omen) tartja. Mintha az ember aura képét látnánk a fejtetőből fölfelé áramló kisugárzást.”

A Metaforák / Utazás szövegében a Hold és a Nap kereszttel együttes hármasságáról írja: „Makovecz keresi a pogány, népi mitológiát a keresztény jelrendszerrel. Ahogyan a steineri Waldorf-iskolát is magyarítjuk, ő az antropozófiát belekeveri a keresztény magyar kultúrába… Félrevezető lenne azt hinni, hogy ez a pogány hagyományainkra utal. Ez az antropozófia eszméje: a Föld át fogja venni világegyetemben a Nap szerepét. Ennek érdekében dolgoznak, ezt mutatják a [Makovecz] templomok.”

Ezt a fejezetet – ellenpontként – az Angyalok vihara Mintha-értelmezése követi: Maróti Géza, Makovecz Imre és a 2000-es Velencei Építészeti Biennálé Atlantisz-víziójával, Böcklin Halálszigetével, Babitscsal és Pilinszkyvel, Bergmannal és Wim Wenders-szel, valamint Angyal nénivel a Lövölde térről.

Végül az Erővonalak Csete György építészetében című írásban a nem kevésbé teljességre törekvő életmű Rácz-féle vázlatot fogalmazza meg  – Kunkovács László fotóinak és Frei Otto ihletforrásként kezelt csonthálózatára épített müncheni Olimpiai Stadionjának kontextusában. A szöveg és képanyaga a kísérleti, innovatív építészet dicséreteként is olvasható. Visszalapozva az ikonná lett tokaji Közösségi Házhoz, vagy akár Rácz Zoltán ebesi ravatalozójához, összeáll egy vizionárius-organikus pozitív építészet ars poeticája.

Az első kötet írásai inkább a szülőföld, a hajdúvárosok, Debrecen és Szatmár-Bereg titkairól, a stúdiumok tanulságairól szólnak. itt eljuthat az olvasó Az építészet tudatalattija c. mini-esszéig – James Lovelockig és Kölcsey debreceni házának 1973-as lebontásáig. A második kötetben egész fejezetnyi őszinte morgolódás-csokor olvasható. A többszörösen is keretes szerkesztésben helyén vannak Rácz képzőművészeti kiállítás megnyitóinak szövegei is. Furcsának tűnik azonban az epilógus ki voltál sors-grafikonjai – és legvégül a Bicikli 50 éve szkeccs –a tudatalatti boldog vég dramaturgiájának engedelmeskedik.