A debreceni Csokonai Nemzeti Színház felújítása

Építészek: Kovács Péter, Tisza András
Belsőépítészek: Csavarga Rózsa, Török Szabolcs Bence
Szöveg: Götz Eszter
Fotók: Bujnovszky Tamás

Debrecenben már a 18. század végén állandó színtársulat működött, de sokáig egy vendégfogadó szekérszínében szórakoztatták a nagyérdeműt. 1856. október elején nyitotta meg kapuit az a Szkalnitzky Antal tervezte, romantikus stílusú, mór és bizánci elemeket is felmutató impozáns színházépület. A mostani átalakítást sokféle szempont indokolta. Növelni kellett az ülőhelyek számát, bővítésre szorult a zenekari árok, korszerűsítésre a világítási rendszer, nagyobb öltözőkapacitásra volt szükség, nem beszélve az akadálymentesség követelményeiről. Az építészeti tervezést a színpadi vasfüggöny vonalában két részre osztották: a közönség számára bejárható terek átalakítását Kovács Péter, a színházüzemi részét Tisza András tervezte. Mindkét fél belsőépítészeti kialakítását Csavarga Rózsa és Török Szabolcs Bence irányította.
Kovács Péter a legégetőbb problémákból indult ki, amelyek közül az első a megérkezés terének hiánya volt. Kibontotta a földszint terét: a kocsiáthajtóból látványos beüvegezett szélfogó lett, a lépcsőt két részre bontva, oldalra helyezte át, és ezzel egy tágas, nappali fényben úszó előcsarnokot hozott létre, amely hatalmas ablakaival vizuálisan is kapcsolódik a városi térrendszerhez. A nézőtér alatt új ruhatár, mosdóblokk és hatalmas gépészeti tér jött létre. Az eredeti architektúra tiszteletben tartása mellett eltávolította a karzatokat alátámasztó vasoszlopokat, amelyek erősen zavarták a színpadra való rálátást.
A színházüzemi részben Tisza András koncepciója egy tiszta funkcionális rendszerre szervezett alaprajzi struktúra megalkotásán alapult. Ennek kulcsa a zsinórpadlást körülvevő közlekedőrendszer letisztítása, a fölvezető régi csigalépcső „archiválása”, a háttérüzem jobb- és baloldalának összekapcsolása volt. Emellett új próbatermekre, öltözőkre, mosdókra volt szükség, amit a meglévő épülettömegben, a régi kisszínpad helyén egy vendégfödém behúzásával lehetett elérni, itt két szinten női-férfi öltözőblokkokat alakítottak ki, főként a vendégtársulatok színészei, zenészei, táncosai számára. Az építészeti átalakítás strukturálta terekben Csavarga Rózsa és Török Szabolcs Bence belsőépítészeti megoldásai érzékenyen reagálnak a helyre, a korra és az épület történeti rétegeire.

Építész generáltervezők: Kovács Péter DLA, Tisza András
Építész vezető munkatárs: Trippó Benjámin
Építész munkatársak: Barta Ádám, Nagy Richárd, Szűcs Ágnes, Varga Mariann, Wágner Krisztián, Gyöngyösi Miklós, Balogh Anett, Diós Beáta, Hawrlant Benjámin, Kocsmár Bianka, Nagy József, Pavalacs Renáta, Szilágyi Eszter, Szilágyi Mihály, Tar Sándor, Tóth Anita
Homlokzat és homlokzati kőburkolat tervek: Barabás Lajos, munkatársak: Tarcsi László, Czirják Róbert, Jenei Nikolett, Kelemen Stella
Belsőépítészet: Csavarga Rózsa, Török Szabolcs Bence DLA
Belsőépítész vezető munkatárs: Khaut Nikolett
Belsőépítész munkatársak: Szőcs Norbert, Simon Rita, Tószegi Károly, Tóth Gergő, Dénes Filip
Tartószerkezet: Janik Ottó
Épületvillamosság: Rajkai Ferenc, Bozsódi Márton, Borsányi Károly, Szemán Gábor
Világítás: Farkas János
Épületszerkezet: Higi Balázs
Üvegportálok: Stocker György
Tűzvédelem: Lázár Miklós
Külső közmű: Bodó Béla, Rásó Károly
Környezeti akusztika: Józsa Gusztáv
Teremakusztika: Nagy Attila Balázs
Elektroakusztika: Balogh Géza
Színpadvilágítás: Jerzsa Attila
Színpadgépészet: Tompai Zsuzsanna
Műemlékvédelem: Gajdos Csaba
Restaurátor szakértők: Hering Zoltán, Maszelka János
Rehabilitáció: Sipos Zsolt
Környezetrendezés: Sándor Tamás
Kivitelező: HUNÉP Zrt. Bukovics János, munkatárs: Terék Tamás